Bejelentés



A fűszerek harmóniája jellemzi Izrael ízeit.
Tóra tanítása a létezés síkjainak egyensúlya.

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.






Üzenőfal


Név:

Üzenet:



Linkek

Zsidó hitvallás és gasztronómia

Kőszegi Zsidó Hitközség

 

 

 

 

Kedves Nyugat-Dunántúlra látogató, vagy nyaraló / Kőszeg, Bükfürdő, Sárvár, Szombathely/ Hittestvérek, Érdeklődők! Szeretettel és tisztelettel hívunk meg Mindenkit minden pénteken 17:00 órai kezdettel Kőszeg, /Tanulás Háza/ Munkácsy Mihály utca 11 szám alatt a Shabbat fogadására, Szombat bejövetelének ünnepére.

Békés Szombatot Mindenkinek!

Hitközség nyitva tartása:

Péntek: 17:00-tól – 20:00-ig

Szombat: 09:00-tól – 12:00-ig,

18:00-tól – 20:00-ig

Szerda: 17:00-tól – 19:00-ig

Elérhetőség:

Mezei Péter elnök +36 20 9337137 mezeipeter50@gmail.com

Harrer Norbert +36 30 7378960 harrer.norbert@gmail.com

Adomány, /mitzvah/:

Kőszegi Zsidó Hitközség,

Budapest Bank 10104789 – 05744300 – 01005001

 

 

 

 

A Chanukah a judaizmusban a monoteista zsidó hitvallás diadalát ünnepli a hellenizmus, minden vallást összemosni igyekvő törekvései felett. Metaforikus értelemben a fény és az újrakezdés ünnepe. Nagyon nehéz egy ünnep valódi tartalmát megfogni, vagy az érzést, hogy milyen részesének lenni. Már az ókorban is rendszeresen megünnepelték. A judaizmus összesen két valóban derűs ünnepet tart a Chanukát és Purimot. Chnukahkor naponta sül valami finomság, este együtt játszik a család, a gyerekeknek minden nap egy kis meglepetést hoz. Ilyenkor a családok       apraja-nagyja trenderliznek, cukorkákat nyernek egymástól és a család együtt énekel minden este, amikor egy újabb gyertyát gyújt meg a chanukiában. A Chanukah nem csak a legbensőségesebb zsidó családi ünnep, de egyben jelképpé is vált, olyan ünneppé, amikor a zsidók is kivihetik az ünnepet az utcára, hogy mindenkivel megosszák örömüket. Nagy és közös, utcai gyertyagyújtással egybekötött fánk és tea partit rendeznek.

Szép ünnepet kívánunk Mindebkinek!

 

 

 

 

Chanukah hitvallási szempontból csekély jelentőségű a Tórában említett ünnepeknél, még is egyike a legismertebb zsidó ünnepeknek. Meglehetősen későn, i.e. 2. században keletkezett, és a Seleukida görög-szír hatalom és a velük szövetkező hellenizált, asszimilálódott zsidók ellen vívott győztes polgárháborúra, szabadságharcra emlékeztet. A háborút a Chashmoneush család tagjai vezették, történetét a Makkabeusok könyvei mesélik el. A görögök bálványimádó kultuszt vezettek be, ezért Jeruzsálem visszafoglalása után az Áldott helyet újból fel kellett avatni ahhoz, hogy ismét az Örökkévalót, Izrael Urát szolgálhassák benne, erre utal a Chanukah szó, amely felavatást jelent. A történet végén az is szerepel, hogy nyolc napig tartó emlékező és hálaadó ünnepet rendeltek el. Chanukah legfontosabb szokása az esti gyertyagyújtás. Noha eredetileg minden nap egyetlen gyertya meggyújtásával is lehetett teljesíteni a kötelezettséget, de hamar általános szokássá vált, hogy az első nap egy, majd minden nap eggyel több gyertyát gyújtottak. Az ünnepi gyertyák meggyújtását a szolgagyertyával végzik, amely szintén égve marad, ezért az első nap összesen kettő, az utolsó nap pedig kilenc darab gyertya ég a chanukiahnak nevezett nyolc plusz egy ágú gyertyatartóban. Chanukahoz kapcsolódó gasztronómiai szokás szintén a közösségi emlékezet fenntartását szolgálja. Elsősorban olajban sült finomságokat szokás enni, fánkot és krumpli-lángost.

Szép hetet kívánunk Mindenkinek!

 

 

Chanukah, a szó felavatást jelent. Kislev hónap huszonötödikétől tevet hónap másodikáig / 2018. december 2.-tól december 10.-ig/, nyolc napon át ünnepeljük. Az ünnep egy történelmi esemény-sorozat ünnepe. I.e. 332-ben Nagy Sándor legyőzte a perzsákat és átvette az uralmat a térségben, ezzel egy új korszak köszöntött be, melyet hellenizmushnak nevezünk. Nagy Sándor halála után hadvezérei egymás között felosztották a birodalmat. Judea az egyiptomi székhelyű Ptolemaiosok uralma alá került egészen i.e. 198-ig. Ezen időben a szíriai Seleukidák elhódították Judeat, megerősödött a görög kultúra befolyása, de a törvények a Tóra törvényei maradtak továbbra is. Változást csak IV. Antiokhos trónra lépése hozott. Felismerte, ha az általa egyedül üdvözítőnek vélt hellenishta szellemet akarja elterjeszteni, akkor a zsidó hitvallás lényegét, a Tóra törvényeinek betartását kell megakadályoznia. Megtiltotta a szombat megtartását, bálványszobrot állítatott fel a jeruzsálemi Gyülekezés-házában. I.e. 167-ben, Modiin városában kezdődött el a felkelés, melyet a Hashmoneush családból származó Matitjahu robbantott ki, aki megtagadta a bálványimádást és megölte a hitvallási parancsok ellen vétőt. Kezdetben öt fiával és kevés számú szimpatizánssal folytatta a harcot. Halála után fia, Juda Makabi vezetésével egyre erősödtek a felkelők és 164-ben az ország nagy részéből kiűzték a szír-görög hadakat, visszaállították a Tóra törvényeit, majd kislev hónap huszonötödikén megtisztították a jeruzsálemi Gyülekezés-házát és újból felavatták. A Talmud története szerint: „amikor Hashmoneushok legyőzték őket, nem találtak többet, mint egyetlen olajos korsót, mely a törvény pecsétjével volt lepecsételve. Bár ez csak egy napi olajt tartalmazott, mégis csoda történt és nyolc napon át égett. Esztendőre rá ünneppé avatták e napot és hálaénekkel magasztalták.” Kislev huszonötödikén kezdődik Chanukh nyolc napja, amikor sem böjtölni, sem gyászolni nem szabad, „mert a pogányok egykor betörtek a Gyülekezés-házába, megfertőzték az áldott olajt. Az ünnep minden napján fényt gyújtunk emelkedő sorrendben: első nap egyet, a második nap kettőt, a nyolcadik nap nyolcat. Hisz az egy napra elegendő olaj nyolc napig égett, amíg új kosher olajt préseltek. Ezt a mécsest /chanukia/ jól látható helyre kell tenni, hogy nyilvánosan hirdesse a csodát.

Békés Szombatot Mindenkinek!

 

 

Áldott a Név (ברוך השם‎)!

A Kőszegi Zsidó Hitközség a közösség építését már nem egy étterem különtermében folytatja, hanem saját tanulás házában (בית מדרש). A nagy előrelépés egy mitzvának köszönhető. Az adománytevő kiléte a zsidó hitgondolkozás szerint nem publikus, de az tény, hogy nem az ernyőszervezet. Így már az ünnepeinket, Tóra tanulást és minden rendezvényünket méltó helyen tudjuk megélni, megtartani. Van állandó helyünk és feltétel az egész évi üzemeltetésére, de még be kell rendezni, meg kell teremteni a hitéletünk meghittségét segítő feltételeket. A minje létszáma adott, gyermekek és betérésre várók is járnak közösségünkbe, de az önfenntartásunk okán még nagyon sok mindent kell megvalósítanunk. Valóban egy mérföldkő ez a lehetőség az elmúlt két évhez képest. Bár minden Shabbat fogadást megtartottunk a többi nagy ünneppel együtt, sokszor a város nyilvánossága bevonásával, de elmaradt a szombat délelőtti Tóra olvasás, Shabbat kimenetele és a többnapos ünnepek végig vitele. De most ennek a korszaknak vége, valóban elindul a Gyülekezés és Tanulás háza minden érdeklődő számára. Természetesen minden nagy terv alapja az anyagi feltétel megteremtése. Jelenleg is a közösség vezetése azon dolgozik, hogy minden lehetőséget megragadjon a tervezett programok megvalósításához. Ezen ideig a közösségünk és a szimpatizánsok adományából építettük közösségünket, valósítottuk meg rendezvényeinket, amiket az internet és facebook oldalakon folyamatosan ismertettünk. Több száz ember követi az aktuális Tóra hetiszakaszait, ünnepeinket és kulturális programjainkat. Mivel 2018. február óta vagyunk bejegyzett civil szervezet így az adó 1%- ára nem tarthatunk igényt és az állami támogatásra sem. Csak az emberek egyéni jóindulatára számíthatunk. Ezen a héten már a saját helyünkön tartjuk ünnepünket a Shabbat fogadását.

ADOMÁNY:

Kőszegi Zsidó Hitközség, adószám: 18975099-1-18

Budapest Bank 10104789 – 05744300 – 01005001

 

 

 

 

 

 

 

A reggeli Shofar hangja jelzi, küszöbön állnak az őszi nagyünnepek.

2018 szeptember 9-én este köszönt ránk a Rosh Hashanah 5779 a zsidó újév. A kétnapos ünnepen a /B’reshith, Genezis/ Teremtés évfordulójára emlékezünk, és megújítjuk a Teremtővel kötött szövetségünket a világ létezésére és újjáteremtésére. Ezzel a két nappal veszi kezdetét a tíz számadó nap, melynek betetőzése Yom Kipur az engesztelés napja. E napon 25 órát böjtölünk, a böjt kezdete 18-án, 18:32 vége 19-én 19:34, amikor is hibáinkat bánjuk, és a megbánást gyakorlunk. Az ünnepnapoktól eltérően ilyenkor nem szabad főzni, tüzet még tűzről sem gyújthatunk, és tilos közterületen/re/ről hozni-vinni dolgokat. Ez továbbá az egyetlen böjt, amit akkor is megtartunk, ha szombatra /Shabbat/ esik. Megéri, mert ezen a napon eltörlődnek a vétkeink, új lappal indulunk az újévben. Az engesztelő nap leteltével következik az önfeledt öröm ideje. Sukkot, a sátoros ünnep szeptember 23-án este kezdődik és szeptember 30-ig tart, majd még aznap este van a Hoshana Rabba /nagy segítéskérés/. Másnap október elsején Sh’mini Atzeret /nyolcadik-nap/, majd másnap, október másodikán a Simchat Tora /Tóra örömünnepe/. Ezt a napot a bölcseink azért nyilvánították a Tóra örömünnepének, mivel a Tóra felolvasása a Gyülekezés házában /melyet ötvennégy hetiszakaszra bontottak/ ezen a napon kezdődik és ezen a napon is fejeződik be. A Tóraolvasás folytonosságát, soha meg nem szűnését is jelképezi az ünnep.

Szép hetet kívánunk Mindenkinek!

 

 

Mi valójában az igazság….


A pletyka ősidők óta a zsidó hitgondolkozásban a főbűnök egyike. A poklosság büntetését vonja maga után. Mégis nap, mint nap ezzel találkozunk nem kis mértékben a hitehagyott asszimilálódott zsidóság körében is. A pletykától sérül, aki terjeszti, akiről terjesztik, és aki meghallgatja. A kőszegi Zsidó Hitközség alakulásától és utána is folyamatosan azzal kell szembesülni a közösségnek, hogy ártó szándékkal közszájon forog léte. Hányan vannak, hova tartoznak, kikkel szövetkeznek, vagy miért is vannak. Valójában a kérdésekre a választ nem is várják, a választ saját kútfejűkből találják ki. Az egyszerűség kedvéért a fel nem tett kérdésekre a félreértések és a pletykák elkerülése végett, bár így sem úszhatjuk meg, de megadjuk a választ.

A Hitközség tagjainak száma közel 40 fő és pártoló tagjaink is vannak az országon belül és a határon túlról. A közösség alapját szolgáló minje (10 anyai ágról zsidó férfi) is meg van, igaz a Szombathelyről kiutált vagy önkéntesen kiiratkozottakkal. Az utánpótlás is adott, jövőre lesz egy bat mitzvánk remélhetőleg már az állandó helyünkön, fiú testvérének meg a rá következő évben már a felújított zsinagógában. Két, három betérőnk is van, akik felkészítést Bp. rabbi növendék vállalta. Tehát létezünk.

A vészkorszak előtti Zsidó Hitközség jogutódaként független civil szervezetként bejegyzett közösség vagyunk, jelenleg nem tartozunk egy ernyőszervezethez sem. Tehát független.

Természetesen minden közösséggel jó kapcsolatot ápolunk, szervezeti életüket követjük, rendezvényeiken szívesen részt veszünk. Bár az is igaz, hogy állandó gyülekezési helyünk még nincs, de megalakulásunk óta a Shabbatot és az ünnepeket megtartjuk. Jelenleg önfenntartók vagyunk, a szóbeszéd ellenére. Tehát működő Hitközség.

Minden galutban elszenvedett tzarot (tzores) a túlzott asszimiláció okozza, amikor Izrael fiai elfelejtik mire szerződtek, mi a vállalásuk, elfelejtve a Tóra törvényeit, tanítását. Elveti büszkeségét és nem csak, hogy beolvad a többségi társadalmakba, de még túl is akarja teljesíteni őket (magyarabb akar lenni a magyarnál). A mi Hitközségünk magyar ajkú, de zsidó identitását megtartó zsidóságára büszke közösségként akar létezni és jövőjét formálni.

Ehhez kérjük a Teremtő támogatását és a jóérzésű emberek segítségét.

 

 

Ki tud róla?

Az utolsó látogatáskor a Kőszegi Zsinagógában a Tóraszekrény falát letakarva találtuk. De jó, védik gondoltuk. Talán a vagyonkezelő kritikánkat /vagyonrongáló/ megszívlelte és a még megmaradt értékeket óvja. No persze tévedtünk, mivel a lepel mögött csak a puszta falat találtuk. Ezzel az erővel az egész belső teret letakarhatnák láthatatlanná téve a puszta romokat. A NER Vagyonkezelő Zrt. leveléből kiderült, hogy ők csak az ingatlant vették át és a belső ingóságról még leltárt sem készítettek. Mondjuk úgy, kit érdekel a zsidó vagyon, örökség. A tóraszekrényen kívül más már nem maradt (gyertyatartók, csillárok, kegytárgyak), de mostanra az is eltűnt. Első gondolat biztos restaurálják. De akkor miért takarták le a helyét? Az első kérdést az ernyőszervezet MAZSIHISZ elnökének, gazdasági igazgatónak és a rabbi testület vezetőjének tettük fel. A válasz várható volt, széttárt kezek. Ígéret, érdeklődnek és majd jelzik. Azóta közel egy hónap telt el, de semmi. Hasonlóan érdeklődtünk az önkormányzatnál, de ők sem tudnak semmit, egy két méternél szélesebb és négy méternél magasabb 162 éve épségben megmaradt faragott fa Tóratartóról. A Kőszegi Zsidó Hitközség a vagyonkezelőtől igényelte az épület együttes utcafronti egyik épületét, ami még jó állapotban volt közel egy éve, de az elutasító válasz indoka: építési terület. Igazsághoz tartozik, azóta is csoportok látogatják a valóban romos zsinagógát. A jogutód Hitközség van csak kizárva. A Felsőoktatási Intézet és a Kőszegi Önkormányzat nyerte el a KRAFT pályázat felújításra kiírt pályázatát, de az intézet ismeretlen okból elzárkózik a jogos jogutód közösségtől. A tények alapján még az önkormányzatot sem tájékoztatja, mivel kérdésünkre ők nem tudtak érdemi választ adni. Egyszóval az egész egy nagy talány. Mielőtt törvényesen kerestetnénk a Kőszegi Zsidó Hitközség örökségét, a hitvallásunknak legfőbb kegytárgyát, nyílt levélben érdeklődünk, kinek lehet információja az eltűnt Tóraszekrényről. Kérnénk mindenkit, hogy posztunkat ossza tovább, úgy talán rálelünk a még megmaradt, csak egy kicsi eltűnt hagyatékunkra!

A segítő szándékot előre is köszönjük.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyílt levelünk elsősorban azoknak szól, akiknek ősei, rokonai Kőszeg városában éltek vagy ott nyugszanak. Másodsorban mindazokhoz a zsidó származású, vagy a közösséget vállaló személyekhez, akik szimpatizálnak azzal a monoteista hitgondolkodást követő közösséggel, akik jogutódként újra- álmodták a Kőszegi Zsidó Hitközséget. Ez év februárjában hivatalosan is bejegyezték civil szervezetként a hitvallási alapon működő közösséget. A bejegyzett gyülekezet „minjan”mivel a támogatási pályázat lezárása után vált független civil szervezetté, elvesztette az ez évi állami támogatást. A Hitközség így kénytelen mindennemű anyagi támogatás nélkül önmagát fenntartani, hitéleti feladatait ellátni, ünnepeit megtartani. Nem panaszként, csak a tények ismereteként: A város Önkormányzata a mai napig nem tudott biztosítani egy állandó gyülekezési helyet / bár rengeteg volt zsidó ingatlant államosítottak a vészkorszak után. / A hazai zsidó ernyőszervezet a szimpátiáján kívül mással nem támogatja közösségünket. / A médiában dicsérik a kezdeményezést, éltetik a vidéki zsidóság próbálkozását, de anyagi támogatással nem segíti a 74 éve szünetelő hitközség újra szerveződött jogutódát. / Kis gyülekezetünk több mint egy éve köszönti a Szombat bejövetelét, megtartja a város bevonásával nagy ünnepeit és aktívan részt vesz a város rendezvényein. Rövid idő alatt bekerült a város vérkeringésébe, elfogadottá vált jelenlétünk e kis befogadó település életébe. A nyílt levelünk természetesen adomány gyűjtés okán fogalmazódott meg, de a jövőre nézve egy kicsit messzebb is megy. Kőszeg Nyugat-Dunántúl azon kisvárosa, ami adottságait tekintve turisztikai központja tudna lenni a világ zsidóságának is. Az osztrák- magyar határon fekvő, az ország ékszerdobozának elnevezett történelmi város rendelkezik mindazon lehetőségekkel, ami célponttá teheti a turizmust minden generáció számára. 2019 nyarán a KRAFT program keretében ismét használható állapotba kerül a Zsinagóga, tanház, mikve, rabbi lakás. Befektetők segítségével a Kőszegi Zsidó Hitközség üzemeltetne szálláshelyet, kóser vendéglátást és üzletet azok számára, akik ellátogatnak Kőszeg Városába. A település vonzáskörzetében megtalálható termál, élményfürdő /Bük, Szombathely, Lutzmannsburg (Ausztria)/ gyógyító levegőjű /Velem, Cák és kőszegi hegység (Alpok alja)/. Tisztelettel kérnénk mindenkit, hogy anyagi támogatását a

Budapest Bank 10104789 – 05744300 – 01005001 számlaszámra utalja.

Befektetés esetén további információk kérhetők, e-mail: harrer.norbert@gmail.com vagy mezeipeter50@gmail.com

Szép hetet kívánunk Mindenkinek!

 

 

A ZSIDÓ NEMZET SZÜLETÉSNAPJA „SHAVUOT”

A közösség ma ünnepelte a Hetek ünnepének második napjának bejövetelét. Köszönet mindazoknak, akik megtiszteltek bennünket jelenlétükkel és velünk élték meg a Tóraadás és az új kenyér örömteli ünnepét.

Arbe toda

 

 

 

 

 

 

KŐSZEGI ZSIDÓ HITKÖZSÉG * JEWISH COMMUNITY KÖSZEG

הקהילה היהודית קושג

 

 

 

 

Dr. Miszlivetz Ferenc úr

Főigazgató

Felsőfokú Tanulmányok Intézete


Tisztelt Dr. Miszlivetz Ferenc úr!


A Kőszegi zsidó közösség tájékoztatta Szövetségünket arról, hogy a kőszegi zsinagóga épületegyüttesének felújítását követően Önök nem látnak lehetőséget arra, hogy a kicsiny, nemrégen újjáalakult zsidó közösség a falak közt otthont leljen. Levelükben megemlítik, hogy a vallási- kegyeleti összejövetelekhez a hátteret az EMIH fogja biztosítani. Tisztelt Főigazgató Úr! Döntésük mind morálisan, mind vallásilag teljesen elfogadhatatlan. A kőszegi zsidóság újraéledését ugyanis mindnyájunk kötelessége támogatni. Nem skanzenokra, hanem valódi, működő közösségekre van szüksége a magyar zsidóságnak. A kőszegi testvéreink joggal tarthatnak igényt a zsinagógai épületegyüttesben történő méltányos elhelyezésre. Vallási, közösségi aktivitásuk magának az épületegyüttesnek a későbbi működését csak autentikusabbá teheti. Tájékoztatom tisztelt Főigazgató urat, hogy az EMIH-nek egyetlen embere, a chabad haszid mozgalmának semmilyen tradíciója nincs és soha nem volt Kőszegen. Ezért nem értjük levelének erre vonatkozó részét. A kőszegi zsidó hitközség neológ alapokon működő közösségként építette meg zsinagógáját. Létszámuk a holkausztot megelőzően a lakosság egy és két százaléka között mozgott. Hagyományaiknak köze nincsen az EMIH-es vallásgyakorlathoz és a MAZSIHISZ nem kívánja tudomásul venni, hogy őseink tradícióit bárki, bármilyen okból lecserélje. Főigazgató Úr! Szeretnénk a közéleti konfliktust elkerülni, ezért kérjük szíveskedjenek terveiket felülvizsgálva az általunk jelzett szempontokat figyelembe venni.

Tisztelettel várom válaszát:

 


Heisler András Elnök

MAZSIHISZ

 

The synagogue was built in the second half of the 19. th century. That is a chance for jewish community from 186o to organize and create they have community park where is found Jewish Community. After73 years of tragedy of Soah the Jewish Community again is established formally. The Jewish Community of Köszeg is according to law descendant of old Jewish Community. At nowdays the synagogue is ruined status but it will be change soon.It will be restoration and there is credit again. The indenpendence Jewish Community wait everybudy who went from town or murdered co- religionist s descendant and other persons,too. We would like if the people become a member and patrons successor of old Jewish Community. Jewish Cemetery in Köszeg there are situated memory pebles constantly. These are signaled and demonstrated to live descendant and members of familly around the world. Task of Jewish Community remember dead co-religionist and is a ritual for the dead „Jehzreit”.We would like reach some people with letter.We want to rebuilt new community because we hope to create living J.C. in Köszeg. We are indenpendence J.C. what is fresh registered so is not eligible a percentage of personal income tax so we ask with respect to donations „mitzvah”who support our goals and the development of our community.

Köszegi Zsido Hitközseg,

Budapest Bank 10104789 – 05744300 - 01005001

 

 

A 19. század második felében felépített zsinagóga adott közösségi teret, hogy 1860-tól aktív hitélet szerveződjön és megalakuljon a Kőszegi Zsidó Hitközség. A Soah tragédiája után 73 évre a hitközség jogutódaként ismét hivatalosan megalakult a Kőszegi Zsidó Hitközség. A jelenleg romokban álló zsinagóga rövidesen megújul és ismét a hitélet rendelkezésére áll. Az önállóan bejegyzett Hitközség vár minden Kőszegről elszármazott vagy elpusztított hittestvéreinek leszármazottait, és mindazokat, akik tagjai, pártolói akarnak lenni a jogutód közösségnek. A kőszegi zsidó temetőben a sírokon elhelyezett emlékezeti kavicsok is jelzik, hogy a világ valamelyik táján élnek leszármazottak, emlékező családtagok. A Kőszegi Zsidó Hitközség feladatának tekinti a földi életből elment kőszegi hittestvérekre való emlékezést a Jehrzeitek megtartását. Akiket elér az értesítő, ossza meg ismerőseivel, hogy célhoz érjen közösségépítő szándékunk, és az óhaj, hogy újra legyen egy élő hitközség Kőszeg városában.

A frissen alakult független hitközségként bejegyzett civil szervezet nem jogosult az SZJA 1%-ra ezért Tisztelettel kérünk adományokat, /mitzvah/ akik támogatják céljainkat, hitközségünk fejlődését.

Kőszegi Zsidó Hitközség,

Budapest Bank 10104789 – 05744300 - 01005001

 

tagsági űrlap * membership form * טופס החברות

 

https://goo.gl/forms/iOMxEHX3qOZcfRJ03

 

 

Pém Mihályné pártoló tag ajánlotta figyelmünkbe.

 

 

 

 

„Kőszegen forgattam 2008-ban, 1 percnél kezdődik a tánc, Bach ezt az áriát zsidó imadallamra komponálta.”

 

 

 

 

 

74 év után ismét volt Kőszeg városában Széder est a Pészahi ünnepek bejövetelének első napján.

A nemrég hivatalosan is bejegyzett Kőszegi Zsidó Hitközség a zsidó hagyományoknak megfelelően ünnepelte meg a szabadság első napját az elkerülés és a kovásztalan kenyér ünnepének estjét. Nagy öröm számunkra, hogy a legnagyobb ünnepet kis közösségünk a megyében hitközségként egyedülállóan ünnepelhette. Ma még nincs állandó helyünk, de reméljük jövőre a mi Jeruzsálemünkben a kőszegi zsinagógában fogadhatjuk ünnepeinket. Addig is építjük közösségünket, mivel tudjuk, van jövőnk, lesz újból élő zsidó közösség Kőszeg városában.

Baruch Hashem!

 

 

 

Munkaszolgálatos megemlékezés...

A Chernel Kálmán Városi Könyvtár és a Kőszegi Zsidó Hitközség 2018. március 22-én, csütörtökön, 18.00 órakor tartotta az EMLÉKEZÉS című rendezvényét a Városi Könyvtárban.

2018. március 23-án 12.00 órakor az egykori téglagyári munkatáborban mártírhalált szenvedett MUNKASZOLGÁLATOSOK EMLÉKHELYÉNEK koszorúzására kerül sor.

Beszédet mond: Fülöp Attila az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

Fényképek: Kőszeg város bejegyzéséből

 

 

 

 

 

 

 

TÓRA MAGYARÁZAT

Vári György szemével

 

Heti zsidó tanítás: miért bújócskázik velünk Isten?

Isten tudatja ebben a hetiszakaszban Mózessel, hogy néha elrejti majd az arcát Izrael népe elől, amikor nem fogjuk őt találni sehol, amikor a világ – látszólag – Isten, a teremtője nélkül marad. Mind ismerjük ezt a tapasztalatot: sehol sem találjuk Istent, a világ idegenné válik számukra, olyan hellyé, ahol semmi lényegi keresnivalónk nincsen, semminek semmi értelme nem tűnik lenni. Miért és hová húzódik vissza ilyenkor előlünk Isten? Van úgy, hogy erre a kérdésre nem lehet és nem is szabad válaszolni, érzéketlenség lenne megmagyarázni, miért jó és helyes igazából, Isten szerint, mások szenvedése, ilyenkor csak azt tehetjük, amit kért tőlünk: ne állj tétlenül felebarátod vérénél (Mózes III. könyve, 19, 16): segíts. Isten ilyenkor nem igazolni kell megpróbálni, hanem egyszerűen követni kell. De van úgy is, hogy csak jobban körül kéne nézni, hogy észrevegyük a minden személyben és dologban ottlévő, rejtőzködő Istent., aki egyszerűen csak elbújt, ahogy mondja is, „elrejtette arcát”. A Baal Sem Tov, a hászidizmus alapítója szerint arra kíváncsi ilyenkor, ki az, akinek igazán hiányzik, aki ilyenkor elkezdi keresni és ki az, aki a cinizmus tisztánlátásával beletörődik, hogy ha nincs, hát akkor nincs Isten. Ki az, aki elég lelkes lesz megtanulni észrevenni, igazán megismerni őt? És annak, aki keresi Őt, bizonyosan feltárja magát. Ahogy minden mást, úgy Istent is meg kell tanulnunk hiányolni ahhoz, hogy igazán közel kerülhessünk hozzé. Amíg nem hiányzik, nem jelentkezik, tapintatosan elrejti előlünk arcát. Nem akar zavarni minket roppant fontos dolgainkban. Shlomo Riskin, Efrát főrabbija, a nagy nyitott ortodox tanító elmesél egy történetet egy hászid mesterről, aki bújócskázó gyerekekre lett figyelmes egy útján és észrevette, hogy egyikük megállíthatatlanul bőg jók kiválasztott rejtekhelyén. Mi a baj?-kérdezte tőle. A kisgyerek azt felelte, azért sír, mert már nagyon régen elbújt, társai nem találták meg és már nem is keresik. Az Öreg zsidó ekkor az ég felé nézve kérdezte meg Istent, aki hirtelen eszébe jutott a kisgyermekről: Világ Ura, tudom, hogy azért rejtőzöl el, mert azt akarod, hogy megtaláljunk, de mi történik akkor, ha rejtekhelyeden maradsz és gyermekeid nem is fognak keresni többé”? Lehet, hogy mostanában, mint a kisgyerek, aki annyira jól elbújt, hogy meg is feledkeztek róla, a Jóisten is el van kicsit keseredve. Neki sem könnyű a teremtéssel. Keressük meg Őt, ne hagyjuk, hogy rejtekhelyén magányossá váljon gyermekei nélkül. Most, a Félelmetes Napok során, alighanem közelebb lehet hozzánk, mint hinnénk. „Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem”-reméli a 121. zsoltár. Közeleg az Engesztelés Napja, Jom Kippur, emeljük szemünket a magasba. A Világ Ura talán csak elbújt, elrejtette arcát, ahogy Mózesnek megígérte, de nagyon várja már, hogy megkeressük.


 

 

A szemtelenség hite és Isten nevetése

Elkezdődött az utolsó felvonás utolsó jelenete: Mózes összegyűjti még egyszer, utoljára a népet és lezárja hosszú búcsúbeszédét. Most mindenki színre lép még egyszer, utoljára. „Itt álltok ma mindnyájan az Örökkévaló, az Istenetek színe előtt…, Izrael minden férfija;. gyermekeitek, feleségeitek és az idegen is, aki táborod közepette van, favágótól vízmerítőig , hogy belépjetek az Örökkévaló, a te Istened szövetségébe”. Az, aki ezt a szövetséget Isten és a zsidók között összehozta, most meghal, de a maga a Szövetség él majd, mert a szerződő felek halhatatlanok. Isten önmaga él örökké, nekünk pedig a gyerekeink és az unokáink viszik tovább a szövetséget, mi rajtuk keresztül vagyunk halhatatlanok. Ezért mondja a szöveg itt, Mózes halálának kapujában, hogy „nem egyedül veletek kötöm én ezt a szövetséget és ezt az esküt”, hanem azzal is, „aki nincs itt velünk ma”. Aki nem ismerte Mózest személyesen. Aki akkor még meg sem született. Velünk. A Tóra itt külön kitér ránk, beleír bennünket a történetbe, Mózes és nemzedéke utódaiként. A kezünkbe adja a hagyomány láncát. Végig mi voltunk a könyv rejtett főszereplője és ez csak most, az utolsó pillanatban derült ki. Immár nekünk szólnak a nem sokkal későbbi mondatok, hogy „mert ez a parancsolat, melyet én neked parancsolok, nem elérhetetlen számodra és nincs távol az,. nem az égben van az”. Nincs távol tőlünk ez az egész, direkt és név szerint nekünk írták. Erről beszél az a talmudi történet is, amely a „nem az égben van”-félmondatát idézi. Egyszer a rabbik azon veszekedtek, hogy egy üst tiszta, használható-e vagy sem. A többség szerint nem volt az, Rabbi Eliézer volt az egyetlen, aki mást mondott. Amikor kifogyott az érvekből, csodákat csinált, hogy látni lehessen, vele van az Isten. Amikor ezek a csodák sem hatották meg a többieket, közvetlenül kérte az égi hang beavatkozást, amely kinyilatkoztatta, hogy rabbi Eliézernek mindenben igaza van. Rabbi Jósua pedig – lélegzetelállító szemtelenséggel – a Tórát, a mostani hetiszakaszt idézte tulajdonképpen magának a Jóistennek: hogy „nem az égben van” a Törvény, vagyis az Örökkévaló véleménye nem fontos vallásjogi kérdésekben, azokat a mi dolgunk eldönteni, mivel nem az angyalainak, hanem nekünk adta a Tórát. Isten pedig elnevette magát a zsidói szemtelenségén a Talmud szerint és azt dörmögte, hogy „legyőztek a fiaim”. Ez a nevetés, Isten nevetése visszhangzik máig a zsidó történelemben, ez a nevetés az emberi kreativitás megszentelése. Nekünk adatott a Tóra, nekünk kell értelmeznünk a saját viszonyaink között, nekünk kell megtalálnunk azt, amit éppen nekünk tanít. Ott állunk mind most is, Mózes elköszönő beszédének helyszínén, a nemzedékváltás helyszínén és fölöttünk visszhangzik, amíg csak el nem jön a Messiás, Isten megbocsátó és elismerő nevetése, Vasárnap este újra fordul az idő, megkezdődik a zsidó újév.

Boldog új évet, jó szombatot

 

 

A bűnbánat boldogsága: fesztiválok Jeruzsálemben

Mózes folytatja az új ország szigorú házirendjének ismertetését, ezúttal az örömünnepekkel. Arra emlékezteti az Izraelt elfoglalni készülő zsidókat, a leendő földművelőket, hogy minden évben betakarításkor, amikor mindenki munkája megtermi a jutalmát, vigyék el a föld első zsengéit Isten oltára elé, a leendő Jeruzsálembe és épp ekkor, a bőség és biztonság idején emlékezzen mindig azokra az időkre, amikor még nem volt otthona a zsidóknak a világban, amikor hajléktalan migránsok voltunk. Mondja azt, hogy „vándorló arámi volt az atyám”. Mások sokan a királyokra és arisztokratékra, mi Őra, erre a vándorló arámira, hajléktalan migránsra vagyunk büszkék – és joggal. A kabalisték egyik legnagyobbikának, a szent ARI-nak (a 16. században, Cfáton élt Jichák Lúria Askenázi rabbinak) beszámolók szerint feltűnt, hogy a hetiszakasz eleje, „akkor végy zsengéjéből a föld minden gyümölcsének”, mennyire hasonlít arra az utasításra, amellyel Mózes küldte el a kémeket emlékezetes, balul végződő útjukra. Az ő kérése az volt a kémekhez hogy lopózzanak be a földre és számoljanak be arról, milyen az Ígéret Földje és milyen erősek a védői. Azt kéri tőlük is Mózes, hogy „vegyetek az ország gyümölcséből”, hozzanak belőle a többieknek. A mostani hetiszakaszban is és a kémek történetében is emlegetik „tejjel-mézzel folyó” országként Izraelt, mintha a mostani szöveg a kémek történetének újraidézése lenne. A nagy kabbalista szerint azt tanulhatjuk ebből, hogy a föld zsengéinek ünnepi bemutatása a kémek bűnének jóvátétele. A kémek nem bíztak Istenben, megijedtek az ott lakó népektől, azt tanácsolták a zsidóknak, hogy menjenek inkább vissza Egyiptomba és most mégis itt lakunk és a nekünk termő gyümölcsök zsengéivel járulhatunk háláésan Isten színe elé. A mezőgazdasági ünnepből így lett a megtérés fesztiválja. Mert – vonhatjuk le mi a szent Ari szavainak tanulságát – a bűnbánat, a megtérés és a jóvátétel: örömünnep. Fesztivál. Az a bűnbánat, amelyik lesújt és megbénít, fölösleges, nem használ senkinek semmit (nem termékeny, hogy a betakarítás nyelvénél maradjunk). A termékeny bűnbánat erő és motiváció, amely felszabadít és repít, hogy, ahogy a Tóra kéri, „igazságot, igazságot űzz” (Mózes V.könyve, 16,20). A bűntudatnak is életenergiává kell válnia, hogy segítsen űzni, üldözni az igazságot, mert a Tóra tudja, hogy e nélkül a szenvedély nélkül gyakran nem érhetjük el. A bűntudat, ha helyesen gazdálkodunk vele, a mások számára megszerzett, kivívott igazsághoz, boldogsághoz vezethet, ahogy a kabbala bölcsen tanítja. A zsidó naptárban is közelednek a bűnbánat és a megtérés napjai, az Újév és az Engesztelés Napja, a böjtnap, amely a Talmud szerint nagy örömünnep volt Izraelben. A megtérés örömét, a bűntudat boldogságát jelentette és jelenti ma is.

Boldog megtérést, jó szombatot!

 

 

A boldogság az egyetlen megoldás:

Mózes házassági tanácsai

„Amikor háborúba mész”- ezekkel a szavakkal kezdődik a friss hetiszakasz, amely a legkülönbözőbb törvények egymásra dobálása tulajdonképpen, látszólag minden kapcsolat nélkül. Öreg barátunk, Rási azonban kiolvassa belőlük a modern lélektan legmélyebb belátásait kapcsolati játszmákról, elnyomó családokról és a nemzedékeken átívelő, pusztító hatásokról. Az előző hetiszakaszból is kiderült, hogy az emberi kreativitást szentnek tartja a zsidóság, nagyon is érthetően: a mi teremtő-kreatív képességeink Isten teremtő munkáját folytatják tovább. A másik módja Isten megtapasztalásának már nem bennünk, hanem közöttünk van: a játszmák nélküli, dominanciára nem törekvő, valódi szerelemben. Ez a hetiszakasz erről beszél. Az első rendelkezések a „győztes” háborúkban foglyul ejtett nőkről szólnak. Mit kell tennie a győztes férfiaknak, ha valamelyikükbe beleszeretnek? Mindenekelőtt fel kell szabadítani őket és hagyni, hogy egy hónapon át gyászolhassák elpusztított családjukat, életüket, aztán, ha a vonzalom kitart és kölcsönös, „légy az ő férje és legyen ő a te feleséged”. Ne maradjon semmi közöttetek az egykori dominanciából, alávetettségből, amíg egy morzsányi is megvan belőle, nem lehet köztetek valódi kapcsolat és tilos a lányt elcsábítani. Ha pedig valamelyikőtök meggondolná magát: „bocsásd el őt az ő kívánsága szerint… ne hatalmaskodjál rajta”. Ezután Mózes hirtelen áttér arra az esetre, ha valaki az egyik gyerekét, feleségét, tehát bármely családtagját jobban szereti, mint a másikat, vagyis ha mégis létrejönnek azok a családok, ahol a legkülönbözőbb dominanciaharcok dúlnak, ahol nincs, mert nem is lehet feltételen és kölcsönös szeretet, ahol minden családtag, minden hazaérkezéskor „háborúba megy”, ahogy a szöveg elején áll. Ezeknek a családoknak a viszonyait próbálja legalább jogilag elrendezni Mózes, de a következő témából kiderül, hogy nincsenek illúziói. Ez ugyanis az engedetlen gyerek törvénye, aki nem hallgat a szüleire, erőszakos, gátlástalan. Akit már a szülei uralmi játszmái neveltek és aki boldogtalanságára, szorongásaira keresi gyógyírként legalább a dominanciát: az agresszív nárcisztikus, akinek maszkja mögött ott lapul a terrorizált kisgyerek. És hogy mindennek mi a kifutása, arról szólnak a következő részek: borzalmas bűnök és irtózatos büntetések sorozata. Ez van, mondja Mózes nyomán Rási, amikor a család „háborúba megy”. Mózes a nemzeti ügyektől – a háborútól – lép vissza a családig, aztán a tanítást egy poén révén újra kiterjeszti a teljes közösségre: „ne gyűlöld az edomitát, mert testvéred ő, ne gyűlöld az egyiptomit, mert az országában laktál”. Az edomita nép is a családhoz tartozik, Jákob problémás testvérétől, Ézsautól származnak, tehát a testvérviszályt velük is fel kell váltania a kölcsönös szeretetnek, az egyiptomiaknak meg a vendéglátásért kell hálásnak lennünk annak ellenére, hogy annyira nem is éreztük jól magunkat. Ha ki akarsz kerülni a rombolás körforgásából, a sérelmeidből nem revansvágyat, hanem együttérzést kell tanulnod és ahhoz, hogy ez nemzeti léptékben sikerüljön, a családból kell elindulnia. Különben a hatalmi játszmákban mindenki boldogtalanná válik, győztesek és vesztesek, elnyomók és elnyomottak. Az uralom semmit nem ér, csak a boldogság válik be egyedül. A kreativitás, a teremtőerő és a hatalommentes kölcsönösség hozza el közénk, együtt, az Isteni Jelenlétet a két legutóbbi hetiszakasz szerint „Én mondom, még nem nagy az ember, de képzeli, hát szertelen, kísérje két szülője szemmel, a szellem és a szerelem”, foglalja össze őket József Attila.

Sok boldogságot, jó szombatot!

 

 

A Tóra és a plágium

Mózes ezen a héten sort kerít a kert végi kerítés felhúzásának problémájára is, innen már csak egy ugrás kell, hogy eljussunk a plágiumhoz, amelyről a Tórának szintén van véleménye. „A Te felebarátodnak határát el ne told, a mely határt az ősök vetettek a te örökségedben, a melyet örökölni fogsz azon a földön, a melyet az Úr, a te Istened ád néked, hogy bírjad azt”- kéri Mózes a népet a mostani hetiszakaszban, amelynek címe „Softim”, vagyis „bírák”. A jogi huzavonák között a legnépszerűbbek és legemberibbek egyike az, hogy hol húzódik a telekhatár köztünk és a szomszédaink között, kié az almafa átnyúló ágainak termése, kinek kell felvennie a harcot a vakondokkal és így tovább: az enyém-tiéd váltja ki belőlünk talán a legtöbb izgalmat és ezt Mózes is pontosan tudta. Ezért szögezi le itt, hogy a kijelölt határokat, tulajdonviszonyokat mindenkinek tiszteletben kell tartania. A rabbinikus viták során felmerült aztán a kérdés, hogy ezt az elvet miért korlátozza a Tóra arra a földre „a melyet az Úr, a Te Istened ád néked, hogy bírjad azt”, vagyis Izraelre? Azerbajdzsánban nem kell tiszteletben tartanunk a tulajdonviszonyokat? A megoldás az, hogy Izraelben különösen nagy bűn elvenni mástól a földet, miközben természetesen sehol sem szabad. Azért nagyobb bűn ott, mert ezt a határt „az ősök vetették a te örökségedben”, vagyis Mózes utóda, Józsué jelölte ki, az ő hozzáértését, Isten választását kérdőjelezzük meg, ha önkényesen tologatjuk a határokat a másik kárára. A Tóra nem ájul el a születés tekintélyétől (mindig a másodszülöttek győznek a konfliktusokban), nem esik hasra a rangtól és a vagyontól – a jubileumi év, láttuk, újrarendezi a tulajdonviszonyokat -, de a bölcsesség és a jámborság által megszolgált tekintélyt nagyon nagyra becsüli. A telekhatárok kijelölése az ősök bölcsességéről tanúskodik Izraelben, ezért kivételesen értékes számunkra. Ezért van különös gondja a zsidó hagyománynak a szellemi tulajdonra. Nem a „jogdíj” érdekli bölcseinket, hanem a Tóra-értelmezők megszolgált tekintélye. A Talmudban gyakran olvashatjuk azt a formulát, hogy „Rabbi X mondta Rabbi Y nevében”. Vagyis a Talmud bölcsei mindig kiteszik megszólalásaik mellé a lábjegyzeteket még „élőbeszédben” is, jelzik, hogy kitől idéznek. A szellem ügyeiben nincsenek „tulajdonviszonyok”, minden gondolat szabadon használható és továbbgondolható, csak ennyi kell: a név megőrzése. „Aki annak a nevében idéz egy állítást, aki eredetileg mondta, megváltást hoz a világra” a Talmud egyik traktátusa, az Atyák Tanításai szerint. Szó sincs fenyegetésről, plágium-perről, jogérvényesítésről, csak jutalomról és ígéretről. A másik ötleteinek megbecsülése hozza el közénk bölcseink szerint a Messiást. Jöjjön el minél előbb, még a mi napjainkban,

Jó szombatot

 

 

Petőfi Sándor a Tórában

„Rabok legyünk vagy szabadok?/ Ez a kérdés, válasszatok!” – áll a leghíresebb magyar vers legtrükkösebb verssorában. Mert nem csak arról van szó, hogy a kérdés retorikai, hiszen ez a vers valójában az őt hallgató tömeget egyesítő szónoklat. Mindenki ugyanara az oldalra áll, mert nincs ember, aki a rabság mellett döntene. Hanem arról is, hogy még elvileg sem lehetséges a rabságot választani: aki választ, bármit, aki maga dönt a sorsáról, az máris szabad. Valami hasonlóról beszél Mózes is hosszú búcsúmonológja mostani részébén, arról, hogy épp a szabadságunk az, amiről nem tudunk lemondani, amiről nem rendelkezhetünk szabadon. Mózes már arra koncentrál, azt emeli ki, amire majd a letelepedés után kell figyelnie a zsidóknak, például a gazdasági ügyleteikre. Így például az adósságok elengedésére és ezen belül az „adósrabszolgák” felszabadítására. Azokat, akik kénytelenek önmagukat eladni rabszolgának, legkésőbb szolgasága hetedik évében. Aki ilyenkor azt mondja, hogy inkább tovább szolgálna, azt meg kell jelölni és utána örökké szolga lesz már, legalábbis így tűnik, ha figyelmetlenül olvassuk a szöveget. De a sokat idézett kommentátor, Rási figyelmeztet, hogy ez nincs így, hiszen az ebben a hetiszakaszban is emlegetett jobel (magyarul: a jubileum) évében minden adósság eltöröltetik és mindenkinek szabaddá kell lennie: nincsen örökös szolgaság, még külön kérésre sem. A szabadság nem eladó, mert nem a miénk, hanem Istené, aki szabadnak teremtett minket – ebben a Tóra nem alkuszik. De akkor miért áll ott a szövegben, hogy „örökre”? Rási unokája, Rabbi Smuél ben Méir - a Rásbám - szerint, aki szintén kommentátor volt (egyes zsidó családok ismert szokása, hogy semmit nem tudnak kommentár nélkül hagyni), azért áll ott, mert ez volna az igazságos büntetés azok számára, akik képesek lennének saját szabadságukról lemondani, önként alávetni magukat bármilyen elnyomásnak. Ezt az ítéletet ki kell szabni, ez történik a mostani hetiszakaszban, de nem szabad végrehajtani. Örök szolgaságra kell ítélni azokat, akik hajlandók lennének örökre szolgának menni, aztán a jubileumi évben fel kell szabadítani őket. Mert a szabadság nem valamiféle tulajdontárgyunk, amelyen túl tudunk adni, hanem mindig fennálló esély számunkra: bárki bármikor szabaddá lehet. Isten nem hajtja végre saját igazságos büntetését, mert az ember szabadságát nem csak az ember, de maga Isten sem vetheti el végleg: nem mondhat le saját teremtése lényegéről: az elengedés, a bocsánat, a szabadság lényege a mindig fennálló remény. Ezt tanulta lassan lezáruló, hosszú élete során Mózes Istentől.

Jó szombatot!

 

 

Anarchista propaganda a Bibliában

A Tóra, ha nem is hepienddel, de a hepiend ígéretével végződik: biztosan tudhatjuk, hogy a könyv lezárulása után Izrael törzsei elfoglalják a tejjel-mézzel folyó országot, ahol az első zsidó, Ábrahám történetünk kezdetén megtelepedett. Annál meglepőbb, hogy Mózes ebben a hetiszakaszban úgy beszél a néphez – mert tovább beszél -, mintha nem a beteljesülés, hanem valami szörnyű katasztrófa küszöbén lennénk. Megállás nélkül azzal fenyeget, hogy mi lesz majd, hogy lesznek a zsidók kirúgva innen, ha nem követik tovább Istent, mint egy kellemetlen főbérlő vagy házmester, mielőtt átadná végre a lakáskulcsot (a hetiszakasz címe, az Ékev is hozzávetőleg következményt jelent, szóval hogy baj lesz). Mintha meg lenne ijedve. De miért? A sivatagban, a vándorlás közben könnyű követni Istent, mert előttünk jár, mert mindig minden változik, csak Ő állandó. Amíg nincs helyünk a világban, amíg minden nap máshol járunk, nincsenek hétköznapjaink és megszokásaink sem és minden pillanatunk kivételes pillanat. Nincs ingatlantulajdonlás, nincsenek intézmények és a vezető hatalma csak annyi, hogy ő tolmácsolja az élő Isten szavát. Ha révbe érünk, berendezzük magunk körül a világot, házunk lesz és birtokunk, enyém lesz és tiéd, hivatalok és hatóságok és végül még király is lesz majd, aki elvben az Örökkévaló nevében uralkodik majd, de a pepcselős államügyekbe nem mindig vonja majd be Őt. Az ókori Izraelnek a Biblia szerint hosszú ideig épp ezért nem volt királya, a világ első anarchista politikai közössége volt: semmi hatalmat senkinek, minden hatalmat az Örökkévalónak.0 Amikor a pusztában vagyunk, semmi nem vonja magára a tekintetet és könnyebben tudunk figyelni arra, ami láthatatlanul szólít meg Bennünket. Nem véletlen, hogy Mózes arról beszél sokat az ötödik könyvben, hogy ne csináljunk magunknak faragott képeket, bálványokat, ne engedjünk a szemünk csábításának, inkább „halld, Izrael”, hogy az Örökkévaló a Te Istened. A zsidó hit szerint a hallás a fontos: az, amit látsz, könnyen bálványimádóvá tehet, véges és érdektelen dolgok mániákusává, amilyen a hatalom vagy a vagyon. A nomádokat ez kevésbé fenyegeti és Isten közöttük könnyebben lehet otthon. Az egész történet célja viszont mégiscsak a honfoglalás, mert azért mind szeretnénk otthon lenni valahol. Mózes szerint csak arra kell figyelni, hogy a látszólag magától értetődőben és mindennaposban is észleljük Istent, és hogy az országban is minél jobban érvényesítsük a sivatag közvetlenebb Isten-uralmát, „anarchizmusát”: a legfontosabb polgárai ennek az országnak is a védtelen gyerekek, a védtelen nők és a migránsok kell legyenek. A jövevények, az özvegyek és az árvák – ismétli meg nyomatékosan a hetiszakasz. Izrael országa nem öncél: arra kell csak, hogy egy ilyen, messiási közösség bölcsője legyen. Zsidónak lenni ilyen közösségek építését jelenti.

Jó szombatot

 

 

Az árvalányok megszentelése és az örök élet

A Tóra legfontosabb témája, a nemzedékek közötti átmenet, a hagyomány révén megszerzett emberi öröklét áll ennek a szakasznak is a középpontjában. A magyar örök-ség szó is mutatja, hogy örökké annak révén leszünk, amit másokra hagyunk. A héten a leendő Izrael földjét képzeletben már ezen a héten felosztják egymás között a törzsek és felmerül, hogy egy frissen meghalt izraeli férfi, Celofhod tulajdonával mi lesz, neki ugyanis öt lánya van és felmerül a kérdés, hogy a lányok örökölhetnek-e apjuk után. Az öntudatos nők Mózes, majd Isten színe elé viszik a kérdést és a seregek Ura egyértelműen nekik ad igazat, elismeri őket – és ezentúl minden ilyen helyzetben lévő lánygyeremeket - jogos örökösöknek. A zsidó hagyomány azóta is elragadtatottan beszél a lányok bölcsességéről és bátorságáról. Hittek az igazukban és hittek abban, hogy az ország, amelyről még csak a pusztaságban álmodozhattak, az ő örökségük lesz, hittek az Örökkévaló Isten ígéretében. A rabbinikus kommentárok, hogy még jobb színben tűnhessenek fel, a kémek pár héttel ezelőtti esetével hasonlítja össze történetüket. A 12 kém közül, akiket Mózes nemrég előreküldött, hogy nézzék meg, milyen Izrael földje és mennyi esélyük van elfoglalni, 10 azt mondta, miután visszament a táborba, hogy nem kéne ezt a honfoglalást annyira erőltetni, jobb lesz visszasunnyogni szépen Egyiptomba és meghúzni magunkat. A férfiak, akiket Mózes küldött, megijedtek, csak a nők tartottak ki bátran hitükben. Már az 1500-as években harcosan feminista kommentárt mindehhez egy környékbeli, közép-európai rabbi, aki Lembergben és Prágában szolgált, Ephraim Luntschitz. Ő is abból indul ki, hogy a kémek kiküldésekor Isten furcsán szólítja meg Mózest: „Küldj magadnak férfiakat, hogy fedezzék fel a Kánaán országát”. Mi ezt úgy értelmeztük pár hete, hogy mindez nem neki, Istennek fontos, azt szeretné viszont, ha Mózes és a nép végre csinálna valamit önállóan, segít nekik lassan felnőni. A prágai Lunschitz rabbi viszont (akit Jonathan Sacks volt brit ortodox főrabbi idéz) szinte elhatárolódásként érti a furcsa fogalmazást, hogy küldj Magadnak, vagyis Magadból kiindulva, a saját fejed után menve, küldj Magadnak, vagyis nem Nekem férfiakat. Isten az 15000-as évekbeli rabbi szerint pontosan tudta, hogy a nőkben nagyobb lenne a hit és a bizalom, de Mózes alighanem úgy gondolhatta, hogy nem fér össze a hagyományos nemi szerepekkel, hogy egy nő felderítő legyen és nem hallgatott Istenre. Ezért, a kémek elbátortalanító jelentése miatt lázadt fel újra és halt meg a pusztában mindenki, a vándorlás egész nemzedéke. Ha Mózes hallgat a Jóistenre és a nőket küldi, talán mind megérkezhettek volna az Ígéret Földjére. A Tóra szerint az, amit a „természetesnek” hitt nemi szerepekről tudni vélünk, csak az általunk kialakított társadalmi hierarchia terméke, Isten azonban, aki egyszerre és egyformán saját képére teremtette a nőt és a férfit, fütyül az ilyesmire. Nem neki volt ez fontos, hanem Mózesnek, és azóta sincs ez másképp. A következmények világosak: az elnyomás az alkalmasak tönkretételével, az alkalmatlanok túlzott megterhelésével jár és csak növeli a boldogtalanságot. A 10 kémfiú, akik alkalmatlannak bizonyultak, „gonosz gyülekezet”-nek neveztetik a Tórában, innen tanulták azt bölcseink, hogy 10 férfiből kell álljon egy gyülekezet. Ezért, ha hiszünk Lunschitz rabbinak és Isten eredeti tervét vesszük alapul, akkor a gyülekezetnek épp fordítva, 10 (vagy, a törzsek teljes száma szerint 12) nőből kéne állnia. Talán azért alakult így, hogy megértsük, a bátraknak és a gyáváknak, a „gonoszoknak” és a jóknak, a férfiaknak és a nőknek egyaránt helye van a közösségben, ezért mondhatja a Talmud, hogy minden zsidó felelős minden másik zsidóért. De épp így igaz ez minden közösségre: közösség az, amelynek tagjai képesek egymásért felelősséget vállalni. A hetiszakaszban, amely az örökségről szól, Mózessel is tudatja az Örökkévaló, hogy nemsokára be kell fejeznie szolgálatát, Mózes pedig kijelöli utódául Józsuét. Mivel ez épp abban a hetiszakaszban történik, amelyben a lányok örökségének megszentelése is, a hetiszakasz kijelöli a mi feladatainkat: a befogadás és az egyenlő méltóság közösségeit kell megalkotnunk és továbbadnunk majd

Jó szombatot

 

 

Isten korrupt prófétái

Ha erről a hetiszakaszról beszámolt volna egy külpolitikai médiaelemző, az első mondata az lett volna, hogy „radikális geopolitikai változások várhatóak a Közel-Keleten, veszélybe került a térség stabilitása”. Ami a Közel-Keleten nem ritka, tenné még hozzá lemondóan. Új regionális hatalom emelkedik fel a szemünk előtt: egy nagy csapatnyi Egyiptom felől érkező nomád fosztogatja a térség királyságait és Izraelnek nevezi magát. A helyi politika erős embere, Bálák, Moáb országának királya megpróbálja megállítani Izrael térhódítását és felbérel egy Bileám - ismertebb nevén Bálám -nevű profi prófétát, hogy átkozza meg őket. A próféta először tisztességesen közli, hogy ő ezt nem tudja elintézni, ő csak azt tudja mondani, amit Isten a szájába ad. Később mégis ráveszik, hogy azért csak próbálja meg és ígérnek némi pénzt arra az esetre, ha véletlenül összejönne, hátha így jobban megy majd. Bálám ugyan megint elmondja, hogy nem így megy ez, de azért belevág. Áldozatot mutat be Istennek és nekifut háromszor a feladatnak, három különböző szögből veszi szemügyre Izrael sátortáborát. Igazán meg akar dolgozni a pénzéért, de átka mindannyiszor áldássá válik. „Mily szépek a Te sátraid, Jákob, hajlékaid, Izrael”- csodálkozik rá lenyűgözve a látványra. Ezt, Bálám önkéntelen dicséretét éneklik némelyek ma is, amikor belépnek a zsinagógába. „Csillag születik Jákobból”-jövendöli a Messiásra utalva, Bálám jövendölése miatt nevezték a Róma elleni zsidó lázadás vezetőjét Bár Kohávnak (Bár Kochbának), a Csillag Fiának, mert azt lehetett hinni, ő lesz a Messiás, szóval a barkóba-játék elnevezését is a bibliai próféta-kisvállalkozónak, Bileámnak köszönhetjük tulajdonképpen. Bileám kétségtelenül ügyes, képes beszélni Istennel és jól visszaadni szavait a körülötte lévőknek, vagyis technikailag ugyanazokat a mutatványokat tudja produkálni, mint Mózes. A legfőbb különbség kettejük között az a modern Tóra-értelmezés nagyasszonya, Nehama Leibowitz szerint, hogy Mózes nem akar próféta lenni, nem akar semmit Istentől. Isten választja ki a feladatára, amelyre nem is érzi alkalmasnak és méltónak magát. Izrael prófétái mind ilyenek: nem karrierpályának tekintik a prófétaságot, csak nem tud megmaradni bennük Isten igéje, elszólíttatnak, ha akarják, ha nem. Nem irányítani, befolyásolni próbálják Istent, kijárni nála valamit, csak engedik hatni önmagukon keresztül azt, amit Ő szeretne. Bálám állatokat áldoz Istennek, megpróbálja úgy korrumpálni, ahogyan Őt is korrumpálta a moábi király, saját igényeit szeretné Isten parancsaként feltüntetni. Hosszú sornak áll az elejére Azóta is lépten-nyomon beleütközünk azokba a gyakran ügyes álprófétákba, akik saját pozíciójuk, hatalmuk védelmére, mások elnyomására használják eszközként a Tórát. Akik mindig készek megmondani, kit miben kell megakadályozni, mit kell másoknak megtiltani, ki mindenkit kell feltétlenül boldogtalanná tenni – vegyesházasságban élőket, nőket, szexuális kisebbségeket stb -, természetesen egyedül azért, mert Isten így akarja. Használják Istent ahelyett, hogy bíznának a jóságában: abban, hogy nem akarja, hogy ártatlanul szenvedjünk. Nem merik elhinni, hogy minden korban és minden helyzetben, ma is szól Hozzánk. Nem akarják elhinni, amit a zsidó hagyomány tanít, hogy mielőtt Isten hatni engedné a ránk zúduló fájdalmat, mindig előre odakészíti már nekünk az orvosságot is, csak meg kell találnunk. Ők a mi modern Bálámjaink, az átkozódás és mások feltétlenül szükséges szenvedésének hirdetői, akik maguk is vigaszra szorulnak, szegények. Adja Isten, hogy első ősükhöz, Bálámhoz hasonlóan ők is észrevegyék a hegytetőről, milyen szép egy mindenkit egyformán befogadni képes, nagy és sokszínű közösség látványa: hogy mily szépek a te sátraid, Jákob, hajlékaid, Izrael. Hogy mennyire jó az, amikor a testvérek mind együtt vannak, ahogy a zsoltár mondja.

Jó szombatot!

 

 

Valaki jár a fák hegyén: a Vörös tehén rejtélye

A hetiszakasz első soraiban Isten újra meglep bennünket: azt kéri Mózestől és Árontól, hogy szerezzenek neki valahonnan egy vörös tehenet, áldozzák fel, mert hamvai megtisztítják az embert, ugyanakkor a pap, akinek el kell végeznie a szertartást, tisztátalanná lesz tőle és az is, aki kiviszi a hamvakat a táboron kívülre. Ez azért felvet pár kérdést még a legjámborabb olvasóban is: rendben, legyen a tehén vörös, tisztítson meg a hamva, de ha már minket megtisztít, akkor a papot és a másik közreműködőt miért teszi tisztátalanná. Ha valamit nem értünk, Rási mindig segít, csak most nem. Lényegében azt mondja, hogy semmi ötlete nincsen. Isten úgy vezeti be a vörös tehénre vonatkozó utasítást, hogy „ez a Tóra utasítása” (Hukát háTorá héberül, innen jön a hetiszakasz címe: Hukát). Ez Rási szerint azt jelenti: csak. Ha valaki meg találná kérdezni Tőlünk (a „szátán” vagy a nem zsidók), hogy ennek mégis mi értelme van, azt tudjuk felelni neki, hogy ez Isten rendelése, valamiért így szeretné. És éppen ezt tanulhatjuk a vörös tehén hamvának történetéből. Nem kell ahhoz alázatos istenhívőnek lenni, hogy tudjuk: végső soron semmit sem tudunk. Nem tudjuk, honnan jöttünk erre a világra, van-e oka és célja ittlétünknek és nem tudjuk, mikor és hová távozunk majd innen. Életünk legalapvetőbb kérdéseire nem remélhetünk választ, ez emberlétünk szükségszerű velejárója. Erre ébreszt rá minket a vörös tehén parancsa. Önmagunkra. Egy történetnek éppen az eleje és a vége a legfontosabb és a saját történetünkben éppen ezekhez nem tudunk soha hozzáférni soha. A hit a vörös tehén hetiszakasza szerint annak elfogadása, hogy „a létezésünk alapjául szolgáló kifürkészhetetlen bölcsességet ugyanannyira kell tisztelnünk azért, amit megtagad tőlünk, mint azért, amiben részesít bennünket”- ahogy Immanuel Kant írja. Istent nem ismerhetjük meg, nem láthatjuk be, nem vezethetjük le még a létezését sem, mégis van esély a megtapasztalására. Úgy alakult, hogy éppen ezen héten, a Hukát hetiszakasz hetében halt meg Kányádi Sándor költő, az erdélyi zsidó népköltészet magyar fordítója és az ő nagy verse éppen erről szól, arról a pillanatról, amikor éppen saját végességünk, halandóságunk átélésében tapasztaljuk meg Isten végtelenségét. A sejtésben, hogy „Valaki jár a fák hegyén”. Valaki jár a fák hegyén/ ki gyújtja s oltja csillagod/ csak az nem fél kit a remény/ már végképp magára hagyott/ én félek még reménykedem/ ez a megtartó irgalom/ a gondviselő félelem/ kísért eddigi utamon/ valaki jár a fák hegyén/ vajon amikor zuhanok/ meggyújt-e akkor még az én/ tüzemnél egy új csillagot/ vagy engem is egyetlenegy/ sötétlő maggá összenyom/ s nem villantja föl lelkemet/ egy megszülető csillagon/ valaki jár a fák hegyén/ mondják úr minden porszemen/ mondják hogy maga a remény/ mondják maga a félelem. Ez a bizonytalan bizonyosság az, mintha valaki láthatatlanul borzolná körülöttünk a fák hegyét, az, amit a halandók összekapcsolódó félelme és reménye közvetít, ez a híradásunk néha - a Tóra szavai szerint is – Istenről. Tudni nem lehet, de „mondják”.

Mirjám és Áron halála

Bevezetésként Isten a rituális megtisztulás módjairól beszél, azután folytatódik tovább a mese. Izrael népe baktat tovább a sivatagban, Cín pusztájába ér, ahol nemsokára végre ismét csatajelenetek tanúi lehetünk, de előtte a zsidók még gondosan elővezetik e heti hisztijüket. Ezúttal nem éhesek, hanem szomjasak. Mózes vizet fakaszt a sziklából, bár kicsit erőszakosabb módszerekkel, mint ahogy Isten kérte, a zsidók isznak és mehetnek harcolni. Edom országának határán, mivel az edomiták Jákob testvérétől, Ézsautól származnak, a rokonságában reménykedve engedélyt kérnek az áthaladásra, de az edomiak nem tartják a rokonságot és nem engedik be őket. Kerülőt tesznek, így találkoznak Szíhónnal és Óggal, az emóriak és Básán királyával, akikkel győzelmes háborút vívnak, mindazonáltal háborúzás közben is sírnak egy sort, hogy miért kellett nekik eljönni Egyiptomból. Meg kell küzdeniük a mérges kígyókkal is, akik rájuk támadnak, Isten azt súgja Mózesnek, hogy gyorsan üssön össze egy rézkígyót és azok, akiket az igazi kígyók megmartak, nézzenek fel erre a rézkígyóra, úgy majd meggyógyulnak – és tényleg. De miért gyógyítja a rézkígyó az igazi kígyó harapását? Azt tanítja a történet talán, hogy ha felnézünk Mózes magasba nyúló rézkígyójának fejére, ha igazán az Ég felé nézünk, akkor nem elfordítjuk a fejünket a problémáinkról, hanem akkor nézünk igazán az Égre, ha szembe tudunk nézni velük. Kányádi Sándor Tóra-magyarázata a hit, vagyis öntudatlan és ésszerűtlen mindennapi bizakodásunk megejtő szépségét mutatja meg. Ahogy Kányádi Sándor, úgy ketten is Izrael legnagyobbjai közül, Áron főpap és Mirjám prófétanő is most, a Hukát hetiszakasz hetében haltak meg. A pusztai nemzedék lassan búcsúzni kezd az élettől . Történetünk vége felé közelítünk

Legyen áldás az emléke.

 

 

Isten és a rasszizmus: kikből lesznek szentek?

Azután, hogy a múlt héten kiderült, majdhogynem senki nem jut be Izraelbe a pusztai nemzedékből, eléggé visszafogott volt a jókedv Izrael népe között. A kétségbeesés, a reménytelenség okaként Mózest jelölte meg egy Kórach nevű ember, aki fennhordja az orrát, azt hiszi, külön a többieknél és még korrupt is, a korrupt elit főembere. Azt, hogy korruptnak nevezték az elégedetlenkedők – több százan voltak – onnan tudjuk, hogy Istenhez szólva elmondja, sosem bántotta őket, nem vett el tőlük semmit- Jonathan Sacks volt brit főrabbi ennek kapcsán meg is jegyzi, hogy talán ez az első eset a világtörténelemben, hogy valaki ellen végigvisznek egy fake news-propagandakampányt, amelyet nem maga Kórah terjeszt, de azért Mózesnek védekeznie kell ellene, hiába nem hangzik el számonkérhetően, nyilvánosan. Kórah azzal támad, hogy a zsidók igenis a világ legtökéletesebb, leghibátlanabb népe, akik mind, egytől-egyig, szentek, rajtuk senki semmit nem kérhet számon, Mózes csak ne parancsolgasson itt Isten nevében A XX. század legnagyobb Tóra-tanítója történetesen nő volt, Nehama Leibowitznak hívták. Ő írta Korahról és híveiről: „Úgy értelmezték a Szentséget, a kiválasztott nép szerepét, amelyet rájuk osztott Isten, mint felsőbbrendűséget és privilégiumot, noha Isten valójában külön feladatokra, kivételes felelősségvállalásra hívott mindezzel”. Kórah érthető vigaszt kínált a kétségbeesett népnek: Ti mindenkinél különbek vagytok, mert zsidónak méltóztattatok megszületni és ezzel le is tudtátok az életet, ez a teljesítmény igazol Titeket akkor is, ha egyebetek sincsen és minden rossznak, ami Veletek történik, mások az okai, nem Ti, hiszen Ti egytől-egyik szentek vagytok, akiknek megadatott, hogy láthassák Istent Mózes viszont tudja, hogy a szentség több egyszerű állapotnál: esély. Ahogy a mindennapi áldásokban áll: Áldott vagy Te, Örökkévaló, Világ Királya aki megszenteltél bennünket parancsolataiddal. Adtál esélyt jól élni, minden percnek felismerni a súlyát és a lehetőségeit. A rasszizmus fantáziátlan és önbizalomhiányos. Biztosra akar menni. Isten azonban hisz a népben mindannak ellenére, amit művelnek. A Tóra nem hízeleg a zsidóknak, egyáltalán nem mutatja őket egységesen rokonszenvesnek – sőt. Mert egyetlen nép van a népek között, amelynek esetében a rasszizmus önellentmondás volna, a zsidók: választott nép, akiknek dolga van, létezésüknek önmagukban semmi értelme nem volna. Aki zsidóként rasszista, az nem zsidó többé. A rasszizmus a kétségbeesés szánalmas önvigasztalása a Tóra szerint, amelyik fél a jövőtől és nem mer belevágni a zsidóság valódi kalandjába. A rasszizmus csak az egyiptomi nemzedékek félelme és csalódottsága, de Kórah mégiscsak vígasznak is szánja azoknak, akik nem léphetnek be az Ígéret földjére. Nekünk jobb, valóban jövőt ígérő vígaszt kell találnunk. Ezért sürgeti Ézsaiás próféta: vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet (Ézsaiás 11,41). Sokan szorulnak körülöttünk a rasszizmusnál különb vígaszra, érdemes megpróbálnunk segíteni nekik és magunknak. Mert a látszat ellenére sem olyan rossz azért a helyzet

Jó szombatot!

 

 

Kémkedik-e Isten?

Isten arra kéri Mózest szokásos beszélgetéseik egyikén, hogy küldjön ki megfigyelőket minden törzsből Izrael megígért földjére, nézzék meg, hogy milyen hely a leendő országuk és mérjék fel az erőviszonyokat. Azt, hogy mennyire kell félni az őslakosoktól. Közeleg a honfoglalás ideje, a megérkezésé. A megfigyelők körbenéznek, amennyire tudnak, és visszatérve arról számolnak be, hogy a Kánaán pompás, csak az ott lakók elég morcosak, mindenféle erődítményeik vannak és riasztóan nagydarabok, úgyhogy nem kell keresni a bajt, jobb lesz szépen visszamenni Egyiptomba. Innen a megszokott forgatókönyv és szabályok szerint zajlanak a dolgok, Mózes dühös lesz és kétségbeesett, a Jóisten megsértődik a népre, eljátszik a gondolattal, hogy talán mégsem a zsidókat kellett volna választania. Az idegesítő Izrael végül marad, Mózesnek sikerül felmentetnie őket , csak a pusztai nemzedék távozik anélkül, hogy hazajuthatna Izraelbe. Itt dől el, hogy azok, akik elindultak Egyiptomból, mind a pusztában halnak meg és a gyerekeiké lesz az ország. A történet számos kérdést vet fel: mi szüksége van Istennek kémekre? Magától nem tudja, hogy milyen országot teremtett és kik laknak benne? Miért kell kikémlelni, milyen veszélyesek az ott élő népek, ha Izrael seregeit a seregek Ura, ég és föld alkotója vezeti? Miért nem látta előre, hová vezet a tanácsa a megfigyelőkről? Rási, aki mindenre figyel, észreveszi, hogy Isten felszólítása ezúttal tényleg elég kétértelmű: „küldj Magadnak férfiakat, hogy kémleljék meg a Kánaán földjét”. Istennek nem különösebben fontos, hogy a kémek elinduljanak, de úgy gondolja, Mózesnek jól jöhetne, ha csinálnának valamit. A felszólítás tulajdonképpen úgy hangzik, hogy: nőjetek fel. Kezdjetek el Magatoknak, a saját céljaitok érdekében, a saját ötleteiteket követve dolgozni. Felnőtt nép vagytok. Végigcsináltam Veletek az ősapák testvérviszályait, a kivonulást, elhoztalak az ország közelébe, eljött az idő arra, hogy egyedül boldoguljatok. És a kémek visszaszaladnak Mózes és Isten háta mögé, miután kimerészkedtek a világba. A városok túl erősek, az ellenség túl nagyra nőtt. Istennel vitatkozni helyes, Jákob küzd egy angyallal a pusztában, Ábrahám legyőzi vitában Istent a gonosz Szodoma védelmében, a zsidók viszont nem vitáznak most, csak nyafognak, pontosan ezért, mert nem tudnak leválni. és felnőttként szeretni Istent. Isten története a visszavonulás története, a közvetlen beavatkozás mérséklése. A próféták kora után nem szólt közvetlenül hozzánk, nekünk kell megértenünk és követnünk a Tórát. Ha hiszünk benne, az semmilyen problémát nem old meg még magától. De ha hallgatunk rá, akkor előremehetünk az ismeretlenbe, megnézhetjük, mi vár ránk, mi lesz a dolgunk. Akkor követjük igazán, ha a saját utunkon járunk

 

 

Miért nincsen ingyenhal?

A panaszkodás és a zsidók már az egyiptomi kivonulás, a nép születése óta elválaszthatatlan társak, Woody Allen egyszerűen csak a Bibliát plagizálja egész nagyszabású életművében, egyike a legnagyobb kortárs Tóra-kommentátoroknak. Ebben a hetiszakaszban a nép ismét szót kap és húst kér, elégedetlen a pusztai étlap változatosságával. Azt mondják, „kiszárad a lelkük”, amiért mannán vannak tartva és felidézik ismét a régi szép időket, a rabszolgaság gondtalan éveit Egyiptomban. Ők is tudják, hogy a zsidóság az emlékezés vallása, csak ők kicsit másra kívánnak emlékezni: „Emlékezünk a halra, melyet Egyiptomban ettünk ingyen, az uborkára, a dinnyére, a párhagymára, a vöröshagymára és a fokhagymára” – sóhajtják lemondóan. Feltűnő, hogy a nosztalgikus vágyódást kiváltó zöldségek mellett emlegetett halról fontosnak tartják megjegyezni, hogy ingyen volt. Miután megállapítjuk, hogy a zsidó jellemnek azóta változatlan vonása a panaszkodáson kívül a spórolás szenvedélye is, mégis érdemes megállnunk és megkérdezni, mit jelent az, hogy ingyen kapták a halat, amikor rabszolgamunkát kellett végezni érte. És különben is, a mannáért sem kell fizetni a Jóistennek és máshol sem nagyon lehet költeni az embernek a pénzét a sivatagban. Akkor miért ilyen szívmelengető, hogy ingyen volt a hal? Rási szerint másféle ingyenességről van szó, nem pénzt lehetett spórolni a halon Egyiptomban, annak az átgondolását lehetett megúszni, követni kell-e Isten parancsolatait, vagyis hogy hogyan kellene élni. Erről Egyiptomban úgysem dönthettek önállóan. Mózes azonban elvitte őket a belakott Földről a pusztába, a nyomorúságos biztonságból az ismeretlenbe, ahogy Ábrahámot is az tette zsidóvá, hogy az addig ismeretlen hívás kimozdította élete megszokott keretei közül. Megtudta, ki ő és mi dolga a világon. Élete feladattá vált és jelentést, értelmet nyert. Az az élet, amelyik „ingyen van”, tényleg kényelmes, mert nem jelent feladatot. Viszont nem jelent semmi mást sem sajnos, egyáltalán nincsen semmilyen jelentése. Hinám, ez a héber szó a vágyott hal jelzője, egyszerre jelenthet ingyeneset és feleslegeset, ok, értelem és cél nélkülit. Érthető, ha feladatainktól elborítva éppen ilyen életet szeretnénk néha, olyat, ami ingyen van és nem kötelez semmire, hiába tudjuk, hogy azt sem lehetne végül elviselni. Mózes, bár haragszik rájuk, pontosan érti a népét és ő maga is leteszi terhei egy részét: hát én szültem ezt az egész népet, hogy minden disznóságuk az én felelősségem- kérdezi némi ironikus felhanggal Istentől, aki át is adja bizonyos feladatait a nép véneinek. Utóda, Józsué is feltűnik egy epizódszerepben ebben a hetiszakaszban. Az is, ha semmi feladatot nem találunk és az is, ha túlvállaljuk magunkat, ugyanazt sejteti. Hogy nem tudjuk, tulajdonképpen mi lenne az, ami tényleg a mi dolgunk, amivel valóban foglalkozni kéne, ahogy Mózes teszi. Azzal, hogy elengedi terhei egy részét, a fáradó próféta közelebb jut saját feladatához. Mert nincs ingyenhal. Az ingyenes, jelentés nélküli életért kell végül a legtöbbet fizetnünk. Van dolgunk, de nem vagyunk mindenért felelősek és minden választás, minden feladat elfogadása lemondás és elengedés is. Érdemes hinni Mózesnek, választani és nyugodt szívvel elengedni.

Jó szombatot!

 

 

Az aktuális rész tartalmából: gyermekáldás

A Nászó hetiszakasza kissé csapongó, megpendíti benne a Jóisten a vagyon elleni bűncselekmények mellett a vétekáldozatnak, a házasságtörés bizonyításának a témáit, a bortól és a hajvágástól tartózkodó názirok fogadalmát - Sámson például, akinek a hajában volt az ereje, názir volt – és a kohanita, a papi áldást, amelynek a szavait használva minden péntek este megáldhatjuk a gyerekeinket: Áldjon meg az Örökkévaló és őrizzen meg/ Világítsa meg Neked arcának fényét és legyen irgalmas Hozzád, fordítsa feléd tekintetét és adjon Neked békét.

Kik Isten rokonai?

Ez a hetiszakasz Isten és Mózes meglehetősen kötetlen csevegéséről ad számot, Isten mindenről szól pár szót Mózeshez, ami éppen eszébe jut, és nagyon laza asszociációkkal dolgozik. Miután eligazított abban, hogyan kell fenntartani az izraeliták táborának rendjét, lezárva az előző hetiszakasz fő témáját, eszébe jut, hogy a vagyon elleni bűncselekményre is újra kitérjen. Futólag elmondja, mi legyen akkor, ha az, akinek ártottunk, meghalt már, és nincs egyetlen hozzátartozója sem. Ilyenkor közvetlenül Istennek kell megtérítenünk a kárt, vagyis a papoknak kell adnunk a jóvátételt. De hogy lehet, hogy ebben a családok és nemzetségek szerint felépülő, épp alakuló társadalomban akadjon bárki, akinek nincsenek legalább távoli hozzátartozói saját családjában, nemzetségében? Kik lehetnek ezek az emberek, akik nem tartoznak senkihez? –kérdezi a szöveg. Arra jut, hogy aki Izrael közösségébe tartozik, de nincsenek vérrokonai köztük, csak betérő lehet, aki önként felvette a zsidó vallást, így rá is vonatkoznak a közösség törvényei és a közösség védelme, személye sérthetetlen, vagyona érinthetetlen. Ugyanolyan zsidó, mint az összes többi. De ennél még többről van szó. A szöveg azt mondja, hogy ha a betérőt károsítod meg, aki önként, szabad akaratából, vagyis színtiszta szeretetből lett zsidó, és kezdte szolgálni Istent, akkor tulajdonképpen Istent károsítottad meg. Ezért is kell neki, vagyis a papoknak adnod a jóvátételt. Az, aki nem született zsidónak, hanem az irántunk és Isten iránt érzett szeretetből, a szeretet szabadságában vált zsidóvá, különösen fontos és kedves Istennek. Isten szenvedélyesen viszonozza az önzetlen szeretetet. Nem véletlenül mondja a 146. zsoltár: „szereti az Úr az igazakat, oltalmazza a jövevényt” (a jövevény szó helyén az eredetiben a gér áll, így hívjuk a betérőket is, a betérést magát gijurnak héberül). Ezt a zsoltárt minden reggel elmondjuk nem sokkal ébredés után, hogy emlékeztessük magunkat Isten betérő, zsidóvá váló társaink iránti megkülönböztetett szeretetére és mi is kifejezhetjük hálánkat azok iránt, akik önként csatlakoztak Izrael közösségéhez, akiknek Isten közöttünk a legközelebbi rokona, és akik emiatt is Isten legközelebbi rokonai közöttünk. Erről beszél a pár nappal ezelőtt véget ért Sávuot ünnepi olvasmánya, a Rúth könyve is. Egy moábita lányról, akit egy zsidó asszony iránti szeretete tett zsidóvá, ez a szeretet vezette el Isten szeretetéhez. Ő nem maradt rokonok nélkül Izraelben, megházasodott, gyermeke született, aztán egy Jisáj nevű unokája és aztán egy Dávid nevű dédunokája, akiből Izrael királya lett, az ő házából érkezik majd a Messiás, aki a moábita Rúth leszármazottja lesz. Mert a betérők Isten legközelebbi rokonai közöttünk.

Jó szombatot.

 

 

A szerelem sivataga

A negyedik köny neve héberül Bámidbár, a pusztaságban. A semmi közepén, félúton. Mózes fellépése óta két könyvet olvastunk el és még kettő áll előttünk. Itt áll most a zsidó nép, Egyiptomtól már, Izraeltől még távol, a vándorlás második évének második hónapjában. A semmi közepén, a semmi legmélyén történtek velük a legfontosabb dolgok, a sivatag csendjében jött hozzájuk legközelebb Isten, itt vették át tőle a könyvet, amelyet éppen olvasunk, a Tórát. „Isten épp itt fog hozzá, hogy megszámoltassa népe tagjait, megkéri Mózest, hogy tartson népszámlálást: „És szólt az Örökkévaló Mózeshez Szináj pusztájában; a gyülekezés sátorában, a második hónap elsején, a második évben, hogy kivonultak Egyiptom országából, mondván: Vegyétek föl Izrael fiai egész községének összegét”. Nem ez az első eset, Istennek szokása időről-időre megszámolni a zsidókat, a nagy kommentátor, Rási szerint azért, mert aggódik értük, szeretetből. Rási ezen a ponton úgy képzeli el Istent, mint egy gondos óvónénit, aki minden útkereszteződésnél és zebránál gondosan megszámolja a rábízott gyerekeket, hogy megvannak-e mind: először, amikor elindultak, aztán az aranyborjú bűne után és most megint, hogy Ő is velünk vonult, köztük tartózkodott, megbocsátott nekik. Együtt vonultak a pusztaságban, nem volt semmi Isten és a hívei között, mert nem volt sehol semmi. Rási unokája, Rabbi Smuel ben Méir (RáSBáM) szerint, mivel nem csak megszámolásról volt szó, hanem arról is, hogy törzsek, csapatok szerint elrendezték a zsidókat vezetőik Isten kérése szerint, ez a számolgatás már előkészület lehetett a honfoglalásra, az állandó, stabil társadalmi berendezkedésre. Annak jele, hogy a pusztai vándorlás egyszer véget ér, hogy a zsidók hazaérnek. Ez ugyan nem volt annyira közel, ahogy hinni lehetett, de Isten tervez, ember elront, ahogy a zsidókra vonatkozó híres mondás tartja – erről később. De ha a sivatagi vándorlás csak puszta átmenet, akkor miért a pusztában kaptuk a Tórát, miért nem Izraelben, az Ígéret földjén, ahová tartoznia kéne? Miért a sivatagban kerülhetünk a legközelebb Istenhez? Mert ahhoz, hogy igazán halljuk a hangját, legalább néha egyedül kell maradnunk, el kell némuljanak a körülöttünk motoszkáló, otthonos zajok. Meg kell tapasztalnunk a még nem civilizált, üres végtelent, az Isten végtelenségére emlékeztető sivatagot és magunkra kell maradnunk benne. El kell vesznünk. Egy híres középkori zsidó himnusz, az Adon Olam arról beszél, hogy a Világ Ura már azelőtt uralkodott, hogy bennünket megteremtett volna és túléli majd ennek a világnak még az emlékét is Fenséges Trónja. És mégis: Ő az én Istenem és élő Megváltóm, menedékem és kősziklám, Ő ad megnyugvást félelmemre, lát engem, tud rólam és fontos vagyok neki A végtelen Isten egyszer, az idő és a tér egy pontján néven szólította a véges Ábrahámot. Ez a pillanat, a véges és a Végtelen találkozása teremtette meg a judaizmust: a személyes kapcsolat lehetőségét a Végtelennel: ezért kaphatta meg a véges Mózes és népe a pusztaságban a Tórát. Ezt ünnepeljük szombat estétől, amikor elkezdődik Sávuot, a Tóraadás ünnepe

Jó szombatot, boldog ünnepet!

 

 

Az ünnepek felsorolása

A hetiszakasz első részében arról van szó, hogyan éljenek a papok és a főpap, milyen külön tisztasági törvényeket kell betartaniuk, azután pedig feltűnnek a ma is ismert zsidó ünnepek, például a Pészach és a közelgő Sávuot, a Tóraadás ünnepe, az Újév, az Engesztelés Napja és a Sátrak Ünnepe, a Szukkot. Most a törvényadás zajlik, a történet átmenetileg szünetel, de már nem nagyon sokáig.

Hogyan szeretnek az állatok? Az anyaságról és a képzeletről

„Ökröt vagy juhot, azt meg fiát ne vágjátok le egy napon”-kéri Isten a népet a mostani hetiszakaszban (Mózes III. könyve, 22. fejezet, 28. vers). Egy Maimonidész nevű nagy középkori zsidó filozófus szerint azért, hogy ne kelljen végignéznie az anyaállatnak kicsinye pusztulását „Borzasztó ilyenkor az állatok fájdalma”- indokolja Isten kérését.

Ugyanis szerinte „nincs különbség ebben az esetben az ember és más teremtmények fájdalma között, mivel az anya szeretete és gyengédsége gyermekei iránt nem a gondolkodás eredménye, hanem a képzeleté és ezzel a képességgel nem csak az ember rendelkezik, hanem a legtöbb élőlény... felismerik kicsinyeiket”

Maimonidész szerint az együttérzéshez nem kell észhasználat, ezért mindannyiunkat összeköt, a világ minden teremtményét.

Egy másik bibliai szöveget, a Példabeszédek Könyve azt írja: „Az igaz ember még állatainak érzéseit is ismeri” (Példabeszédek Könyve, 12. fejezet, 9. vers).

Aki veszített már el háziállatot, tudja, mennyire igaz ez. A Tóra nem teszi egyenlővé az állatokat az emberekkel, akik Isten képmásai, de rendkívüli figyelmet tanúsít irántuk lépten-nyomon. Isten képmásának lenni nem kiváltság, hanem felelősség. Ezért nem felelősek ők, az állatok értünk és ezért vagyunk mi felelősek értük.

Kérdés, hogy akkor miért gyilkoljuk meg őket, mert ezt a Tóra nem tiltja.

Jelenleg nem. A Teremtés történetében azonban azt olvassuk, hogy „Ímé, nektek adok minden maghozó füvet az egész föld színén és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van. Az legyen néktek eledelül” (Mózes I. könyve, I. fejezet, 29. vers). Ez szigorúan vegetáriánus menü. Aztán, az özönvíz után, Isten beletörődött, hogy az ember vérengző lény és megengedte neki más élőlények megevését. De azért arra vigyázni kell, hogy ne öljük meg a kicsinyiket az anyjuk szeme előtt, hogy kergessük el az anyamadarat, mielőtt elvesszük a tojását, hogy legalább ne lássa, mit teszünk (Mózes V. könyve, 22. fejezet, 6. vers). Legalább elviselhetően kell bánnunk velük, amíg élnek, mert érző lényekként össze vagyunk kötve. Amíg a történelem tart, amíg nem áll meg a szakadatlan pusztítás, amíg el nem jön a Messiás, be kell érniük tőlünk ennyivel. De ez csak hosszan elhúzódó átmenet.

Addig is a rendszeresen imádkozó zsidók naponta háromszor eléneklik a 145. zsoltár sorait: „Jó az Úr mindenkihez, irgalmas minden Teremtményéhez”. Ami azt jelenti, hogy kiegészíthetjük talán Maimonidész mondatát: nem csak az a lény képes a szeretetre, amelyik gondolkodni tud, hanem mindazok képesek rá, akik részesülnek Isten szeretetéből.

Jó szombatot!

 

 

A tiltott szerelem megengedése: Isten ellentmondásai

Néha az a benyomásunk a Tórát olvasva, hogy Isten össze-vissza beszél Mózeshez. Pedig már a régi kommentátorok is tudták, hogy csak a bigott képmutatókat szeretné megviccelni. A végtelen szól Általa a végeshez, Hozzánk: ez Isten humora „A te fiútestvéred feleségének szemérmét fel ne fedd”-olvassuk a tiltást az Aharei Mot-Kedoshim hetiszakasz első részében, amikor a szöveg szerelmi-szexuális tabukat jelöl ki. De miért- kérdezhetnék a szabad szerelem hívei Istent, miért ne szerethetne mindenki mindenkit, ha szeretne, miért ne legyünk együtt házastársunk testvérével, testvérünk házastársával, ha mindkettőnknek kedvünk van hozzá? A Tóra szerint a szeretet minden fajtájának saját ritmusa, önálló élete van, és nem lehet összekeverni őket. Ha mégis megpróbáljuk, többnyire az derül ki, hogy a szeretet és vonzalom ilyen végtelen áradása inkább pusztít, mint éltet. A két embert egymáshoz fűző szeretetnél semmi nem fontosabb és veszélyeztetettebb, és aki megpróbál közeledni testvére (barátja, ismerőse) férjéhez, feleségéhez, két szeretetviszonyt, kétféle bizalmat rombolhat le egyszerre: a testvérek (barátok) közti és a házastársak közti szeretetet. Mindazonáltal a zsidó jog megengedi a válást. A szeretetviszonyok átrendezhetőek, ha úgy alakul az élet, de nem összekuszálhatóak. Nem azért, mert Isten az érzelmeink zsarnoka. A mi védelmünkben. A testvérek feleségeivel kapcsolatos szerelmi tabu azonban nem csak feloldható, hanem kötelező is elvennie az ötödik törvénykönyv szerint a fiútestvérnek elhunyt testvére feleségét, ha gyermektelen maradt a házasságuk, részben azért, hogy a nő ne maradjon támasz nélkül, részben azért, hogy legyen gyerekük, aki a fiatalon meghalt testvér emlékét őrzi. Vagyis Isten megparancsol valamit Mózes harmadik könyvében, aztán az ötödikben megparancsolja, bizonyos helyzetekre, az ellenkezőjét. A Tóra törvénykönyv és, mint minden törvénykönyv, a folyton változó életet akarja szabályozni. Semmi meglepő nincs abban, hogy különböző helyzetekben máshogy érvényesül ugyanaz a törvény. A testvér halálával megszűnik – itt, ebben a világban – a házastársi kapocs, már nem sértheti a másik testvér közeledése és a Másik iránti felelősség, együttérzés, az élő óvása, a halott emlékének őrzése lép előtérbe: ez a szeretet nem árt, hanem erősít. Mindegy, hogy a sógorházasságot ma nem tartjuk élhető vagy vonzó intézménynek és társadalmi alapja megszűnt. Épp arról van szó, hogy más helyzetekben más a törvény, a törvény, amely által a szeretet utat talál a világba. A már többször emlegetett középkori kommentátor, a legnagyobb zsidó kommentátor, erről a helyről és más ellentmondásokról szólva a 62. zsoltárt idézi: Egyet szólt az Istent, kettőt hallottam-énekli a zsoltáros Dávid király. Isten az ellentétek egysége, a végtelen. Ő mindig egyet mond, számára nincsenek ellentétek. Mi helyhez és időhöz kötött lények vagyunk, akik minden helyzetben mást értünk meg az Ő szavából, de mindez az Ő szava, az Ő egyetlen szava. A Tóra nem házirend, nem az emberiség vagy a zsidók Szervezeti és Működési Szabályzata, nem az úttörők 12 pontja. A tóra a hozzánk beszélő végtelen, amelynek szavára újra és újra odafigyelhetünk, soha nem szűnő, személyre szóló hívás. Van úgy, hogy a pusztító szerelemről beszélne le és van úgy is, hogy a tiltott szerelem megengedése.

Jó szombatot!

 

 

A cyber-bullying és a Tóra

Az aktuális tórai hetiszakasz (Tazria-Metzora) meghökkentő módon valamilyen furcsa betegség tüneteivel, gyógyításával foglalkozik nagyon hosszan és hiába tudjuk, hogy a Tóra szenvedélyesen szereti a hétköznapi kérdéseket, ez azért még a talmudi rabbikat is meglepte egy kicsit. Tanácstalanságukban megnézték, hol emlegeti még a Biblia a „poklosságot”. Mirjám, a prófétanő, Mózes testvére egy alkalommal megjegyzést tesz a háta mögött Mózesre, amiért etióp, nem zsidó nőt vett feleségül. Mózes felesége, Cipóra az, aki a férje helyett körülmetéli a közös gyereküket, vagyis jobb zsidónak bizonyul a legnagyobb zsidónál, Mózesnél ( Mózes II, 4.fejezet, 25). Az, hogy Mirjám ennek ellenére is a származását emlegeti, a Tóra szerint szörnyű bűn, poklossá is válik tőle (Mózes IV, 12. fejezet, 1-15). Mózessel is ez történik, amikor az égő csipkebokorban megjelent Istennek beszélgetve kishitűséggel azzal vádolja Izrael népét, hogy nem érdekli őket a szabadság, nem hallgatnának rá és a rajta keresztül üzenő Istenre sem. Ő is poklossá lesz egy időre. Úgy tűnik, ez a betegség isteni büntetés, azt sújtja, aki rosszat mond másokról. Nem az, aki rágalmazza őket, hazudik róluk, hanem az, aki rosszat mond, akár igaz, akár nem. Az, hogy a nép nem hallgat majd Mózesre, nem érdekli a szabadság, minden nehézség elől legszívesebben visszamenne Egyiptomba, százszorosan igaznak bizonyult és mégis elfogadhatatlan. A Tóra szerint az, aki sértegeti a népet, mert szerinte nem akar szabadon élni, nem méltó még arra, hogy vezesse: nem ismeri a félelmeiket, a reményeiket, mindazt, amivé lehetnének (Isten ütemérzéke hibátlan, nem véletlen, hogy épp most olvassuk ezt a hetiszakaszt). A szó teremtette a világot, Isten úgy teremtett, hogy beszélt. Azt mondta a kezdet kezdetén: legyen világosság és így tovább. A szavaink nyomot hagynak a világban és a rabbik szerint a másik megszégyenítése majdnem olyan súlyos dolog, mint a gyilkosság. Beigazolódott, amit mondtak, például a netes megszégyenítés, a cyber-bullying áldozatainál. A megszégyenítés megtart a bűnben, nem mutat utat a megtisztulásra, erősíti és növeli a rosszat, ezért nincs semmi köze a legsúlyosabb kritikához sem. A héber kifejezés, amelyet a megszégyenítésre használnak, láson hárá, nem egyszerűen gonosz beszéd, hanem a Gonosz, a Vádló, a „Sátán” beszéde. Nem arra tör, hogy megváltoztasson, hanem arra, hogy megsemmisítsen. Ezért ítélik meg a rabbik ilyen szigorúan és azért, mert tudják, hogy mennyire elterjedt és mennyire nehezen jóvátehető. Mindannyian lépten-nyomon teszünk igaz és gonosz megjegyzéseket másokra, ez tulajdonképpen a szociális életünk jelentős része – figyelmeztet az egykori brit főrabbi, Jonathan Sacks. A tóra tudta előre, hogy senki nem tartja majd be igazán ezt a roppant szigorú előírást, még Mózes és Mirjám prófétanő sem tették. Sacks azt javasolja, hogy ha a pletykálás úgysem elkerülhető, próbáljunk meg valami jót mondani arról, akire van okunk haragudni. Valami jót biztosan lehet mondani róla. Ha igaz az, hogy a megszégyenítés három embernek árt, annak, aki mondja, annak, aki hallja és annak is, aki majd továbbadja, mert a rabbik szerint ez a helyzet, akkor igaz az is, hogy ha valami jót fedezünk fel egy első látásra nem feltűnően szimpatikus figurában, azzal három embernek használunk. Magunknak, akik hangosan megdicsérjük és képessé válunk lassan a megértésére, annak, aki továbbadja és terjeszti a jót és annak, akinek bőkezűen megelőlegeztük a jóindulatot, és akit esetleg inspirál, ha a háta mögött megdicsérik.

Jó szombatot!

 

 

Az élet vallása és a jelenlét öröme

A Semini hetiszakasz zavarbaejtően részletesen beszél arról, milyen állatokat szabad megennünk, melyeket tilos. Úgy tűnik, hogy ez a kérdés szenvedélyesen érdekli a Jóistent és számunkra, akik szerint csak a belső, az „érzések” fontosak, a rituálék üresek és képmutatóak, nem egészen világos, mire fel ez a nagy izgalom. Hát nem mindegy, mit eszünk? Hát nem az a lényeg, hogy szeressük embertársainkat? Nem szánalmas babona-e azt hinni, hogy vannak „tiszta” és „tisztátalan” állatok? Isten azzal teremtette meg a világot, hogy különbségeket tett. Elválasztotta a nappalt az éjszakától, az Eget a földtől, a világosságot a sötétségtől és a végén a szombatot, a pihenés napját a munka időszakától. A teremtés, az élet a különbségtételre épül. Ezért épül a zsidó jog is különbségtételekre, mert a Teremtés folyamatosan zajlik és mi társszerzői vagyunk, Istennel együtt vagyunk részvényesek ebben a közös, felettébb bizonytalan kimenetelű vállalkozásban. Azáltal, hogy különbségeket teszünk és döntéseket hozunk, napról-napra fenntartjuk a Teremtést. A Szombat pont olyan nap, mint a többi természetesen. Azáltal válik csak szentté, ha mi megszenteljük. Ha szigeteket teremtünk az időben, formát és értelmet, jelentést adunk életünk különben egyforma napjainak. Azért kell annyit foglalkozni az evéssel, mert Isten szerint a test igényei szentek, mert a testünk nem lelkünk börtöne, nem szükséges rossz, a halál nem megváltás. Minden percünk jelentéses és visszahozhatatlan, minden percünkben Isten elé kell állnunk. A mosdóból kijövet az Ő nevét kell dicsérnünk imánkkal, egy ima konkrétan erről szól. Ő nem undorodik a testünk működésétől, nem tartja alacsonyrendűnek, hiszen enélkül „nem állhatnánk meg Előtted”. Életünk apró döntések sorozata és az a dolgunk, hogy ezekkel a választásokkal lehozzuk Isten szellemét a földre. Azzal, hogy nem eszünk meg mindent, az evést is megszenteljük, rituálévá tesszük, ünnepet csinálunk belőle. Mert szent. A házasélettel, ha a szabályait betartjuk, szintén az Ö nevét szenteljük meg, a test öröme Isten nevének megszentelése lehet és annak tudatosítása, hogy itt és egyszer élünk. „Csak itt és egyszer. Soha, soha többé”. Minden pillanata szent, mert minden pillanata visszavonhatatlan. A jámbor zsidók minden percben odafigyelnek arra, hogy betartsák a Törvényt, minden pillanatukban teljes életükkel vannak jelen, a legnagyobb szenvedéllyel. A judaizmus vadul, szenvedélyesen, odaadóan szereti az életet és mindenestől szentnek tartja, a Tórát az „élet fájának” tekinti. Ezért érdekli a Jóistent, mit eszünk, hogyan érünk egymáshoz. Mert tényleg semmi sem mindegy. A szombat sem az élet 24 órás kikapcsolása, hanem intenzív jelenlét, mert nem csak a munka lehet az, hanem akár az odahallgatás is, a ráérő figyelem. Isten azt ünnepli velünk, zsidókkal együtt, szakadatlanul, hogy „az élet él” és „szent okokból élni akar”. Kezdődik az ünnep.

Jó szombatot!

 

 

Semmi hatalmat senkinek:

a megváltás ígéretéről A pészach ünnepe tart még, a múltból, őseink szolgaságától és szabadulásától a jövőbe, a végső megváltás felé ível, annak reményével zárul. Ezen a szombaton, az ünnep utolsó napján Ézsaiás könyvéből olvassuk fel az örök békéről szóló mondatokat. És a farkas a báránnyal lakik, a párduc a kecskegidával heverész, a borjú, az oroszlánkölyök és a barom barátok lesznek majd és egy kisgyermek vezetgeti őket. A tehén és a medve együtt legelnek, fiaik egymás mellett pihennek és az oroszlán szalmát eszik, mint az ökör, a csecsszopó bátran gyönyörködik majd a vipera fészkénél, mert „nem lesz vérontás szentségem hegyén”. A héber Biblia világosan beszél: az Eljövendő napokban megszűnik majd minden erőszak és minden félelem, a kicsik felmagasztaltatnak, mert nem lesz többé egyetlen élőlénynek sem társa felett semmi hatalma és az egyetlen, aki „vezetni”, vezetgetni fog bárkit is, a kisgyermek lesz, az oroszlánkölykök terelgetője. Mindig és újra a legkisebb, a Pészach a gyermekek ünnepe. A legkisebbek voltak a Széder este főszereplői is és, bár látszólag a múlt elmeséléséről szól az ünnep, valódi távlata a Messiási jövő. A korlátlan szabadság és a korlátlan egyenlőség a korlátlan béke egyetlen esélye, ez lesz a gyerekek uralmának ideje. Nem csak a társadalmi, de a természeti viszonyok is megfordulnak majd, az oroszlán szalmát eszik, mert nem bánthatja az ökröt és az idő sem egy irányba folyik többé: a próféta szerint egy Isten által készített úton tér vissza a nép maradéka Babilonból, ahogy egykor Egyiptomból tértek vissza. Ez a mondat utal vissza a szövegben a Pészach ünnepére. A múlt útjain jár majd a jövő. Önmagában senkit sem érdekelne, mi történt réges-régen az őseinkkel, ha el tudnánk jutni a szolgaság emlékének felidézése nélkül is a szabadságba. De a Tóra szól, hogy nem lehet. És ezért lehet igaza egy Walter Benjamin nevű zsidó filozófusnak, aki látni vélte, hogy egy angyal repül a történelem felett, háttal a Megváltásnak, a pusztításra szegzett tekintettel. Lát és megjegyez minden szenvedést, hogy a Messiás visszamenőleg is jóvátehesse őket. A mi dolgunk az, hogy segítsünk neki, beszéljünk a szolgaságról és a szabadságról gyerekeinknek és szóljunk annak, akit érint, hogy tényleg el fog jönni az a nap, a hatalom, az elnyomás és az erőszak halála. Mert tényleg el fog jönni.

Jó szombatot, boldog ünnepet!

 

 

Pesach jelentése: elkerülés

Pesach ünnepét a zsidóság a Nisan hónap 15. /március 31./ napjának előestéjétől, azaz 14.-étől a hónap 22. /április 7./ napjáig tartja. A tavasz, a természet újjászületésének ünnepe, amikor az egyiptomi kivonulásra, a rabszolgaságból való szabadulásra is emlékeznek. A zarándok-ünnepek között első helyen áll a Pesach, melyet Nisan hónapjának 15–22 napján ünneplünk meg. Az első két nap és az utolsó kettő ünnep, a közbeeső négy fél-ünnep. Kettős jelentőséget tulajdonít Tóra a Pesachnak. Ünnepe a tavasznak, az árpa kalászba szökkenésének és ugyanekkor ünnepe a szabadságnak, a zsidó nép megszületésének. Rosh Hashana mellett egyetlen olyan ünnepünk, mely nagy előkészületet kíván. Ez a felkészülés már hat-héttel az ünnep előtt kezdődik. A népi felszabadulás boldog emlékei egyetlen nagy élménnyé sűrűsödtek. Pesach annak az egyetemes meggyőződésnek vált kifejezőjévé és hordozójává, hogy a teremtő erő a történelem minden eseményének legfőbb irányítója, hogy Teremtő nemcsak a természet erőinek, de az ember sorsának is Ura. A Pesach, másképp a „kovásztalan kenyér” ünnepe az első zarándokünnep, amelyet a héberek Egyiptomból való kivonulásuk emlékére ülnek meg, amikor is az Örökkévaló tizedik csapásaként megölt minden egyiptomi elsőszülöttet, de „elkerülte” a zsidó otthonokat. Ennek emlékére vágnak bárányt Pesachkor a zsidók, mivel a kivonuláskor a Teremtő parancsára bárányvérrel jelölték meg az ajtófélfát, hogy az öldöklés elkerülje őket. Ezért esznek az ünnepen mindmáig kovásztalan kenyeret, a menekülők ugyanis sietségükben nem tudták megvárni a kenyér megkelését. Pesach ünnepét a Seder esti lakomát számos más, kivonulásra utaló, jelentőségteljes mozzanat szabályozza, ám mindezek együttesen sem tudják elfedni azt a tényt, hogy a zsidó hitvalójában nem a történelemben, hanem a közel-keleti tavaszi évkezdet ősi szokásában gyökeredzik. A tavaszi bárányáldozat általános szokás volt a Közel-Keleten, kivéve Egyiptomban, ahol a kost isteni porhüvelyként tisztelték. Az óegyiptomiak a Tórában taglalt gyűlölködés /antiszemitizmusának/ oka a kultusz különbözőségében rejlett. A juhpásztor héberek bárányt áldoztak és bárányhúst ettek, ami az egyiptomiak szemében „istengyalázás” volt. Ami pedig a kovásztalan kenyeret illeti, fogyasztása éppenséggel nem ment kivételszámba, tehát ünnepi eledel aligha lehetett. A térségben ma is a lepénykenyér, a köznép legfontosabb eledele, a kelesztett kenyeret jóformán alig ismeri. A Pesach naptári jelentőségére maga a Tóra világít rá, amikor évkezdő ünnepnek teszi meg. A zsidó naptár őszi évkezdettel is számol, tavasszal a szakrális, ősszel a polgári évet kezdi meg. Ez nem ellentmondás, az ősi naptárak fél évekkel számoltak, az emelkedő és a hanyatló Nap fél esztendejével. Az őszi fél évkezdetet magától értetődően egészíti ki a tavaszi. A kovász nélküli tésztaféleség héberül paskha, egyfajta lisztből és vízből készült, gyorsan sütött, kovásztalan ostyaféleség. A Tóra magyarázata szerint Egyiptomot elhagyva nem volt idő a kenyér megkelesztésére, ezért keletlenül, kovász nélkül vitték magukkal a tésztát, amelyet fejükön a nap szárított meg. Mivel a Pesach tavaszra esik, így a tavasz ünnepe is, az ünneplés után volt az első termések áldozat utáni bemutatása a Gyülekezés sátrában. Az ünnep hét nap, Izraelen kívül nyolc napig tart. Ennek az oka, hogy annak idején az Izraelben élő zsidók füst és tűzjelekkel továbbították Babilonban és Perzsiában élő testvéreiknek az újhold bekövetkeztének hírét. Ezt azonban ellenségeik hamis jelekkel igyekeztek megzavarni, így a bizonytalanság miatt sokáig kettős ünnepet /két Seder-estét/ tartottak. Idővel aztán már a diaszpórában is pontosan ki tudták számítani a jeruzsálemi újhold időpontját, de hagyománytiszteletből megmaradt a két Seder. Az ünnep a Seder estével kezdődik. A Seder héber szó, magyar jelentése: rend, és azt jelzi, hogy az ünnep a meghatározott rend szerint zajlik, egyfajta szeretetvendégség, ahol dramatizálva felidézik a kivonulás történetét /Haggadát/. A következő napok úgynevezett fél ünnepek, az utolsó a Nádas-tengeren való átkelésre emlékeztet. Ez volt az a tenger, amelyen az Örökkévaló a zsidókat száraz lábbal átvezette, az őket üldöző egyiptomi sereget viszont elpusztította. A pesachi szertartás rendje kötött, az első napi harmatért való fohásztól a nyolcadik napi mazkhirig, az elhunytakért mondott áldásig.

 

 

PURIM…

A ma beköszöntő purim miatt írok, amely azért a legnagyobb zsidó ünnep, mert a boldogságról szól. Egy híres hászid rabbi szerint ugyanis „a legnagyobb jótett boldognak lenni”. A Talmudban az áll, hogy annyit kell ma innunk, hogy ne tudjuk megkülönböztetni a purimi történet két szereplőjét, az átkozott Hámánt és az áldott Mordehájt egymástól. Kicsit részegen úgy látjuk a világot, mint Isten, amikor megteremtette: látjuk, hogy amit teremtett, az teljes egészében jó, mert a szeretet kiáradása. Ez a bölcsesség érződik a barátságos részegek kedvességében. Istenhez a zsidó vallás szerint nem csak a böjt, a test legyőzése emelhet fel, de a boldogság felszabadulása is. A legokosabb zsidók egyike (Einstein és Howard Wolowitz anyukája mellett) az volt, aki észrevette, hogy a nagy bűnbánó nap, az engesztelés napja héberül jom (ha) kipurim, vagyis a nap (jom), amely olyan, mint (ke) purim. A legmélyebb bűnbánat és a leggáttalanabbul áradó boldogság mélységesen összetartozik az ünnepekben. A purim története szerint a száműzetésben, Perzsiában egy árva zsidólány, Eszter bekerült Ahasvéros király udvarába, miután addigi felesége, Vasti fellázadt. Megtagadta a király parancsát és nem ment be hozzá szépségével szórakoztatni a bulizó férfiakat. Eszter azért került a palotába, hogy száműzött árvalányként engedelmes legyen. Hogy eszébe ne jusson szembeszállni a király és az udvar kényurainak, főispánjainak, járási párttitkárainak hatalmával. A nagybátyja, Mordeháj azonban nem hajolt meg egy befolyásos játszótéri kötekedő, Hámán előtt és ez elérte a királynál, hogy tegye lehetővé a zsidók lemészárlását. Eszter királyné, aki mindeddig mások akaratának engedelmes, zsidóságát félelemből titkoló eszköze volt, most fel kellett nőjön népe megmentőjévé. A purim egy bátor és önfeláldozó zsidó női vezető születésének meséje. Vasti még úgy lázadt fel, hogy nem ment be a királyhoz, amikor hívták: megtagadta az engedelmességet, de nem fogott új, önálló cselekvésbe. Eszter viszont, épp fordítva, anélkül is bement a királyhoz az életét kockáztatva, hogy hívták volna. Vasti kivonult, Eszter új helyzetet teremtett. Vasti saját méltóságát védte, Eszter a többiekért vállalt kockázatot. Azért válhatott öntudatos nővé, mert felszabadulását összekapcsolta népe felszabadításával és meggyőzte a királyt, hogy nem az hűséges hozzá, aki hajbókol előtte. Eszter nem utasította el a hatalmat királynéként, mint Vasti, inkább a gyengéket is felruházta vele. Mordeháj nagybácsi maga is tervei eszközeként számolt vele, miután királyné lett, de a bajban Eszter vette át az irányítást. Ahogy Mózest Egyiptomban, úgy Perzsiában az egész népet egy nő mentette meg, akit hosszú időn át mindenki tárgyként kezelt. Mordeháj nem hajolt meg Hámán előtt, Eszter erőt adott az önvédelemhez. Az elnyomás elveszi, a gyengék megerősítése helyreállítja az ember Istenképmásiságát. Ez az a felszabadulás, amely kötelesség és boldogság egyszerre (és példa, amely lehetővé teszi a nőkkel szembeni vétkek mélységes, életen át tartó, tevékeny megbánását). Ezért mondta a hászid tanító, hogy „a legnagyobb jótett boldognak lenni”: elérni a valódi szabadsághoz. A boldogság és szabadság Istene azért adta nekünk Purim ünnepét, hogy emlékezzünk erre ( (Akit érdekel, a csatolmányban megtalálja a Purimhoz kapcsolódó vallási előírásokat).

Szép ünnepet, jó bulizást!

 

 

Eszter Könyve /tekercse

Ahasvéros/Achasvéros perzsa király uralkodásának harmadik évében lakomát rendezett várában, Susánban/Szuzában. Ezen birodalma vezető emberei vettek részt, később pedig a nép apraja-nagyja is meghívást kapott. Megparancsolta, hogy felesége, Vasti királyi koronával felékesítve jelenjen meg a vendégek előtt és mutassa meg nekik szépségét. Vasti nem volt hajlandó teljesíteni a király óhaját, ezért Ahasvéros megfosztotta királynői méltóságától és elbocsátotta. Ezután a birodalom szüzei közül kezdtek új királynét keresni. Ebből a célból Súsánba vitték a tartományokból a legszebb szüzeket. Így került oda egy árva zsidó lány, Hadassza, más néven Eszter is. Eszter gyámja nagybátyja, Mordokaj/Mardokeus volt, akit még Nebukadneccar/Nebukadnezár hurcolt fogságba Jeruzsálemből Jekonjával/Jechonjával, Júda királyával együtt. Mordokaj megtiltotta Eszternek, hogy a királyi udvarban felfedje zsidó származását. Ahasvéros annyira megkedvelte Esztert, hogy ő lett az új királyné. Időközben Mordokaj felfedezett egy Ahasvéros ellen szőtt összeesküvést és Eszter révén tudatta az uralkodóval, ezzel megmentve a király életét. Érdemeit a király jelenlétében feljegyezték az események/történetek könyvébe. Ahasvéros kitüntette egyik vezető emberét, Hámánt/Amant és megparancsolta, hogy mindenki hajtson térdet és boruljon le előtte. Mordokaj ezt nem tette meg, mivel a zsidók szerint egyedül az Úrnak jár ki ilyen hódolat. Hámán haragra gyúlt magatartása miatt, s amikor megtudta, hogy zsidó származású, bosszúból a zsidó nép kiirtására tört az egész birodalomban. Hámán kijárta a királynál, hogy adjanak ki rendeletet, amelynek értelmében egy kiválasztott napon az egész Perzsa Birodalomban ki kell irtani a zsidókat. A napot sorsvetés (pur) útján határozták meg. A sors a tizenkettedik hónap, azaz Adar hónap (február–március) tizenharmadik napjára esett. A rendeletet törvényként hirdették ki minden tartomány lakossága előtt. Amikor Mordokaj megtudta a megdöbbentő hírt, értesítette Eszter királynét és a segítségét kérte a zsidók megmentésében. Eszter a kezdeti habozás után közbenjárt a királynál. Ahasvéros elé járult és lakomára hívta a királyt Hámánnal együtt. Hámán ezalatt sikere tudatában bitófát állíttatott, hogy a térdhajtást megtagadó Mordokajt ott végezzék ki. Egy éjszaka a király nem tudott aludni, ezért felolvastatott a nevezetes történetek könyvéből. Éppen azt a feljegyzést találták meg, amely arról szólt, hogyan mentette meg Mordokaj az összeesküvés leleplezésével az uralkodó életét. Amikor Ahasvéros megtudta, hogy Mordokaj semmilyen jutalomban nem részesült, elhatározta, hogy kárpótolja őt. Hámán éppen az udvarban tartózkodott, így a király tőle kért tanácsot és ő – mivel saját jutalmazására gondolt – nyilvános tiszteletadást javasolt. Csalódottan vette tudomásul, hogy neki kell a gyűlölt Mordokajt a kitüntetésben részesíteni. Ezután Hámán és Ahasvéros elment Eszter királyné lakomájára, ahol Eszter feltárta a király előtt zsidó származását és népe megmentéséért, valamint saját életéért könyörgött. A király kérdésére azt is elmondta, hogy üldözőjük Hámán. Ennek hallatára Hámán esdekelve Eszter lábaihoz vetette magát, de ezt Ahasvéros erőszakoskodásnak minősítette. A király Hámánt a Mordokajnak felállított bitófán végeztette ki. Mordokaj megkapta a király Hámántól visszavett pecsétgyűrűjét és azzal együtt a teljhatalmat. Eszter ismét az uralkodó elé járult és a zsidók ellen hozott rendelet visszavonását kérte. Mivel a királyi rendeletet nem lehetett hatályon kívül helyezni, ezért Mordokaj rendeletet adott ki a király nevében, hogy Adar hónap tizenharmadikán a zsidók védekezhessenek és ellenségeiket megölhessék. Adar hónap tizenharmadikán a zsidók az egész birodalomban megölték azokat, akik az életükre törtek. Királyi engedéllyel pedig Súsánban még az azt követő napon is. Adar hónap tizennegyedik és tizenötödik napját Mordokaj és Eszter rendelkezése alapján minden évben meg kell ünnepelni, ez a Purim ünnepe és a győzelem emlékét őrzi.

 

 

 

 

73 év után ismét hivatalosan megalakult az önálló Kőszegi Zsidó Hitközség.

Az önálló Status quo Ante hitgondolkodást követő a Shoah után megszűnt Kőszegi Hitközség jogutódaként látja el hitéleti és hagyományőrző feladatát. Az Avrahámi monoteista hitvallás szerint építi közösségét, és terjeszti az Írás tanítását. A hivatalosan is bejegyzett, 01-02-0016807 nyilvántartott önálló egyházi közösség fő feladatának tekinti a Halacha megtartását, tanítását lehetőség szerint legszélesebb körben. A kitűzött célok megvalósulását, elsősorban adományokból, tagi hozzájárulásokból és célzott pályázati támogatásokból valósítja meg. Céljaink között szerepel, hogy azokat a zsidókat is bevonjuk, akik eddig kevéssé, vagy egyáltalán nem voltak aktívak. Ehhez igyekszünk megteremteni azokat a feltételeket és kereteket, amik elengedhetetlenek a zsidó hagyományok gyakorlásához. A hitközség alapító okirata szerint a Kőszegi Hitközség tradicionális értékek és ősi gyökerek után kutató fiatal nemzedék képviselője, amely a Status quo Ante irányzat megújításával, egyesíti az autentikus értékrendet és ortodox hagyományokat nyitottsággal és dinamikus gondolkodással. A hitvallási előírások és ünnepek hagyományos megtartását, valamint a tanulást szorgalmazza, mellyel reméli, hogy a zsidóság ismét visszatalál eredeti értékeihez, és újból szilárd zsidó identitással rendelkezhet.

Békés Szombatot kívánunk Mindenkinek!

 

 

A világ emberi újrateremtése...

A mostani hetiszakaszban érünk el a Kivonulás Könyvének végére. Látszólag úgy megyünk tovább, mintha az aranyborjú epizódja meg sem történt volna, visszatérünk a frigysátor, a pusztai hajlék építéséhez. Pedig valójában újra kellett teremteni az egész világot és újra helyet keresni benne Istennek. Az aranyborjú esete nem említtetik többé – Isten végtelenül tapintatos -, de minden mondatnak ez áll a hátterében. A(z összevont) hetiszakasz (első részének) címe Vajakhel, és összegyűjtötte, természetesen Mózes a népet. Közcélra, a hajlék elkészítésére adakoztak és a megépítésén dolgoztak. Mózes – és még inkább Isten – pontosan értette, mi történt, hogy hiányzott a zsidóknak Isten, ezért csináltattak Áronnal maguknak egy Isten-pótlékot és most ezért kaptak arra megbízást, hogy készítsenek házat, adjanak helyet maguk között Istennek. Mert a Seregek Istenével nem rendelkezünk, nem tudjuk egyszerűen elővenni, amikor épp szükségünk van rá, de helyet tudunk neki csinálni a földön és a helye nem elsősorban a magányos emberi szívben lesz, hanem közöttünk, az általunk teremtett közösségekben. Ezért utal a nép összegyűjtésére a hetiszakasz címe, az aranyborjút imádó, szétesett közösséget kellett Mózesnek újrateremtenie, ezt szolgálta a közadakozás és a munka. De ez nem volt elég, a világ Teremtőjét tagadták meg épp azok, akikkel szövetségre lépett. A frigysátor építése ezért másolja szinte szóról-szóra a teremtés történetét, ahogy a közelmúlt egyik legnagyobb Tóra-magyarázója, Nechama Leibowitz tanította. „És látta Isten mindazt, amit alkotott, hogy íme, igen jó” - olvassuk a Teremtésről szóló beszámoló végén. Ennek párjaként áll a Kivonulás Könyve végén, amikor a Frigysátor kész lesz, hogy „Látta Mózes az egész munkát, hogy íme elkészítették azt”. A Biblia elején azt olvassuk, hogy „elvégeztetett az és és a föld és minden seregük”, a Kivonulás könyvének végén azt, hogy „elvégeztetett a gyülekezés sátorának minden munkája”. Aztán Isten megáldotta és megszentelte munkája lezárását, a szombatot, a hetedik napot, Mózes pedig megáldotta a Frigysátor elkészítőit és felszentelte a sátrat. Ahogy Isten teremtett lakhelyet az embernek az első könyv elején, úgy teremtett az ember lakhelyet Istennek a második könyv égén, a Frigysátor a teremtett világ tükre, az ember pedig végleg Isten alkotótársa lett, aki felel a világ állapotért, azóta egyre inkább. Az összevont hetiszakasz legelején, amikor Mózes összehívja a népet, legelőször a szombat szentségéről beszél nekik, mert Isten nem csak abban a térben van jelen közöttünk, amelyet teremtünk a számára, de megmutatkozik az időben, az életünk alakulásában is. Mózes erre az időbeli szentélyre (így hívta egy nagy rabbi, Abraham Joshua Heschel) emlékezteti a népet a Frigysátor elkészítése előtt.

Jó szombatot!

 

 

Düh és megbocsátás

Mózes további utasításokat kap, a tárgyalások elhúzódnak, a zsidók pedig úgy döntenek, hogy leváltják Istent, és csinálnak egy jobbat helyette. A feladattal Áront bízzák meg, és elkészül az Aranyborjú, Mózes akkor érkezik meg, amikor „istentiszteletet” rendeznek előtte készíttetői. Annyira felzaklatja magát (hiába figyelmezteti Isten, mire számítson), hogy dühében földhöz vágja a kőtáblákat, majd megbünteti a bűnösöket, és több körben kiengeszteli Istent, aki megerősíti szövetségét népével, továbbá pótolja a tönkrement Tízparancsolatot.

Mózes eltűnése és a lélek tisztasága

Mózes elmerült az Istennel folytatott beszélgetésbe, hosszú ideje nem jön már le a Szináj-hegyről, és a zsidók nem tudnak már tovább várakozni. „Összegyülekezett a nép Áron körül és mondták neki: Kelj föl, készíts nekünk Istent, a ki járjon előttünk, mert ez a férfiú, Mózes, aki felhozott bennünket Egyiptom országából – nem tudjuk, mi történt vele”. A bálványimádás bűnének magyarázata Isten távolléte, Isten tartós hiánya. A félelem, hogy talán nincs is, de legalábbis nem beszél többé hozzánk Isten, hogy az, aki közvetítette az üzeneteit, elhagyott minket, nem tudjuk, mi történt vele. A távozó bizonyosság és a helyébe lépő magány és félelem. A Biblia, a Tóra nagyon is tud Isten távollétéről és némaságáról. Bálványimádás az, ha ezt a hiányt képtelenek vagyunk elviselni. A bálványimádás az elhagyott ember hazug önvigasztalása. Amikor elkészítik az aranyborjút a zsidók, azt mondják rá, hogy „ez a te Istened, Izráel, a ki felhozott téged Egyiptom országából”. Kétségbeesésükben azt hazudják maguknak, hogy ez az „isten” az az Isten, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, pedig ők tudják a legjobban, hogy nem az. Az emberi élet ki van téve Isten távollétének, nem tudjuk, miért, de ki van téve ennek. Nincs semmiféle bizonyosságunk, és ezt meg kell értenünk, és el kell fogadnunk, valódi vigaszra és együttérzésre van szükségünk hazug bálványok imádása helyett, és arra, hogy ne adjuk fel a várakozást az Eljövendőre, aki úgy mutatkozott be Mózesnek: leszek, aki leszek. Áron megteszi, amit a nép kér tőle, ő lesz az aranybálvány-epizód főszereplője. Ez elsőre meglehetősen zavarba ejtőnek tűnik, hiszen egészen idáig arról volt szó, hogy ő és a leszármazottai lesznek Izrael főpapjai. A bálványimádás bűne különösen súlyos, Áron pedig nagyon fontos ember, érthető, ha a nagy kommentátor, a már emlegetett Rási mindent megtesz, hogy valahogy megpróbálja kimosni belőle. A Tóra azonban ezen a ponton nem hagy túl sok mozgásteret, úgyhogy nyugodtan lehetünk őszinték. Áron nagy bűnt követett el, és mégis ő lesz az első izraeli főpap. Egyszerűen azért, mert van remény a megtérésre, mert van remény a bűnösnek, mert az Övé, Istené a kegyelem, „kegyelmezek, akinek kegyelmezek”, mondja éppen ebben a szakaszban. A reggeli imák között van egy, amely úgy kezdődik, hogy „Istenem, a lélek, amelyet belém helyeztél, tiszta”. Vagyis úgy tűnik, hogy van a léleknek valamiféle eredendő, a viselt dolgainktól, a bűneinktől független tisztasága, mivel Istentől kaptuk. Az emberhez hozzátartoznak a bűnei, viselnie kell értük a felelősséget, de nem azonos a bűneivel, mindig több is annál, amit tesz. Talán ez az egyik értelme annak, hogy Isten képmásai vagyunk. És ez jó hír, mert ha Isten távol is van néha bizonytalan hosszúságú időre, mi azért, többnyire, itt vagyunk egymásnak.

 

 

A szív érvei és a Tóra útjai...

A mostani hetiszakasz arról beszél, hogyan közelíthetjük meg Istent. A főpap ruházatáról és az áldozatok bemutatásáról van szó (a sztori majd jövő héten folytatódik és kárpótol majd a várakozásért, mert mozgalmas lesz). Az előző hét után, amikor Isten közelségéről olvastunk, arról, hogy közöttünk lakozik majd, átteszi otthonát az égből – legalább részlegesen a földre, most azt látjuk a szövegben, hogy csak a legtisztábbaknak szabad még megközelíteni is az Ő jelenlétét, hosszú előkészületek után. Egyszerre barátságos és félelmetes, közeli és távoli, otthonos és irtóztató Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Ez a kettőség végigfut a Tórán: végtelenül különöbözik tőlünk és meghalad bennünket és minden kísérletet felszámol, amely ezt a különbséget meg szeretné szüntetni, például Bábel tornyának történetében. Ugyanakkor a saját képmására teremtett minket és szövetséget kötött velünk, hagyja, hogy Ábrahám alkudozzon vele és belátja, ha nincs igaza vele szemben, szövetséget köt velünk és aggódik értünk: mélységesen összetartozik velünk. A zsidó hagyomány szerint kétféle alapvető viszony fűz minket Istenhez: a szeretet és a félelem. Saját végességünkre ráébredve eszmélünk rá az Ő teremtő végtelenségére és azon is elcsodálkozhatunk ilyenkor, hogy akkor mégis miért teremtette meg ezt a Felőle nézve olyan jelentéktelen világot. Nem lehetett rá más oka, csak az, hogy szeret minket. Ezek természetesen nem logikai levezetések, ezek, „a szív érvei”, de ahogy a matematikusból vallásfilozófussá megtért Pascal, a szívnek is megvannak a maga érvei. És hogy mennyire, az éppen abból derül ki, hogy az Isten félelmetes nagyságáról szóló hetiszakaszból, hála Istennek, alig valamit értünk. Fogalmunk nincs, szerencsére, mi lehet pontosan az a ruhadarab, az „éfod például”, amelyről hosszú bekezdések szólnak ebben a hetiszakaszban. A bibliai szövegből nem derül ki egyértelműen, a talmudi hagyomány pedig egyszerűen nem foglalkozik vele. Csak a középkor derekán kezdenek el gondolkodni ezen a régi kommentátorok és közülük a legnagyobb, Rabbi Slómó Jicháki, rövidített nevén Rási is azzal kezdi a magyarázatát, hogy nem tudja, mi lehet ez az éfod, de „a szíve azt mondja” neki, hogy talán valami olyasmi, amit magas rangú hölgyek viselnek lovaglás közben. Hogy a lovagló középkori hölgyeknek van-e köze a főpap ruhájához, szinte mindegy is, az viszont fontos, hogy a Tóra legnagyobb kommentátora szerint akkor, ha valamit nem értünk benne, „a szív érveire” kell hallgatnunk. Pontosan azt mondja, amit a katolikus Pascal mond majd sok száz évvel később. Hogy igenis vannak a szívnek is érvei és azok igazítanak el Bennünket a Tóra útjain, ha végképp eltévednénk. Hogy az, ha nem értünk valamit, kegyelem és szerencse, mert megmutatja, meddig juthatunk el a felfogóképességünkkel, kijelöli határainkat és azokon túl körvonalazza Istent, akihez csak a legnagyobb óvatossággal közeledhetünk, csak miután elértünk saját határainkhoz. A Tóra nem házirend, nem kell mindent pontosan értenünk, el kell vesznünk néha benne, mert Őhozzá nem vezet kitaposott és egyenes út. Ahogy Babits versében áll: „Nem hiszek az Elrendelésben, mert szabad vagyok: oly szabad, mint a bolond bogáncs a szélben vagy vad bozót között a vad. «Vezessen Hozzád a szabadság!» igy kérem olykor aki vár, mert nem annak kell az imádság, ki Istent megtalálta már”.

Jó szombatot!

 

 

Ma ünnepeljük Mózes halálának a napját, Ádár hónap 7-én és ez a nap mégsem gyászünnep, mert Mózes éppen a 120. születésnapján ment el innen a zsidó hagyomány szerint (tehát ma van a szülinapja is). A 120 év az emberi kor legvégső határa, egy mintaszerű élet teljessége. Csakhogy Mózes dolgavégezetlenül ment el, a rábízott munka kellős közepén. Népe még nem tért haza, vezetőjük a pusztában hagyta el őket és nem léphetett be a megígért országba. Hogyan lehetett teljes annak az élete, aki nem végezte el a rábízott feladatot? Ahogy a Talmudban, az Atyák tanításai nevű aforizmagyűjteményben olvasható, „nem rajtad áll, befejezheted-e a munkát, de ez nem ok arra, hogy ne kezdd el” Az életünk értelme túlmutat rajtunk, Isten kezében lévő, véges életidőnkön. Mózes életének értelme Józsué nemzedékének élettörténetében mutatkozik majd meg és – végső soron – a mi életünkben és a mi gyerekeink életében. Még Mózes élete sem volt önmagában teljes és épp ez az, ami példaszerű benne, legalábbis egy csodálatos, liberális ortodox rabbi, Jonathan Sacks értelmezése szerint. Az életünknek van értelme, csak nem mi vagyunk az, hanem mindig valaki más, mindig az eljövendő, az eljövendők.

Szép ünnepet!

 

 

Száműzetés vagy vendégség: hol lakik a Jóisten?

„És készítsenek nekem szentélyt, hogy közöttük lakjam” - üzeni Mózessel Izrael fiainak a Seregek Istene, erről, a frigyláda készítéséről beszél a hetiszakasz Felmerül a kérdés, hogy miért akar Isten otthont a földön, miért nem az égben él tovább, ahová tartozik, miért akar együtt vonulni a pusztában Izrael fiaival az Ég és a Föld alkotója. Még ennél is meglepőbb, hogy rögtön az első mondatban ajándékot kér Izraeltől Isten, látszatra úgy, mint egy követelőző kisgyerek: „Szülj Izrael fiaihoz, hogy hozzanak nekem ajándékot; minden embertől, a kit szíve arra ösztönöz, vegyétek el a nekem szánt ajándékot”. A régi kommentátorok ijedten figyelmeztetnek, hogy ezt nem „úgy” kell érteni, hiszen Istennek nem adhatunk semmit, övé minden a világon, hogyan is lehetne neki ajándékot adnunk, az ajándékkal csak a tiszteletünket fejezzük ki iránta. Pedig nyugodtan lehet úgy érteni, hogy a szentélye ajándék, mert még nincsen itthon a földön: senki nincs otthon ott, ahol nem látják szívesen. Hiába az övé, Istené „tulajdonjogi” értelemben a föld, ha nem érzi az otthonának. Épp úgy otthont akar lelni ő is Izrael népében, ahogy az özvegyeket és az árvákat is be kell fogadnunk. Röviden szólva, hinni nem, nem csak a templomban, zsinagógában kell. Isten azért rendezi el az árvák és özvegyek ügyét, azért beszél bele, mit együnk és mikor tartsunk pihenőnapot, mert kifejezetten a földi életünk, a mindennapjaink érdeklik. Ha azt gondoljuk, Istent nem érdekli, pihenünk-e szombaton, mert Istent ennél komolyabb dolgok érdeklik ennél, a Tóra szól, hogy Istent mindenki, egyesével, személyesen, szenvedélyesen érdekli. Mindennel, amit másokkal teszünk, az ő Szentélyét építjük vagy romboljuk le, neki adunk ajándékot, ha a „szívünk arra ösztönöz”. Neki, személyesen neki építünk szentélyt egész nap, ez ezeknek a soroknak az értelme. Hiába, hogy „az ég az Ő trónja és a Föld lábának zsámolya”, ahogy Ézsaiás próféta mondja, csak akkor van otthon a világban, ha elkészítjük a Szentélyét. A frigyláda héber neve miskan, ebből a szóból származik a sekhina, Isten földi jelenléte, a rabbik úgy képzelték, hogy ez Isten egyik része, megjelenési formája, amely elkísérte a zsidókat a száműzetésbe. A kabalista misztikusok pedig úgy képzelték, hogy a teremtés közben bekövetkezett, előre nem látható balesetek miatt Istennek ez a része maga is száműzetésbe került a földön és akkor jön majd el a Messiás, amikor a száműzött isteni rész „hazatérhet”, nekünk azért kell dolgoznunk, mert amikor gyámolítjuk az özvegyet és az árvát, a száműzött Isten egy kis részét segítünk „felemelni”, közelebb hozzuk a Messiás érkezését. Ez a történet Isten száműzetéséről azután született, hogy a zsidókat kiűzték Spanyolországból, az elvesztett otthonok siratása és vigasz: Ő maga is velünk van a száműzetésben, a pusztai vándorlásban mindig, együtt bolyong a népével. De Isten nem száműzetésben van közöttünk: itt a helye, köztünk szeretne lakni. A szomszédunk. A hetiszakasz címe teruma, ajándék, de olyan ajándék, amelyet nem csak átadunk, de fel is emelünk. Az ajándék egy földi tárgy, a frigyláda építésére kell, ahová lejön Isten, de, mint Jákob lajtorjáján, mi is használhatjuk, hogy felfelé haladjunk rajta. Isten földi háza az Istennek adott ajándékainkból épül fel és ezek hozzák el majd a Messiást is.

Jó szombatot!

 

 

A Jitró hetiszakasz kommentárja

Mózesehez eljön apósa, Jitró a pusztába, vele jön Cipóra, Mózes felesége és a gyerekeik, lezajlik a családegyesítés. Jitró praktikus tanácsokkal is ellátja Mózest egy fontos szervezetépítési kérdésben, azt javasolja, hogy ne ő bíráskodjon az egész nép felett, hanem építsen ki egy bírósági rendszert, jelöljön ki maga helyett középvezetőket, akik a kisebb ügyekben döntenek és csak az igazán súlyos esetekkel keressék őt. Megérkezik Mózes és népe a hegyhez, amelyre Isten leszáll és Isten elmondja, megtanítja nekik a Tízparancsolatot.

Jő hegyeken szökellve: a szerelmes Isten születése

Ezen a héten érkezik el Izrael népe a Szináj-hegyéhez, hogy megkapja a Tízpaarancsolatot. Ez a különlegesen fontos hetiszakasz egy meglepő látogatással kezdődik, elmegy Mózeshez a pusztába az apósa és segít neki kissé szerényebb vezetővé válni, abban a munkájában, amelyet már az előző héten elkezdett. Fontos az utód megtalálása és bevonása is, de éppen ilyen fontos a hatalom megosztása már az utódlás előtt. Mózes nem tud mindenki ügyében döntést hozni, mert a zsidók egyszerűen túl sokan vannak ehhez. Meg kell tanulnia már aktív korában lemondania hatalma nagy részéről, megosztani a felelősséget, bevonni másokat a bíráskodásba. A Tóra nem igazán szereti a hatalmat, egyszerű emberek hatalmát más emberek fölött, de amikor elkerülhetetlen, akkor is azt javasolja, hogy legyen minél több kézben, minél többen dönthessenek. Ha nem lehetséges, hogy a „semmi hatalmat senkinek” elve érvényesüljön, akkor minél kevesebb hatalmat kell adni minél többeknek. Épp úgy, ahogy későbbi politikai hitvallásában egy magyar zsidó anarchista, a könyvtárhálózat-névként ismert Szabó Ervin gondolta is írta. Mózes apósa, Jitró nem zsidó, nélküle viszont Izrael nem tudná megszervezni magát. A Tóra jellegzetes iróniája, hogy miután beszámol arról, hogy a nem zsidók nélkül mekkora bajban lennék, még ugyanannak a hetiszakasznak a következő mondataiban rögzíti hogy kiválasztott nép vagyunk. Azért, hogy nehogy félreértsük, miről van szó: kiválasztottságunk azt jelenti, amit Ézsaiás próféta mond: ha Isten parancsolatai szerint élünk, amelyeket éppen most kapnak meg Mózesék, akkor és egyedül akkor „a népek fényévé” leszünk, utat mutatunk és vezetjük majd őket. Izrael lámpás, amely Isten útjait világítja meg a sötétben minden népek számára. A Jitró-epizód azt is világossá teszi, hogy ahhoz, hogy szolgálhassuk őket, taníthassuk őket, nekünk magunknak is tanulnunk kell a többi néptől. Aki kicsit is figyelmesen olvassa a Tórát, az nem hihet a zsidó felsőbbrendűségben és az elzárkózásban. „Az Öröökévaló leszállt a Szináj hegyére”-áll a szövegben (Mózes II. könyve, 19. fejezet, 20.vers), aztán a kinyilatkoztatás végén, pár sorral később azt olvassuk, hogy „láttátok, hogy az égből beszéltem veletek”. Hol volt az Örökkévaló Isten, amikor a Tízparancsolatot adta? A hegy tetején vagy az égben? A régi kommentátorok szerint fogta a mennyet és egyszerűen lehozta magával a hegytetőre, ahogy nekünk is le kell majd hozni azzal, hogy a parancsai szerint élünk, azzal, hogy a népek fényévé leszünk, ide, a földre az Ég királyságát. Ez szövetségünk lényege. Nagyon szoros szövetségről van szó, Isten úgy fogalmaz, hogy „féltékeny Isten vagyok”. Igen, féltékeny. Ezért követel kizárólagosságot, ezért kéri, hogy ne imádj más Isteneket. Féltékenyek pedig a szerelmesek szoktak lenni, újabb bizonyítékunk van arra, hogy ez a szövetség egy misztikus szerelem mindazok között, akik meghallják a Seregek Ura hívását, mint egykor Ábrahám és Őközötte. Az, amit olvasunk, egy szerelmesregény, egy nagy, a világ történetén átívelő szerelem története. Ha meghalljuk a hívást, látni fogjuk, ahogy az Istenhez szóló nagy szerelmes költemény, az Énekek Éneke tanítja, hogy jő az én Szerelmesem, jő a hegyeken szökellve. A szerelem egyetlen feltétele a szív nyitottsága és nekünk is csak erre van szükségünk „Minden helyen, ahol engedem említeni nevemet, eljövök hozzád és megáldalak Téged”-olvassuk a hetiszakasz záró mondataiban.

Jó szombatot!

 

 

Az aktuális rész tartalmából...

Ez a hetiszakasz szép példát szolgáltat arra, mennyire nehéz az antiszemiták igényeinek megfelelni. A fáraó ünnepélyesen felkéri Mózest, hogy takarodjon Izraelbe a népével együtt, aztán mégis utánamegy a pusztába, hogy visszahozza. Persze, kell neki a zsidó munkaerő, de azért az a helyzet, hogy furcsa kapcsolat ez. Onnan indultunk, hogy túlzottan elszaporodtak az országban a zsidók. Most, hogy végre egy sincs belőlük, utánuk szalad. Furcsa szerelem ez, az antiszemiták egyszerűen nem tudnak a zsidók nélkül élni. De a Tórát nem azért adták nekünk, hogy még egy okunk legyen folyton az antiszemitizmusról beszélni, úgyhogy haladjunk. Isten csodát tesz, szétválik a Sás-tenger és a zsidók száraz lábbal átkelnek rajta, megszabadulnak üldözőiktől. Ezután megtámadja őket Ámálek népe, mindenféle ok nélkül és a Biblia nagyon megharagszik emiatt rájuk, a motiválatlan gyűlölet, az ok nélküli gonoszság megtestesülésének tekinti őket. De, akármekkora is a kísértés, nem beszélünk most sem az antiszemitizmusról, annál kevésbé, mert Izrael legyőzi az amálekitákat: Mózes felemeli a kezét, az égre mutat és ez erőt ad a zsidóknak a küzdelemre. Ez annál is meglepőbb siker, mert egész idáig mindenen panaszkodtak. Isten elintézte nekik, hogy mannát egyenek a sivatagban és egyúttal elkezdte őket megismertetni a szombat szabályaival. Szombaton pihenni kell, nem lehet mannát gyűjteni, két adagnyi jut mindenkinek már pénteken. Szombaton nem gyűjtögetünk, nem birtoklunk, nem szerzünk. Nem csak használjuk a világot, hanem egyszerűen örülünk a teremtésnek és egymásnak.

Ne imádkozz, Mózes: vezess!

A Besalach hetiszakasz kommentárja Amikor észrevették, hogy a fáraó seregei a nyomukban vannak, Izrael népe újra kétségbeesett és kiáltott az Úrhoz, egyfelől, vagyis imádkozni kezdett, másfelől pedig belefogott Mózes szidalmazásába: talán nincs elég sírhely Egyiptomban, hogy ide hoztál minket meghalni?- kérdezik és ez is mutatja, hogy a zsidók a legnehezebb helyzetben sem veszítik el fekete humorukat, pesszimizmusuk törhetetlen. Mózes azzal nyugtatja őket, hogy a Seregek Ura fog harcolni értük, nem kell félniük, maradjanak nyugton. A következő mondatból azonban kiderül, hogy mintha ő maga sem értené a saját szavait, amelyekkel Isten akaratát közvetíti. „És mondta az Örökkévaló Mózesnek: Mit kiáltasz hozzám? Szólj Izráel fiaihoz, hogy vonuljanak”. Ebből a türelmetlen felszólításból világossá válik, hogy Mózes, nyugalomra intő szónoklata után maga is beállt imádkozni a többiek közé: úgy gondolta, hogy Isten majd az ő közreműködésük nélkül legyőzi Egyiptomot. Úgy gondolta, Isten majd megoldja helyettünk és nélkülünk az életproblémáinkat. Úgy gondolta, hogy a megnyugvás nem a felelős döntés előfeltétele, hanem egyszerű passzivitás. Istenben hinni, Isten által kijelölt vezetőnek lenni nem felelősségvállalás, hanem a felelősség elengedése. A jámborság nem a gyengék óvása érdekében vállalt kockázat, hanem tehetetlen képmutatás. Ezért sürgeti Isten, hogy fejezze be a bohóckodást és indítsa végre útnak Izraelt. A valódi hit alázat és cselekvés egysége. Hit abban, hogy a Seregek ura, a világ teremtője szét fogja választani a vizeket, amelyek falként magasodnak majd az átvonuló Izrael mellett kétoldalt és épp ezért el kell indulnia és szólítani, vezetni a népet. A Tóra figyelmeztet, hogy a látszatra legnagyobb jámborság is lehet az igazi hit ellentéte. A hetiszakasz címe, besáláh, a küldeni, elküldeni igéből származik. A fáraó elküldte a népet végre. A hit mindig kilépés, elindulás, felelősségvállalás és döntés. És mivel semmit sem lehet biztosan kiszámítani, minden döntésünk ilyen ugrás a bizonytalanságba. Minden döntés kockázatos. Ha egyáltalán el akarunk indulni valaha is bárhová, remélnünk kell, hogy Isten kettéválasztja majd a Sás-tengert előttünk. Amikor Amálek megtámadja Izraelt, Mózes Józsuét jelöli ki, hogy csatába vezesse ellene a népet és előtte állítsa össze hadseregét: „Válassz ki nekünk férfiakat, menj és harcolj Amálek ellen”-kéri. A „nekünk” világossá teszi, hogy Mózes az első pillanattól vezetőtársának, egyenrangú partnerének tekinti kiszemelt tanítványát és majdani utódát. Mózes óta a tanítványok egyenrangúak kell, hogy legyenek a mestereikkel: a hagyományt nem adják, hanem kapják (a kabala szó nem hagyományt, hanem szó szerint kapományt jelent). A tanítónak tudnia kell, hogy nem ő a fontos: Tudnia kell, hogy „csak posta voltál”, ahogy Babits verse írja, csak Isten Tórájának továbbadója. Csak az lehet zsidó tanító, akinek már nem önmaga a fontos. Mózes már az út legelején elkezdi utóda nevelését. Az igazi zsidó vezető, pont azért, mert tudja, hogy nem ő a fontos, egy életen át készül a visszavonulásra. Az Amálek elleni küzdelem során, amikor Mózes felemelve tartotta a kezét, Izrael megerősödött, amikor lehanyatlott a keze, a nép meghátrált. Ez nem csoda, Isten nem avatkozik be a küzdelembe, még a neve sem említettik itt. Mózes egyszerűen azt csinálja végre, a hetiszakasz utolsó soraiban, amit egy vezetőnek kell. Utat mutat – fölfelé, az égre, ahol Izrael valódi és egyetlen vezetője lakik.

Jó szombatot!

 

 

Hogyan kell megáldani Istent? A csapások folytatódnak és végül, a legirtózatosabb után, Egyiptom ura elengedi a Seregek Urának népét, akik elhagyják a Szolgaság Házát, Egyiptomot, kapkodva és megrendülten. Még ezekben a kivételesen drámai pillanatokban meg kell azonban tanulniuk, hogy történetük nem az övék, azonnal történelemmé lesz, mihelyt végbemegy. Az eget és földet megrázó események áradatában meg kell hallgatniuk, hogy mindent el kell majd mesélniük az utódaiknak. Ezt kell majd felelniük a gyerekeiknek, akik megkérdezik, kik vagyunk mi tulajdonképpen, azt, hogy mi vagyunk az a nép, akiket az Örökkévaló erős kézzel kivezetett Egyiptomból, akik akkor születtek meg, amikor szabaddá váltak. Az ember legelső és legvégső kérdése mégis az, hogy ki vagyok én tulajdonképpen. Azért ilyen sürgős az, hogy ami történik, azonnal történetté legyen, mert egyetlen percig sem élhetünk elviselhetően a „ki vagyok én” kérdésre felelő történetek nélkül. A fáraó máshogy ismeri a történetet. Arra figyelmezteti Mózest párharcuk végjátékában, hogy „lássátok, rossz az, ami előttetek áll” (10. fejezet, 10.vers). Azt állítja, Isten rosszat tervez tenni a zsidókkal, ő is előre megírja a történetet és csak a végén fog majd kiderülni, kinek van igaza, Mózesnek vagy neki. Amikor Izrael aranyborjút készít, hogy őt imádja szabadítója helyett, Isten fontolóra veszi, hogy befejezi a további kísérletezést a zsidókkal és elpusztítja őket, ahogy fontolóra vette ugyanezt az egész emberiség vonatkozásában az özönvíz idején. Akkor másképp döntött és elküldte Ábrahámot, szövetséget kötött vele, hogy áldás legyen a föld minden családja számára, hogy megállítsa a romlást. Most úgy tűnik, hogy a B-terv is kudarcot vallott, a teremtést le kell zárni végképp elhibázott projektként. Ebben a pillanatban Mózes eszébe juttatja a fáraó jóslatát. „Miért szóljanak az Egyiptomiak, mondván: vesztükre hozta ki őket, hogy megölje őket a hegyek között és elpusztítsa őket a föld színéről; térj meg haragod fölgerjedéséből és gondold meg a népednek szánt veszedelmet.” (Mózes II. könyve, 32. fejezet, 12.vers). A veszedelem, szó szerint a rossz vagy gonosz, amelyet itt Mózes említ, ugyanaz a szó, amelyet a fáraó is használ a Tóra szerint (ne piszkáljuk azt a kérdést, hogy vajon miért gondoljuk, hogy a fáraó héberül beszélgetett Mózessel, jól tudjuk, hogy a Fáraó lánya adta Mózes héber nevét). Mózes tiszteletteljes szemtelenséggel megkéri Istent, hogy „térjen meg” és a következő mondatában emlékezteti őt az ősatyáknak tett ígéretére, hogy megsokasítja utódaikat és országot ad nekik. Most már nem lehet csak úgy megöldösni őket, Istent köti az ígérete. És a teremtés azóta is zajlik, máig nem került le a napirendről. De a fáraó jóslata még mindig aktuális, bármikor igaza lehet. A Talmudban áll, hogy a jeruzsálemi Szentély utolsó főpapjainak egyike, amikor hosszúnapkor (jankiperkor, az engesztelés napján, a bűnbánat nagy zsidó ünnepén) belépett a Szentély legbelső, legszentebb terébe, megpillantotta Isten, amint magas trónján ült. „Jismáel fiam, áldj meg engem”-kérte a Jóisten a főpapot. És akkor elhangzott az Istenre mondott áldás. „Legyen az az akaratod, hogy megbocsátásod meghaladja haragodat, elhalványítsa más tulajdonságaidat, hogy adj kegyelmet minden gyermekednek és hogy átlépd értük az ítélet, az ítélkezés határait”. És Isten bólintott egyetértése jeleként. Azért kell megáldanunk Istent, hogy legyen valami, ami erősebb az Ő mindenhatóságánál. Hogy legyen megbocsátás.

 

 

Léleképítés: a szabadság és elnyomás izmai Mózes belefog küldetésébe, szembeszáll a zsarnokkal azt követelve, hogy engedje el népét Istene szolgálatára. Ez a nép nem szolgálhat többé a világ semmilyen fáraójának, vezérének, miniszterelnökének, nem szolgálhat többé a hatalom, a pénz, az önzés bálványainak, egyetlen királya lesz innentől fogva, az Örökkévaló Isten. Ebből a kegyetlen hetiszakaszból világosan kiderül, hogy nincs nagyhatalom, mert Egyiptom az volt, amely megállna Isten előtt, nincs technológia, amely szembeszállhatna vele, hiába bizonyulnak egész ügyesnek a csodák utánzásában Egyiptom mágusai egy darabig. Váérá a hetiszakasz címe Isten megmutatkozására utal. Ez a félelmetes és zavarba ejtő hetiszakasz világossá teszi, hogy nincs okunk rá, hogy féljünk a világ bármely önkényes hatalmasságától, hogy nem kell félnünk mást, csak a Seregek Urát és Isten félelme végső soron azonos Isten szeretetével. Hiszen Ő, aki ebben a hetiszakaszban bemutatkozik nekünk, nem a hatalmasok, hanem a rabszolgák Istene, azért fordítja fel a világ rendjét, hogy a szolgákat szabaddá tegye. A világ rendje az, hogy az erős terrorizálja a gyengét, hogy a kiszolgáltatottakat kihasználják. Isten azonban nincs kötve a világ rendjéhez, amikor akarja felfüggeszti: ez a csoda értelme. Az, hogy nem a Fáraó győz, hanem a rabszolgái, nem az uralkodás, a hatalmi gőg, hanem az elengedés és a szabadság. Ezek a szavak, engedd el népemet, visszhangoznak a világ történetén keresztül. A szovjet pártfőtitkárok, ezek a már most történelmi emlékké vált fáraók is szembesültek a hatalmas, sok százezres amerikai zsidó tömegekkel, akik azt követelték, engedd el népemet, a Szovjetunióban élő zsidókat. Brezsnyev és a többiek megkeményítették szívüket, a birodalom pedig eltűnt a múltban. Támadtak és támadnak majd újak a helyébe, de mind úgy végzik majd, mint az asszírok, a bailoniak és a többiek. Egyedül Isten királysága örök. Nehéz nem hüledezve olvasnunk ezt a hetiszakaszt mégis. Isten az, aki megkeményíti, megerősíti a fáraó szívét, ezért nem engedi el a szöveg szerint a népet. Miért tesz ilyet Isten? Felelős-e a fáraó kegyetlenségéért, szabad-e büntetni Egyiptomot, ha Isten irányítja a fáraó döntéseit és nem ő maga? A fáraó szívét szó szerint „erőssé” és „keménnyé” teszi Isten, mint egy atléta izmait. Tudjuk róla, hogy sokat gyakorolta magát az elnyomásban. A fáraó a szöveg szerint, a testépítés párhuzamával szólva, léleképítő. Olyan léleképítő, aki elnyomóvá gyúrta ki magát alaposan, ezért maradhatott erős a lelke a csapások ellenére is nagyon hosszan. Nem vagyunk egészen szabadok a döntéseinkben. Minél messzebb mentünk egy úton, annál nehezebb már vissszafordulni, a saját múltunk nehezedik ránk, előző döntéseink korlátozzák aktuális döntéseinket. A Fáraó nem szabad. Hatalmas, de nem szabad. Mózes szabad immár, mert nem köti a fáraóhoz kapcsolódó múltja, nem az őt is felnevelő Egyiptomhoz tartozik többé. A szabadság lemondás a kivételezettségről, Isten választása a fáraóval szemben. Mind szükségszerűen és minden hétköznapi döntésünkkel léleképítők vagyunk, akárcsak Mózes és a fáraó. Minden bűntől, minden szokástól és helyzettől, amelybe beleragadtunk, az évek múlásával egyre nehezebb lesz megválnunk. Minél többet gyakoroljuk, annál keményebbek lesznek a lélek izmai. De ugyanez igaz a Tóra szerint a szabadságra is. Azt is be lehet gyakorolni. Amikor egy jámbor zsidó fölkel, hálát ad azért, mert lelke visszatért testébe, hálát ad még egy napnyi életért. Elmegy a mosdóba és hálát ad azért, hogy működik az emésztése. Megtanul örülni a teremtett világnak, ami nem mindig könnyű,. A zsidó jog útonlét, az ezt megnevező héber szó, a háláhá a menni igéből jön Ha úgy döntünk, hogy elfogadjuk, ha irányítja mindennapi döntéseinket, állandó edzőterem lesz a lélek építéséhez. Zsidó az, aki elment Egyiptomból és azóta úton van, szabad és gyakorolja a szabadságot, hogy el ne felejtse. A fáraó nem szabad még, de ahogy mindenki más, ő is szabaddá válhat. Egyre nehezebb, ahogy egyre jobban elfáraósodunk, de sohasem lehetetlen. És ha sikerül, akkor nehéz szívvel hagyjuk el Egyiptomot. Mert mindannyian osztoztunk sorsában, mert egyikünk számára sem adott a szabadság. Egyiptomhoz is tartozunk, a Tóra nem engedi elfelejtenünk, hogy mind a fáraó szolgái voltunk Egyiptomban. Ezért kell szeretnünk a jövevényt, az idegent, nem csak azt, akit amúgy is szeretnénk. Edzésben kell tartanunk a lelket. Egészen addig, amíg el nem jön a Messiás, hogy megváltson minket végleg a fáraóktól, amelyek kívülünk és bennünk is folyton uralomra törnek, és hogy megváltsa a fáraókat is – önmaguktól. Jöjjön el minél előbb, még a mi napjainkban.

 

 

Nők nélkül nem megy: hogyan lesz Mózes Izrael vezetője? A kivonulás könyve kézikönyv a szabadságról, arra tanít minket, hogyan legyünk szabadok. Rögtön az első hetiszakaszban felteszi a legfontosabb kérdéseket. A hetiszakasz neve Smot, vagyis nevek és valóban, sok nevet kell belőle megtanulnunk, amelyeket hajlamosak vagyunk elfelejteni. A történet középpontjában látszólag Mózes áll, egy vezető születése és felnövése, vezetővé válása. Mózes lemond a vagyonról és a hatalomról, amelyet a fáraó lányának nevelt fiaként birtokolhatna egész életében és a rabszolgák lázadásának vezetője lesz, mert elszólítja a Szabadság Istene. Elődje, József pásztorból vált Egyiptom második emberévé, ő visszatér. Hercegből lesz a nincstelenek prófétája. Oda megy, ahová tartozik. Amikor Isten megjelenik neki az égő csipkebokorban, szerényen elutasítja a feladatot. Ő méltatlan és alkalmatlan. Azért lesz jó vezető, mert nincs benne hatalomvágy. A vezetés azonban nem kitüntetés, hanem szolgálat, amelyet el kell fogadnia. Mózes élettörténetében megismétlődik az egész eddigi Biblia. Amikor Mózes megszületik, az édesanyja, Jochebed „látta, hogy ő jó”, ahogy a Teremtés elején látta a fényről, amelyet teremtett, „hogy ez jó”. Mózes a kosarában a vízen, csecsemőként, kiszolgáltatva felidézi az özönvíz, Noé történetét, ezt az utalást Tóra a szavak kiválasztásával, megismétlésével is nyomatékosítja. Mózes ugyanúgy egy kútnál találja meg élete szerelmét, ahogy egykor Jákob Ráhelt a héber Biblia leggyengédebb és leghevesebb szerelmi történetének kezdetén. Mózes kiszolgáltatott a nálunk sokkal hatalmasabb külvilágnak, mint minden ember, kicsi és gyenge, de édesanyja teljes elfogadásának áldása van rajta, mert látta, „hogy ő jó” és ez az erő hozta létre magát a Teremtést is. Végül pedig azzal, hogy megismétli Jákob „első randiját”, bekapcsolódik a hagyomány láncolatába és rögtön tovább is viszi azzal, hogy feleségül veszi Cipórát. Csatlakozik ahhoz az Istenhez, aki atyái Isteneként mutatkozik be neki és ígéretet tesz népe kiszabadítására. A múlt és a jövő, az emlékezet és az ígéret Istenéhez. Itt akár véget is érhetne a hetiszakasz leírása. Ha nem akarnánk megtudni, kiknek a neveit kell megjegyeznünk. Egy Jonathan Sacks nevű ortodox rabbi hívja fel a figyelmet arra, hogy hat nőét, mert hat nő kell ahhoz, hogy minden idők legnagyobb zsidó vezetőjét, Mózes tanítónkat megmentsék. A legelsők közülük a zsidó bábaasszonyok, akiknek azt a parancsot adja a Fáraó, hogy minden zsidó fiút születésekor gyilkoljanak meg. A bábák azonban „az Istent félték” és nem Egyiptom királyát és megtagadták a parancsot. Nem féltek, mert Isten szeretete szabaddá tette őket: a Tóra nem mulasztja el tudatni, hogy a neveik Shifra és Puah voltak. Utánuk következik Jochebed és Mirjám, Mózes anyja és nővére. Jochebed hónapokig rejtegeti a kisfiút, aztán kitalálja a tervet, amellyel megmenti. Mirjám pedig követi a kosár útját, vigyáz Rá és van lelkiereje megszólítani a Fáraó lányát, aki megtalálja az öccsét, elintézi, hogy Mózes édesanyja lehessen a dajka, aki felneveli. Az ötödik a Fáraó lánya, egy nem zsidó nő, a népirtó szörnyeteg gyereke, aki szembefordul apjával és megmenti a héber gyermeket. Ő az első „a Világ Igazai” között és azt tanítja nekünk, hogy nincs olyan gonosz környezet, ahol nem él meg a jóság. Hogy, ahogy Brecht mondja, „rettenetes a kísértés a jóra”. Ő adott nevet Mózesnek, az ő nevét mégsem tudjuk biztosan. Talán azért, hogy értsük: bárki lehet. Az utolsó egy szintén nem zsidó asszony, Cipóra, Mózes felesége, „az új Ráhel”, aki megmenti Mózes életét azzal, hogy körülmetéli a fiukat – Isten rossz néven vette, hogy ez elmaradt és Cipora nem-zsidó létére jobban értette férjénél Isten akaratát. Azóta sem ritka ez a vegyesházasságokban. Hat nő egyetlen hetiszakaszban: a Tóra a szájunkba rágja, mit gondoljunk a nemek egyenlőségéről és mégsem értjük, elfelejtjük a nevüket és azt, amit tanultunk tőlük. Rengeteg mélységes megbánni- és – amennyire lehet – jóvátennivaló van még ezzel kapcsolatban. És ez a könyv szerencsére épp a szabadság könyve.

Jó szombatot!

 

 

Az alakuló Kőszegi Zsidó Hitközség első ízben tartotta meg a nyilvános Hanuka ünnep gyertyáinak meggyújtását és az elmaradhatatlan fánk kínálását Kőszeg város Főterén.

Ez úton is köszönjük mindazoknak, akik velünk ünnepelték a negyedik hanukia gyertya gyújtását. A fény mindenkinek éltető eleme hitvallási hovatartozás nélkül. Ezzel a kis fénnyel szerettünk volna örömérzést adni mindenki számára. Az olajmécses fénye minden ember számára jelentéssel bír, és valahol az énünkben spirituális érzést kelt. Minden Monoteista hitvallásban első helyen szerepel. A Hanuka története, tanulsága sokféleképpen magyarázható, de egyben mindenki egyet ért: áldozatos önfeláldozás egymásért. Hitünk mellett ki kell állnunk, a zsarnoki törekvéseket le kell törnünk. Természetesen lombiki környezetben ez nem egy nehéz dolog, de más népekkel együtt élve főleg ellenséges környezetben már életveszélyes kihívás. A Tórából ismerjük József történetét, aki szocializálódott Egyiptomban, de nem asszimilálódott, hanem hite szerint élt és Ő formálta környezetét. A Mózesi tanítás elhagyása okozta a büszke zsidóság hanyatlását és vezetett odáig, hogy i.e. 165 nem csak az uralkodó zsarnokságát, de a hite hagyottakat is le kellett győzni a nemzet fennmaradásáért. A hanukiák fénye minden évben nyolc napig emlékezteti a zsidóságot a galutban, hogy a hit elhagyása, a túlzott asszimilálódás életveszélyhez vezet. A kiválasztottság csak annyit jelent, hogy feladatot, felelősséget kaptunk. Szerződést kötöttünk, amit kötelességünk megtartani. A fényt nekünk kell gyújtani és az utat is nekünk kell mutatni magunknak és mindenkinek ez nem adható át „idegen tüzeket ne hozz elém”. Ez vonatkozik a Hanukára is. A törvény, a hagyomány tisztelete előírás, megtartása fennmaradásunk alapja. Ez sikerült Kőszeg városában, hogy magunk adhattunk fényt, mi láthattuk vendégül az érdeklődőket. Hála a kis Közösségnek.

Chag Chanukah sameach


 

Szar-El önkéntes program Izrael

 

Szeretnék kedvet csinálni minden érdeklődőnek, aki valóban szeretné megismerni Izraelt, nem csak turista szemszögből. Kóstolni azokat az ételeket, amiket nem a turisták ízlésvilágára készítettek, hanem a mindennapok íz világát. Nem a kirakatban lehet megismerni egy országot, meg kell érezni az ott lakók hétköznapjait, a fiatalságát katonai környezetben, amit életük legszebb éveiben töltenek, fiuk, lányok együtt egy szabályozott életkörnyezetben fegyvertársként, bajtársként. Pár napos egyéni vagy csoportos turistaként, végigrohanva áttekinteni az ország látványosságait, majd azt kipihenni a szállodai környezetben hasonlóan elfáradt csoporttársakkal, vagy vadidegen hasonlóan kimerült turistákkal egybezárva a valódi Izraelt megismerni nem lehet. Hasonlóképpen Izrael ízeit sem ismerjük meg a turisták számára kínált, íz világban visszafinomított szállodai vagy éttermi kínálatból. Arról nem is beszélve, ha nem tudunk nyelvismeret hiányában legalább angolul kommunikálni a környezetünkkel. Ha valakit valóban érdekel Izrael filingje, akkor Szar-El program keretében eltöltött egy két, vagy három hét lehetőséget ad rá. Testközelből megtapasztalható, átérezhető a valóság, Izrael valódi miértje. Vallási hovatartozás nélkül bárki részt vehet a Szar-El önkéntes programban. Izrael a népek olvasztó tégelye, hisz nem csak a világ minden népe, de monoteista hitvallás minden ágazata és ateisták is megtalálhatók lakósai között. Az egész ország egy színes forgatag. A Szar-El programban résztvevőkre is ez jellemző. 30 ország szimpatizánsa vesz részt a programban, segítő szándékkal, jó akarattal, egymás iránti megbecsüléssel. Mondhatnám azt is, itt valóban nem számít ki milyen vallású csak az ember számít. Egy szobában, egész napos életközösségben élik napjaikat, cserélik ki gondolataikat. Ez már eleve szuper, valódi édeni Kánaán. Azért egy kicsit elszomorodtam péntek este Sabbat fogadásán, amikor minden csoport részt vett a kidduson, hogy menyire kevés Magyar zsidó vállalja a Szar-El önkéntes programot. Azokból az országokból érkeztek legtöbben, ahol csak szocializálódtak a galutban, és nem asszimilálódtak, náluk legalább 50% volt zsidó származású. Tőlünk meg még talán 2-3% sem, pedig mi voltunk egy országból érkezettekből többségben. A honi csoport többsége hit gyülekezetes, keresztény volt. Érdekesség, hogy jobban tisztában voltak a zsidó törvényekkel, hitgondolkodással, kósersággal, izraeli dallamokkal és a héber péntekesti énekekkel. Érezni lehetett, mit jelent nekik Izrael. Minden elismerésem az Övüké! Ha Ők nem lennének, a Magyar csoport kiesne a Szar-El nemzetközi önkéntes projektből. Mivel az egy-két önkéntesért nem érné meg a program szervezőinek magyar nyelvű csoportot kialakítani, az angol nyelvű csoportba pedig nem mindenki férne be nyelvismeret hiánya miatt. Ezért kérek minden szép korú, szabadidővel rendelkező középkorú zsidó nem zsidó ismerősömet, hogy jelentkezzenek a Szar-El önkéntes programra.

Szép hetet kívánok Mindenkinek!

 

 

 

 

 

 

1982 nyarán, a Galileai Háború közepén, a Golán-fennsík települései katasztrofális kilátásokkal szembesültek, mert a teljes mezőgazdasági termést elveszíthetik. A munkaképes telepesek többségét felszólították a katonai tartalékkötelezettségre, és a gazdaságok, a már érlelt növények, az akut munkaerőhiány miatt felügyelet nélkül maradtak. Dr. Aharon Davidi, az I.D.F. Ejtőernyősöket és gyalogsági hadtesteket készítette fel, majd irányította a Golán-fennsík közösségét és a kulturális tevékenységeket. Megértette a telepesek aggodalmát, és számos barátot küldött, mint toborzó csapatot az Egyesült Államokba. Néhány héten belül 650 önkéntes érkezett Izraelbe, hogy önkéntes munkaerőként támogassák a gazdasági közösségeket. Ezeknek az első önkénteseknek segítő szándéka, áldozatos munkája indította arra az elhatározásra, hogy az önkéntes projekt örökösödjön. Ennek eredményeképpen 1983 tavaszán a "Szar-El" az izraeli önkéntesek nemzeti projektje non-profit szervezetként megalakult, bejegyzésre került. Az évek során más országokból származó önkéntesek vettek részt a projektben, és a mai napig a Szar-El képviselteti magát több mint 30 országban világszerte.

 

 

 

"A Natúrpark Ízei" címmel meghirdetett rendezvény keretén belül a Kőszegi Zsidó Hitközség - számos résztvevővel egyetemben - gasztrokirándulásra invitálta az Orsolya-napi vásár résztvevőit, hagyományteremtés céljából. Vélhetően első eset a város történelmében, hogy zsidó ételkülönlegességgel rukkoljon elő a kőszegi zsidóság. De mi legyen az? - vetődött fel a kérdés. A döntés megszületett: különféle gyümölcsökkel vegyített, és mézzel, mazsolával kevert kuszkusszal kínáljuk a sátrunk előtt elhaladókat. A kezdeményezésünk átütő sikere bennünket is meglepett, az érdeklődés minden képzeletet felülmúlt. Láthatóan jóérzéssel távoztak a kínáltjaink a különleges csemege elfogyasztását követően. A gasztronómiai bemutatkozásunkat számos média megörökítette, ugyanakkor a kőszegi elismerés mellett gratulációt kaptunk - többek között - Szombathelyről, Budapestről és Marcaliból érkező vendégeinktől is. Köszönet mondunk mindazoknak, akik bármi formában, módon segítették a küldetésünket, hiszen az ő hiányuk nélkül kudarcot vallottunk volna.

Kőszegi Zsidó Hitközség

Mezei Péter elnök

 

 

Meghívó

Meghívjuk Önt Kőszegre október 27-én délután négy órai kezdettel az Életünk című folyóirat 2017 októberi számának bemutatójára, a Chernel Kálmán Városi Könyvtár előadótermébe (Kőszeg, Várkör sétány 35.) A folyóiratszámot a szerkesztők teljes egészében a huszadik századi magyar zsidó történelemnek szentelték. Legterjedelmesebb anyaga Pelle János Gázkamra a sörgyárban? című tanulmánya, melynek alcíme: Munkaszolgálatosok Kőszegen és orvosuk népbírósági pere. 1944 novemberétől 1945 márciusáig Kőszegen, a nyilas uralom alatt működött a legnagyobb magyarországi haláltábor, ahol mintegy ötezer munkaszolgálatost őriztek. Közülük mintegy kétezren haltak meg a városban, a német és nyilas hatóságok által tudatosan kialakított szörnyű állapotok, és a polgári lakosság köréből toborzott őrség brutalitása miatt. A tanulmány új, eddig ismeretlen források alapján világítja meg a zsidó munkaszolgálatosok nyugat-magyarországi tragédiáját. A folyóiratszám bemutatója, melyen volt munkaszolgálatosok is részt vesznek fontos lépés lehet afelé, hogy szembenézzünk a múltunk egyik legsötétebb fejezetével.

Megjelenésére számítunk!

 

Életünk szerkesztősége

Berzsenyi Dániel könyvtár, Szombathely

Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete

 

 

Kedves Kőszegi Zsidó Hitközség!

Bocsássatok meg, hogy nem írtam az ünnep előtt, Szukkot félünnepeinél járunk és a végén, nemsokára a Tóra örömünnepéhez érkezünk meg, amikor befejezzük és újrakezdjük zsinagógáinkban a Tóra, a Tan olvasását. Ez örömünk ideje, közvetlenül azután, hogy a töredelem idején átjutottunk az ünnepi ciklus hatalmas drámájában, mert egy dráma szereplői vagyunk most. A töredelem nem szomorúság, hanem remény, az újrakezdés reménye, amelyet a zsidóság mindig lehetségesnek tart. A Tóra, amelyet most ismét újrakezdünk, örökké ismétlődik az időben, mindig aktuális, minden helyzetben és korban megszólít bennünket. A Talmud szerint "nincs előbb és később a Tórában". A Tóra ismétlődése kiemeli a zsidó népet az időből, összekapcsolja őseivel egészen a Szináj hegyéig, ahol megkaptuk. Kiemel minket az időből, mint a Szombat és megelőlegezi a megváltást, amely el fog jönni, jöjjön el minél előbb, még a mi napjainkban. Lépjetek ki, ha tudtok, kicsit az életetek rutinjából, költözzetek sátrakba, akár jelképesen, otthonaitokból, tegyétek ki Magatokat Isten hidegének és gondoljatok azokra, akiknek mindez nem választás kérdése. A Sátrak Ünnepe megidézi a sivatagot, a sivatag némaságát és végtelenségét, teremtményi magányunkat, amelyet ott semmi sem takar el a szemünk elől. Vonuljatok ki kicsit a "sivatagba", hogy megpillantsátok Őt, aki vár Rátok és a találkozásra, mindig és megbízhatóan. Mert a sivatagban ott állnak sérülékenységük teljes dicsőségében Jákob sátrai, Izrael hajlékai.

Vigyázzatok Magatokra, szeretettel: Vári Gyuri

 

 

 

 

Kabbalat Shabbat, Rosh Hashana, Kőszegi Szüret 2017…

A zsidó naptár szerint 5778 év Tishri hónap II. napja /2017. szeptember 22./ hármas ünnepnek adott helyet Kőszeg város főtere. E napon köszöntött be a Kőszegi Szüret 2017, – Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó, a zsidó Szombat ünnepe és a zsidó Új Év. A Kőszegi Zsidó Hitközség a Kőszeg Város Fúvószenekar közreműködésével a zsidó Új Év alkalmából térzenével köszöntötte a város polgárait és a Kőszegi Szüret résztvevőit. Mezei Péter Hitközségi elnök bevezetője után Szilágyi Miklós karmester vezetésével és hangszerelésében az Israel Shalom – Klees Vlak zeneművel köszöntötték a jelenlevőket.

 

 

Szomorú, de valós probléma a városban és Kőszeg városában terjesztett pletykák. A poklosság büntetésével sújtja azt is, aki terjeszti és azt is, aki meghallgatja, mondja az írás. A Tóra fő bűnei között szerepel a kibeszélés, rábeszélés, még az ártalmatlan pletyka is. A múlt,- eheti és esedékes, tórai szakaszban olvashatjuk a tízparancsolatot és felebarátunkkal szemben gyakorolt jó cselekedetet, ami nem csak a zsidóságra vonatkozik, hanem minden tórai alapokon nyugvó hitvallásra. Okkal és oktalanul mégis azt hallani vissza, hogy a kőszegi alakuló Zsidó Hitközség és hitélet mekkora kárt okoz a Szombathelyi Zsidó Hitközségnek. Szinte elrabolja azokat, akik Kőszeg közösségében élik meg a minden héten beköszöntő ünnepünket a Szombat fogadását. Retorziót kiáltanak és felróják azon támogatásokat /mitcvákat/, amiket évek során rászorultság alapján adományoztak számukra. Az ernyőszervezet jogi osztálya is kihangsúlyozza a hitéleti átjárhatóságot. Idézet Mezei Péternek írt levelükből: „Mindenekelőtt engedje meg, hogy kifejezzük: a MAZSIHISZ Jogi Képviseleti Irodája rokonszenvvel kíséri figyelemmel a kőszegi zsidó élet újjáélesztésére történő áldozatos törekvéseiket, rendezvényeiket örömmel látjuk a legnagyobb közösségi oldalon.” Levelük így záródik: „Természetesen annak nincs akadálya, hogy adott taghitközség tagja másik taghitközségben is gyakorolja vallását, részt vegyen a másik taghitközség I-tentiszteletein, rendezvényein, azonban ez nem keletkeztet alapszabályi, azaz jogi értelemben (kettős) tagsági viszonyt.” Ha jogi szempontból is elfogadott, akkor nem értem, hogy a jelen szombathelyi közösség miért támadja, és nem segíti az alakuló kőszegi zsidó életet. Nem elég a kis közösségnek leküzdeni azt a tartózkodó zárkózottságot, ami Kőszeg városára jellemző, de még negatív szóbeszéddel is terhelik azokat, akik kíváncsiak lennének a kőszegi közösségre 73 év után. Szomorú megtapasztalni azt az ellenérzést, amit a hangadók úton, útfélen hangoztatnak, nem gondolva arra, hogy ezzel a zsidóságot minősítik le. Ezt a kishitű gyűlölködést el kéne felejteni, és megpróbálni egymás mellet egy csepp megértéssel élni.

Szép és békés hetet kívánok Mindenkinek!

 

 

Rosh Hashana – Zsidó Újév

Tishri hónap 1. és 2. napja idén szeptember 20-án este köszönt ránk a zsidó újév, Rosh Hashana /év feje/. „Az Úr így szólt Mózeshez: Szólj Izrael fiaihoz és mondd meg nekik, a hetedik hónap első napja legyen pihenőnap számotokra, harsonazengéssel és ünnepi összejövetellel.” A hagyomány a teremtés napját a Tóra szerinti a hetedik hónap, Tishri hónap első napjára teszi, így Rosh Hashana az újév ünnepe. A kétnapos ünnepen az emberi én teremtésének 5778-ik évfordulójára emlékezünk, és mintegy megújítjuk a Gondviselővel kötött szövetségünket a világ létezésére és újjáteremtésére. Ezzel a két nappal veszi kezdetét a tíz bűnbánó nap, melynek betetőzése Yom Kippur (idén szeptember 29-én 18:09 órától 30-án 19:11-ig, az Engesztelőnap, melyen 25 órát böjtölünk, bűneinket bánjuk, és megtérést gyakorlunk. Ez az egyetlen böjt, amit akkor is megtartunk, ha Shabbatra esik. Ezen a napon „eltőrlődnek” a bűneink, tiszta lappal indulunk az új évben. A félelmetes napok leteltével következik az önfeledt öröm ideje, a Sukkot, a sátrak ünnepe, ami idén október 4-én este kezdődik és október 11 estig tart, majd még aznap este a Hashana Rabba. Másnap október 12-én Shmini Atzeretet, október 13-án már a Tóra örömünnepén vígadunk. Az én tudatvilág teremtése óta eltelt éveket a zsidó bölcsek az összes, korukban létező feljegyzés tanulmányozásával, a Tóra által számon tartott életkorok áttekintésével számolták ki, a Teremtés könyvének első fejezeteiben említett éveket a ma használatos évvel egyenlő hosszúságúnak véve, a teremtés hét napját a mai napokkal egyformának tekintve. Így a teremtés időpontját i.e. 3761. Tishri hónap 1. napjára, este 11 óra 11 perc 20 másodpercre tették. A Tóra az Emlékezés napja, és a Sófárfúvás napjaként említi ezt az ünnepet. A napot elmélyült elmélkedés jellemzi. Az átszellemülés fő témája a Gondviselő korlátlan hatalma a világ és az emberiség fölött. Hitvallási kötelezettség ezeken a napokon a sófár hangját hallgatni, ami ősidők óta a bűnbánatra figyelmeztet. Rosh Hashanával kezdődik az a tíznapos önvizsgálat és számadás időszak, amelyet a Yom Kippur, az engesztelés napja zár le. A zsidó Újév lényege a megtérés /Tshuva/. Még aki egész évben nem jár a gyülekezés házába, az is elmegy ezen az ünnepen, hogy meghallgassa a Sófárfúvást, számbavegye az elmúlt év eseményeit, hisz ez a számadás már a megtérés kezdete. A megtérés úgy értelmezhető, hogy az két részből áll: egyrészt a múltban elkövetett rossz megtagadása, másrészt az ünnepélyes fogadalom, hogy a jövőben jobb leszek, mint voltam. Bölcseink szerint Rosh Hashanakor az égi bíróságon három nagy könyvet nyitnak meg. Az egyikbe az igazak iratnak be, hosszú és jó életre. A másodikba azok, akik ennek épp az ellenkezői. Végül a harmadikba az ún. közepesek kerülnek, akiket se ide, se oda nem lehet besorolni. Ezekkel,mondja a Talmud, Yom Kippurig vár az ítéletmondó, és ha érdemesnek találtatnak arra, hogy elfogadják megtérésüket, akkor beíratnak ők is az első könyvbe. "És megtérsz az Örökkévalóhoz, a te Uradhoz és hallgatsz a szavára, ahogy azt neked ma meghagyom, akkor visszahozza az Örökkévaló a te fogságban lévőidet és újra összegyűjt téged a népek közül, ahova elszórt téged…" Ebben az esetben is két fajta bűnt különböztetünk meg egymástól. Az egyik, amit az ember Ura ellen követ el azzal, hogy nem tartja meg a Tóra parancsolatait. A másik pedig az, amit embertársai ellen követ el. A Tóra ugyanis az embertársaink iránti megbecsülést, becsapásának tilalmát éppúgy előírja, mint a szombattartás kötelező voltát. Az embertársaink ellen elkövetett gonosz cselekedetekért csak akkor lehet bűnbocsánatot nyerni, ha előtte közvetlenül bocsánatot kér attól, akit megbántott. Amennyiben erre nem hajlandó, akkor megtérése nem érvényes. A tradicionális zsidó felfogás az egyéni cselekedet és a közösségi cselekedet között nem tesz különbséget. A Tóra szerint: a „zsidók kezesek egymás iránt…” A Kabbala szerint: "lássa az ember úgy magát és cselekedeteit, mintha az egész világ sorsa tőle függne, rajta múlna…” A megtérés elhatározás kérdése egy pillanat alatt megtehető. A kivitelezés már több időt és főleg akaraterőt igényel. Mégis maga az elhatározás, az erre való hajlandóság a fontos. Azon pillanatban, amikor kimondta magáról, hogy ő igaz ember, egyben meg is tért, megbánta bűneit, s igaz embernek tekinthető, még ha ennek gyakorlati megvalósítása még várat is magára. A Midrás szerint az első megtérő Adam volt, aki miután megszegte a tilalmat és evett a tudás fájáról, megbánta tettét, böjtölt és azt mondta: Bocsásd meg bűnömet, fogadd el megtérésemet, és akkor a későbbi nemzedékek tudni fogják, hogy létezik bűnbocsánat a világon!

 

 

 

Jahrzeit /halálozási évforduló/

A lélek a zsidó hitvallásban és hagyományában egyaránt meghatározó, sőt, már a Tóra egyik kulcsszavának tekinthetjük azt. Csakhogy amíg mi egyetlen szóval fejezzük ki az emberi lelket, a héber nyelvben három különféle szóval illetjük azt. Már Arisztotelész is háromféle lélekről beszél. A nagy görög tudós szerint növényi, állati és emberi lélek létezik, ezeket nevezi a tudomány vegetatív, animális és spirituális létezési formáknak. Az ember Arisztotelész szerint mindhárom lélek birtokosa, s az ember egyéniségétől függ, hogy ezek közül melyiket tudja előtérbe állítani. Ezzel szemben a zsidóság nem ismeri a növényi lelket, az állatnak csupán egyféle, az embernek viszont háromféle lelke van. Ezeknek felel meg a három különféle, gyakran használt héber szó: „nefesh” ez a lélek animális jellegű, az életerőt, a vitalitást jelenti, amely minden élőben ott mozog, s amely fölött csak a Teremtő erőnek szabad rendelkeznie. Jelképe a vér, ezért tilos a Tóra szerint annak fogyasztása, a legkisebb mértékben is. Sőt, még az állatok vérét is el kell földelni, vagy hamuval kell meghinteni. Második a „ruach” szellemi, spirituális lélek, amely csak az embert jellemzi, ám ez sokkal kollektívabb, mint a nefesh, s ez irányítja nemcsak az egyén, de közösségek, sőt, az egész emberiség fejlődését. A ruach a Teremtőtől ered, és halálunk után oda tér vissza. A harmadik a „neshama” minden ember halhatatlan lelke, amely fölött a Teremtő rendelkezik, amelyen keresztül tart kapcsolatot az ember az Örökkévalóval. A hagyomány szerint ez a legmagasabb rendű lélektípus. Lelkeink éppúgy különböznek egymástól, illetve hasonlítanak egymásra, mint a csillagok az éjszakán. Nem véletlen, hogy Salamon bölcsességeinek könyvében olvassuk: “Az ember lelke, az Örökkévalóság mécsese”. Érdekes, hogy a jiddis nyelv csupán ezt az utóbbi szót vette át eredeti jelentésében, míg az előbbi kettő jelentésváltozást szenvedett. A nefesh jiddisül csupán a lélekszámra utal, ahogyan ez az értelme a héberben vagy történetesen a magyar nyelvben is létezik. A másik szó, a ruach, mivel a héberben eredetileg szél, szellemjelentéssel is bír, a jiddisben már csak túlvilági ártó szellemet jelent. A zsidó gyászolók fohásza, a „kaddis” nem a lelkekért szól, hanem azt fejezi ki, hogy a gyászoló fájdalma ellenére nem veszítette el hitét a Mindenhatóban. Ennek ellenére a kelet-európai zsidó néphit szerint halálozási évforduló „Jahrzeit”, alkalmával azért kell vendégül látni a zsinagógába járó híveket, hogy az elhunytra való emlékezéssel megjavítsák a lélek helyzetét a túlvilágon. Ezért az ilyen vendéglátást hagyományosan „tikunnak” nevezik. A Jahrzeit mindig az elhalálozás zsidó naptár szerinti emléknapja. Szokás aznap /ha szombatra esik, akkor pénteken/ meglátogatni a sírt és ott jótékony célra felajánlani egy összeget. Előző este naplementekor /péntek este a gyertyagyújtás előtt/ 25 órán át égő emlékmécsest gyújtanak. E napon minden imában kaddisht mondanak /mind gyászoló, mind rabbinikus kádist/, s ha erre lehetőség nyílik, az emléknapot tartó legyen az előimádkozó. A Tórához is felhívják a Jahrzeitot tartót, általában maftirnak. A legfontosabb azonban az, hogy az elhunyt iránti kegyelet kifejezése is a zsidó hagyományok folytatásával, ápolásával történjen, hogy a most emlékezőnek is legyen majd, aki ezt megteszi hosszú élete múltán.

 

 

A kőszegi zsidóság múltját napjainkban a temetőjük és zsinagógájuk őrzi.

 

A zsidó hitgondolkodásban a halhatatlanság az emlékezés függvénye. Az „én” fennmaradása addig tart, míg megemlékeznek az elmentekről. A földi lét véges, de tetteink emléke végtelenítheti lelki létezésünket. Az évente megtartott zikaron     / Jahrzeit/ közösségi emlékezés biztosítja az én halhatatlanságát. Tóra előírja az emlékezés és emlékeztetés micváját /parancsolat/. A zsidó naptár szerinti elhalálozás dátuma szerinti naphoz, legközelebbi Shabbat fogadásán emlékezünk meg az elment családtagjainkról. A közösség kaddisht mond emlékükre. A fentiek értelmében kérünk minden közösséghez tartozót, hogy méltó emlékezést tarthassunk, jelezzék az elhalálozás dátumát, ha van, akkor az elment hozzátartozó zsidó nevét. Természetesen az emlékezés minden közösségbe járó családtagra vonatkozik. Az igénylő megnevezésével a Jahrzeit naptárunkban feltüntetjük, kifüggesztjük, hogy követhető lehessen minden évben a Gergely naptár alapján. A közösségi oldalunkon is előre jelezzük, hogy jelenlétünkkel segítsük az emlékezőket. Kaddish itum / gyászolók kaddisa/ csak akkor mondható, ha tíz zsidó származású, vagy betért van jelen. A zsidóság egyik legfőbb önzetlen kötelezettsége /mitzvája/ az elmentekre való méltó emlékezés.

 

 

Az internet nem felejt… szomorú múlt!

Kalapács alatt a Kőszegi Zsinagóga (Megjelent: Manager Magazin 2006. szeptember) Zsinagóga-üzlet: A magánkézben lévő, használaton kívüli zsidó imaházat árverezik. Az érintettek marakodnak, a zsinagóga lassan összeomlik. Mivel alá volt pincézve a két első épület, ott lett volna az ír kocsma. “Az egy minőség, az egy színvonal, nem véletlenül abban gondolkodtunk annak idején” meséli Krug Gusztáv, a kőszegi zsinagóga privatizációt követő első tulajdonosa, mi volt a terve a zsinagógához tartozó két épülettel. Krug 1996-ban a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet által kiírt pályázaton vette meg a 150 éve épült zsinagógát és melléképületeit, alig több mint bruttó négymillió forintért. (A zsinagóga rendszerváltás előtti történetét lásd A múlté című írásunkban az 57. oldalon.) Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal (OMvH) a mai Kulturális Örökség Hivatala (KÖH) elődje – az ír kocsma létesítésébe nem egyezett bele, abba viszont igen, hogy a pinceszinten étterem, a földszinten pedig üzletek működjenek. Krug az OMvH jóváhagyásával hangversenyterem és kiállítótér funkciót szánt az épületnek, csakhogy nem volt pénze a helyreállítására, ezért egy kulcsi vállalkozónak eladta azt a két melléképülettel együtt. Az új tulaj, Molnár Gyula befektetési céllal vásárolta meg a zsinagógát Krugtól, így ő sem nyúlt az épülethez. Jelenleg is az ő tulajdonában van.

A vevők

Az 1996-os állami értékesítéskor egy szombathelyi házaspár, Béres Anikó és férje, Béres Sándor is pályázott, de Krug jobb ajánlatot tett. Majd tíz évvel később végül mégis övék lett a két melléképület. Béresék üzlethelyiségeket adnak ki Szombathelyen, helyi szinten tehetős vállalkozók. Anikó szenvedélyes régiséggyűjtő, rendszeresen jár a szombathelyi, az oberwaldi és a bécsi zsibvásárokra. Lakásuk tele van a legkülönbözőbb típusú és értékű csecsebecsékkel, műtárgyakkal. Válogatás nélkül vásárol. A nagyszülei révén zsidó kötődésű Anikó azt állítja, azért akarta megvenni a zsinagógát, mert szeretne emléket állítani a holokausztnak. A kőszegi zsinagóga sorsát a privatizáció óta folyamatosan figyelemmel követi. Lépni azonban csak akkor tudott, amikor Molnár Gyula ellen végrehajtási eljárás indult. Molnár hitelt vett fel a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezettől, de mivel tanya diszkója csődbe ment, nem tudta visszafizetni. Ekkor került jelzálog a zsinagógára, majd megkezdték az árverezését is (akárcsak Molnár egy másik, kulcsi ingatlanának.) A zsinagóga és melléképületei helyrajzilag kettéosztott telken, külön alszámon szerepelnek, így külön értékesíthetők. A telket még az ötvenes-hatvanas években bontották meg, hogy a korábban a kiszolgálóhelységként funkcionáló melléképületeket (egyikben a hittanoktatás volt, másikban a templomszolga lakott) egyházi ingatlanból lakóingatlanná nyilváníthassák. A privatizáció idején, az értékesítés előtt lett volna az államnak utoljára lehetősége a telket egyesíteni, de sem akkor, sem az árverésig senki nem gondolta, hogy a lényegtelennek tűnő alszámok milyen bonyodalmakat szülnek. Mióta azonban az árverésen a melléképületekért egyedüliként licitáló Béresék (a 72 millióért meghirdetett zsinagógára senki sem jelentkezett) a 8 milliós kikiáltási ár feléért birtokon belülre jutottak, azóta támadások kereszttüzébe kerültek, s fellángoltak az indulatok. (A végrehajtási törvény értelmében, ha a kikiáltási árra senki nem licitál, akkor lefelé kell vinni az árat, maximum a kikiáltási érték feléig. 2005-ben szintén meghirdették árverésen a zsinagógát, de nem volt jelentkező.)

A támadók

Béresék 4 millió forintért hozzájutottak egy Kőszeg belvárosában lévő 518 négyzetméteres telekhez, két 50 négyzetméter körüli, felújításra szoruló lakóépülethez, igaz, szolgalmi jogkötelezettséggel (vagyis átjárást kell biztosítaniuk a zsinagógához) és a KÖH által valamelyest korlátozott felhasználási lehetőségekkel. És mivel az árverésen egyedül ők jelentek meg, több helyről kapják azt a vádat, hogy a végrehajtóval összejátszva, titokban tartva maguk szervezték az árverést. Az önkormányzat képviselője és a szombathelyi zsidó hitközség elnöke azt állították egy, a zsinagóga történetét feldolgozó dokumentumfilmben, hogy az árverés kifüggesztése a helyhatóságon gyakorlatilag elmaradt. (A Zsinagógát vegyenek!) című filmet Gellér-Varga Zsuzsanna rendezte, s egyik szerkesztő-riportere e cikk szerzője volt,ők kaptak értesítést az árverést megelőzően az eseményről – a szerk.) Molnárék úgy érzik, hátrányos helyzetbe kerültek azzal, hogy valaki elfoglalta a melléképületeket, hiszen nehezebbé vált a zsinagóga értékesítése. „Az unokaöcsém bíróság előtt megtámadta az árverést” – mondja a manager magazinnak Tokaj Margit, Molnár nagynénje –, „az árverési ár ugyanis túl alacsony volt.” (Molnárt e történetben minden fórumon Tokaj képviseli, mondván: nagyrészt aző pénzét fektette be az épületegyüttesbe.) A melléképületek kikiáltási árának abszurd voltát Tokaj azzal támasztja alá, hogy a 72:8 arány, amelyre az épületegyüttes összértékét most bontották, nem felel meg a privatizáció korinak, akkor ugyanis jóval nagyobb hányadot képviselt a két melléképület. Amíg a bíróság nem dönt, újabb árverésre nincs esély. Jelinek Endre György, a szombathelyi hitközség elnöke a dokumentumfilmben azzal vádolta Béreséket, hogy csak nyerészkedési célból vásárolták meg a telket és a melléképületet, s attól tartott, hogy ugyanezért akarják megszerezni a zsinagógát is. Szerinte zsinagógát csak olyan ember vegyen, akinek vallási kötődése van, s célja a szakrális jelleg újjáélesztése. Béresék nem értik, hogy miért támadják őket, hiszen épp hogy meg akarják menteni az épületet. Azt meg végképp nem értik, hogy miért olyanok vádolják őket, akik nem tették meg azt, amit megtehettek volna: a magyarországi zsidó hitközség egyszer a hetvenes években, egyszer a privatizációkor lemondott az állam által felajánlott tulajdonról, de még most, az árverésen sem jelent meg a szombathelyi zsidó hitközség. Jelinek praktikus ellenérve az, hogy „nem lehetett tudni” az árverésről. Elviekben meg úgy gondolja, hogy morbid lenne, ha a zsidóknak kéne visszavásárolni azt, ami eredetileg a jogos tulajdonuk. „De lehet, hogy a hitközség döntött volna és mi vásároltuk volna vissza az első részt” – tette hozzá Jelinek a dokumentumfilmben. Béreséket egy prominens önkormányzati képviselő is rosszhiszeműnek, tisztán nyerészkedőnek titulálta, megfejelve azzal a – jogilag egyébként helytelen – érveléssel, hogy a melléképületek tulajdonosaként elővásárlási joguk lesz magára a zsinagógára.

Közös ló

Ezek után már nem is annyira meglepő, hogy egy éven belül két alapítvány is született a zsinagóga megmentésére. Az egyiket, a Sorstalanság Alapítványt Béresék hozták létre, a másikat, egy közalapítványt pedig a zsidó hitközség kezdeményezésére a kőszegi önkormányzat. Ez utóbbi most van bejegyzés alatt. Béresék alapítványának kuratóriumi elnöke a zsidó hitközség egyik tagja, ami némi felháborodást váltott ki, s megosztottságra utal az alig néhány tucat fős aktív tagot számláló szombathelyi hitközségen belül. A közalapítvánnyal kezdetben az volt az önkormányzat és a hitközség terve, hogy az majd eléri a zsinagóga állami kézbe való visszajuttatását, a dokumentumfilmben legalábbis még így nyilatkoztak. Azóta belátták, hogy erre sok esély nincsen, s most nem a támadás, hanem az összefogás erejében bíznak: meg akarják győzni Molnárékat (illetve a hitelezőt) és Béreséket, hogy tulajdonrészeiket vigyék be az alapítványba, amelybe magánszemélyeket és cégeket is bevonnak majd, s pályázati úton pénzeket szereznek a felújításra illetve később a működtetésre. Molnárék a befektetésük hasznát akarják viszontlátni, eszük ágában sincs beszállni a zsinagógával az alapítványba. Tokaj Margit szerint, ha a zsinagógára költött összeget bankba tette volna, százmillió forintnál többet érne. Ő ennyiért adná el a zsinagógát. Beszéltek a zsidó hitközség képviselőjével, és gazdasági ötleteket adtak neki, hogy a létrehozandó közalapítvány miként tudja megvásárolni tőlük az ingatlant. Béresék sem akarnak csak úgy beleugrani az alapítványba, bár ők elvileg nem zárkóznak el. „Nem úgy kell kezdeni, hogy övék legyen minden tulajdon” – mondta Béres Anikó a manager magazinnak, hozzátéve, hogy ha egy-két év alatt az alapítvány felmutat valami érdemi tevékenységet, akkor nagyon szívesen adják be ők is a maguk érdekeltségeit. A hitközség és az önkormányzat hiszi is, meg nem is: az ő szemükben ez pont jó érv arra, hogy Béresék a jó szándék égisze alatt nyerészkedjenek az ingatlannal.

Nélkülük

A zsidó hitközség megpróbál ugyan élére állni a folyamatoknak, abban gondolkodva, hogy szakrális funkciót kell adni az épületnek, de ez nem okvetlenül fedi a helyi zsidók igényét.„A vallás rá van kényszerítve erre a közösségre” mondta a manager magazinnak egy magát zsidónak valló szombathelyi lakos, utalva arra, hogy a pénteki szertartásra csak nagy nehezen tudják összetelefonálni a szükséges számú embert. Szerinte a hitközség szervezetileg is képtelen lenne működtetni egy ekkora intézményt, hiszen kevesen vannak, s kellő jártasságuk sincs. Polgár Tibor, a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú társaság nyugat-dunántúli képviseletének vezetője szerint az uniótól új funkció kialakítására lehet támogatást elnyerni a zsinagóga számára. Olyan arculatot kéne kialakítani, ami a város érdekét szolgálná,ő reálisnak a turisztikai funkciót látja. A szervezeti háttér kialakításában Polgár szintén nagy szerepet szánna az önkormányzatnak: annak kéne háttérintézményt felállítania, amelyik szervezné a kulturális eseményeket, s gondját viselné az épületnek. Hauer Tamás polgármester helyettes ugyanakkor a manager magazinnak úgy nyilatkozott: a városnak a zsinagóga működtetésére „nem volt, nincs és nem is lesz pénze”, még akkor sem, ha pályázhatnának uniós forrásokra, mert életfontosságú dolgokban is szűkre kell szabni a költségvetést. Szerinte a zsinagóga ügyében a legfőbb gond az, hogy Kőszegen nem élnek zsidók.

A hivatal

A KÖH egy tavaly született tanulmánya arra hívja fel a figyelmet, hogy noha statikailag megbízható az 1856-ban épült műemlék, a megrongálódott tetőszerkezet valamint a hiányzó vakolat, a málló téglák miatt „a 24. órában vagyunk”. Ivicsics Péter, a KÖH műemlék felügyelője 20 éve foglalkozik Szombathely és környéke műemlékügyeivel, így a privatizáció óta jól ismeri a zsinagóga történetét. Szerinte a műemlékvédelem mulasztott akkor, amikor a 2004-es árverés előtt nem hívták fel a figyelmet a két helyrajzi alszám külön történő értékesítésére. A KÖH annyit tehetne, hogy az államot rábírja az épület megvásárlására, esetleg kisajátítására, de a zsinagóga értéke szerintük ezt nem indokolja. Ivicsics egyébként egykedvűen teszi a dolgát, ügyelve a részletekre. Pontosabban, csak a részletekre ügyelve. Miután Béresék megvették az épületeket, a műemlékesek falkutatást végeztek, egy állítólagos rituális fürdő nyomait keresték, ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, Béresék költségén. Értékes tárgyi emlékeket nem találtak. Engedélyezték a tető cseréjét, meghatározva, hogy milyen típusú cserepet használhatnak, igaz, a tető gerincén lévő cserepekre nem tértek ki. (A KÖH szerint úgy lehet az épület jellegét megőrizni, ha 30 százalékban régi, 70 százalékban pedig új cserepet tesznek fel. A kicsit nyakatekertnek tűnő ötlet nem volt kivitelezhető, mert a két típus nem egyforma méretű, így ettől a kikötéstől eltekintettek a műemlékesek.) Béresék megcsináltatták a tetőt, majd Ivicsics – a kulturális értékeket védendő – azt mondta: a gerincen lévő kúpcserepeket le kell cserélni, mert búbosak, ahelyett hogy simák lennének. Béresék úgy tervezték, hogy a zsinagógához kapcsolódóan galériát, kávézót, esetleg művészlakást alakítanak ki belőlük, kiszolgálandó, kiegészítendő a zsinagóga majdani művészeti programjait. Az is felmerült bennük, hogy négy gyermekük közül valamelyik odaköltözzön. A KÖH rábólintott, azzal a kikötéssel, ha visszaállítják eredeti funkciójába, vagyis imateremmé alakítják az egyik épület nagyszobáját. A műemlékesek elvileg kötelezhetik a mindenkori tulajdonost az állagmegóvásra, ezen a téren azonban semmilyen eredményt nem sikerült elérni a rendszerváltás óta. Krug felújítási kötelezettséggel vette meg az államtól a műemléket, de mivel annak lejárta előtt túladott rajta, ő nem minősül „sárosnak” a folyamatos állagromlásban. Nem így a következő tulaj, Molnár Gyula, akire a KÖH már többször kivetett bírságot, egyenként százezer forintértékben. Tavaly változott az eljárási törvény, azóta értékarányosan is bírságolhatna a hivatal, de erre még nem került sor, mert – Ivicsics legalábbis így érvelt – még az előző bírságokat próbálják meg behajtani az APEH segítségével. Arra a kérdésünkre, hogy akkor is kivethetnék-e az immár magasabb összegű bírságot, ha az előző még nem folyt be, természetesen igennel válaszolt a KÖH képviselője, de hogy miért nem élnek ezzel a kényszerítő erővel, arra nem kaptunk választ. A KÖH helyett, a saját illetve az adófizetők zsebébe nyúl: az idén kiutaltak 750 ezer forint gyorssegélyt, hogy a zsinagóga tetőszerkezetén lévő 5-6, a festményeket elázással fenyegető lyukat betömjék. A javítási munkálatok most nyáron kezdődtek el.

Epilóg

A dokumentumfilm június végi kőszegi bemutatóján a szereplők nagy része jelen volt. A vetítés végén olyan veszekedés volt kipattanóban, hogy a moderátor lefújta a programban szereplő vitát. Ehelyett egy fogadáson nyílt alkalom a párbeszédre, immár egymás között, borospohárral a kézben. Azon az estén is (akárcsak korábban) sokak szájából elhangzott, hogy „én aztán igazán szívemen viselem a zsinagóga sorsát”. Molnárék igyekeznek olyan vevőt találni, akit velük ellentétben érdekel, hogy kulturális kincs van a tulajdonában – igaz, csak olyan felel meg nekik, aki hajlandó befektetésük hasznát kifizetni. A szombathelyi zsidó hitközség gründol egy alapítványt – igaz, pénzt nem tesz bele, csak gondoskodna a felújított zsinagóga megfelelő működtetéséről. Az önkormányzat támogatja a vallási szervezetet – igaz, csak erkölcsileg. Béresék pedig csinosítgatják a melléképületet, hátha egyszer galériát tudnak ott nyitni – igaz,ők akkor is nyernek, ha a zsinagóga szép csendben összedől. De hogy valódi tervük a zsinagóga helyreállítása és kulturális, szakrális intézményként való működtetése, ezt senki nem hiszi el nekik – igaz, csak így lehet elérni, hogy elmenjen a kedvük tőle.

A múlté

A kőszegi zsinagóga 1856-ban épült, s egészen a második világháborúig funkciójának megfelelően használták. A világháborúban Kőszegről szinte teljesen eltűntek a zsidók. Mi több, Kőszegen munkatábor is működött, amelyre a város a nyolcvanas évektől emlékezett hivatalosan is: ekkor a városközponton kívül emlékhelyet avattak – egy építkezésről ottmaradt oszlopot “varázsoltak” emlékoszloppá. A világháborút követően a zsinagóga kiürült – egyes városi legendák szerint időnként raktárnak használták –, melléképületeiből pedig tanácsi lakásokat alakítottak ki. A hetvenes években az állam felajánlotta a zsinagógát a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének, amely akkor lemondott róla. A rendszerváltást követően az önkormányzat azzal a feltétellel kaphatta volna meg a zsinagógát, ha 1997 végéig elvégzi a műemléki helyreállítást. Az önkormányzat ezt a terhet nem vállalta, gondolván, a zsinagóga akkor is Kőszegen marad, ha az állam újítja fel – emlékszik vissza Básthy Tamás, aki 1990-től 2002-ig volt a város polgármestere. A hitközség szintén nem vállalta a felújítási költségeket, nem tartott igényt az imaházra. Csakhogy a Kincstár nem tartotta meg saját kezelésben, hanem privatizálta az ingatlant. A magánosítás előtt azonban a városiak kezdeményezésére, az önkormányzat részvételével létrejött egy alapítvány a zsinagóga életre keltésére, de rövid működését nem koronázta siker. Tavaly érdeklődött a zsinagóga iránt Sass Sylvia opera énekesnő, aki az épület kiváló akusztikája okán mesterkurzusokat szeretett volna tartani, illetve kulturális centrumot kialakítani. „Az Önkormányzat vezetőivel is leültem erről beszélgetni, ezt írásban is megfogalmaztam. Aztán nem történt semmi” – tájékoztatta e-mailben a manager magazint a Franciaországban élő opera énekesnő. Pedig, hogy szándékának nyomatékot adjon, fellépett egy kőszegi koncerten is tavaly nyáron – ingyen.

 

 

Köszönet, mindazoknak, akik lehetővé teszik, hogy méltón tudjuk fogadni a Sabbat bejövetelét/ péntek estéket/. Június végén 73 év után először tartottunk meg, a hitvallásunkat jelentő hetedik nap /Szombat a megpihenés ideje/ bejövetelét Kőszeg városában. „Aktívan élj hat napig és ünnepként fogadd a hetedik napot, amit a parancsolat szerint, szánd a pihenés, szellemi feltöltődés napjának.” A minden héten beköszönő ünnep lehetőséget biztosít egyrészről a profán hétköznapok után a szellemi megfrissülésre, de egyben az emberi kapcsolatok elmélyítésére is. Minden tartalommal megtöltött közösségi rendezvény, együttlét pozitív töltést ad énünknek és segíti a lelki testi megújulást. Harmadik alkalommal találkozhattunk egymással és tölthettük ünnepi esténket családias környezetben, meghitt együttlétben. Az ünnep kimenetele után jönnek a szorgos hétköznapok, új feladatok megoldásának napjai. Számunkra plusz feladatok is hárulnak mivel még csak most kezdtük el a közösség építést és még valójában sehol se tartunk vagy is nagyon az elején. Eddig szűken, de összejött az a létszám, amivel meg lehet hitvallásunk szerint tartani közösségben ünnepeinket, bár az igazsághoz tartozik szombathelyi hittestvéreink segítségével. Az egyik ok a sok között az, hogy állandó hely hiányában, mind a három alkalommal más helyen voltunk kénytelenek találkozni. Nincs jelenleg a városban hitközségi gyülekezés háza. Levélben, telefonon próbáltuk a hivatalos szerveket, vagyonkezelőt, képviselőt, kérésünkkel megkeresni, de ezen ideig csak nemleges választ kaptunk. A zsinagóga felújítás előtt áll, építési terület címszó alatt elzárkóztak, elutasítottak bennünket. Kedvesen mondták, nem. Valójában a válaszuk hibádzik egy kicsit, talán a segítő szándék is hagy maga után kívánni valót, mivel a hely azon része, amit mi használni szeretnénk állapotában a célnak megfelelő. A zsinagóga romos, de vagy ötven méterre eső két ingatlan pár éve felújításra került használható állapotban van. Ez a politikai döntés, és ezen csak a nagy főnők tud változtatni. Hozzá meg nem érünk el. Szerencsére a város szállodái szívesen biztosítanak helyet különtermeikben, ha épp nincs valamilyen rendezvényük, amit ez úton is köszönünk. Ideiglenes megoldásnak jó, de szeretnénk egy stabil állandó helyet, amit meg tudunk hirdetni, és fogadni tudjuk az érdeklődőket. Segítő szándékot hálával fogadjuk. Valójában még annak is örülünk, ha a rosszindulatú és akadályozó szándék elkerüli ezt a kis közösséget. Ha már segíteni, támogatni nem tudnak, ártó pletykákkal ne ássanak árkokat. A zsidó hitgondolkodás a fő bűnök között jeleníti meg a pletykálást az egymásra beszélést. Ezen érdemes elgondolkodni.

 

 

 

Miért veszekednek a zsidók egymással? A kérdésre kezdtem hitgondolkozás különbségek okán válaszolni, de hamar leállítottak. Egy megyén belül úgy, hogy egy ernyőszervezet alá tartoznak? Próbáltam menteni a dolgot, de hamar rá kellet jönnöm, tájékozottak a kérdésben. A zsidó hitgondolkodás mindig a közösség, a minimális tíz feletti számban gondolkodik. Tíz zsidónak számító férfi alkot egy közösséget / minjét/. Az ünnepeket, elmentekre emlékezést, hitvallásunk szerint az ő jelenlétükben, együtt tudjuk hagyományaink szerint megtartani, zsidóként megélni. Mivel úgy gondolják kevés a zsidó származású elérhető távolságban, akkor minden új kezdeményezés árt a meglévő gyülekezetnek. Mivel csak úgy tud egy új közösség létrejönni a kisszámú zsidó populációban, hogy a másiktól von el embereket. Így szinte ellenségként néznek az alakuló közösségekre. Nem az okon gondolkodnak el, nem azon vannak, hogy élni és élni-hagyni, odafigyeléssel, toleranciával egymást segíteni. Legalábbis elgondolkozni, miért gondolkoznak egy új közösségben. A kritika csípőből jön, Kőszeg városában nincs is zsidó. A tény az, vannak zsidó származásúak, ugyanúgy, mint Szombathelyen, Körmenden, Sárváron vagy Vasváron. Nem a zsidóság a probléma, hanem a gyökerektől való elszakadás, a zsidó büszkeség elvesztése, az áhított asszimilálódás. Pedig láthatjuk nap, mint nap hiába a nagy igyekezés, ha valami rosszul megy, akkor biztos a zsidók csinálták és egyszerre tudják, ki a zsidó. Már nem Magyar, ha nem zsidó. Ha jól bele gondolunk a magyar zsidóságba, a szemitázás héberezés nem állja meg a helyét, mivel az európai zsidóság betért népektől származnak hitvallásukban zsidók. Aki elszakad hitvallásától, nem tartja a zsidó hagyományokat, Tóra törvényeit, az már csak a nagyszülők után nevezheti magát zsidó származásúnak, azaz felmenőik zsidó. Hasonlóan, mint a keresztény családból származó ateista. Valójában a közösségek fennmaradásának lehetősége a betérők, visszatérők számában van. Ők büszkék zsidóságukra ők keresik a közösséget. És ha keresi, akkor kell lenni a közelében egy-két közösségnek, ahová szívesen csatlakozik. Miért pont Kőszeg? Lehetne kitalálni jó kis meséket, hivatkozni nagy történelmi múltra, de szerintem nagyon is egyszerű oka van. Egy város, ami Vas megye ékszerdoboza, felújítás alatt álló romjaiban is csodálatos neológ zsinagógával, fejlődő turizmussal, az osztrák magyar határon. A történelmi korok idézték elő, hogy már alig van zsidó származású a városban. Az elvándoroltak és leszármazottaik is látogatják a várost, hisz elment családtagjaik ott nyugszanak. Szombathely nagyobb város. Élnek a környékről bevándorolt családok leszármazottai, de háború előtti tősgyökeres szombathelyi pár család. A jövőt itt is a hitéhez visszatérő és betérő zsidóság tudja életben tartani. Nem az egymás akadályozása, lesajnálása, rosszindulatú pletykák terjesztése a megoldás, hanem a meglevő zsidóság visszavezetése a Hitközségekbe. A Kőszegi hitközösség feladatának tekinti, hogy mindenkit megszólítson, hogy a rövidesen felújított neológ zsinagóga ne csak egy látványosság legyen, hanem egy élő, hitközösség gyülekezés háza.

 

 

 

https://photos.google.com/share/AF1QipPChVP4x8sewZTKkhkECrfrJLR1IzF_hkrvW-rDHEvNWDWZYN5e9Tj80htbiUKrjQ?key=ZDhJOC1QV2NKSEtTQ3dXam5RQVh6VW1haTlyU3hn

 




Üzenetküldés
Mit mond neked? - kosher zsidó éltvítel...

E-mail címed:
Szöveg:


Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?








Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!